Bérkalkulátor 2014 - használati útmutató 2014 évre bérek kiszámításához

Bérkalkulátor 2014/2015

A kalkulátorban először válasszuk ki a párkapcsolat jellegét: házastárs, élettárs, egyedülálló. Ez szükséges ahhoz, hogy a családi kedvezmény igénybevételéhez pontosan meg tudjuk határozni az eltartottak és a kedvezményezett eltartottak számát. Adjuk meg a közös és nem közös gyerekek számát, illetve hogy ebből hány tanul felsőoktatási intézményben.

Adjuk meg a havi munkabér összegét külön-külön mindkét félnél. Külön sorban adjuk meg a nem bérjövedelmet. A megadott adatokból a kalkulátor kiszámítja a kedvezményezett eltartottak és az összes eltartottak számát. Meghatározza a figyelembe vehető családi kedvezményt, illetve azt, hogy ebből mennyi osztható meg a felek között. Ezt követően, ha szükséges, osszuk meg a családi kedvezményt. Az egyik félnél adjuk meg a nyilatkozat szerinti összeget. A másik félnél már a kalkulátor kiszámítja a maradék összeget.

A nettó összegek kiszámítása mellett a kalkulátor kiszámítja a munkáltatói költségeket is. Feltünteti, hogy mekkora adókedvezmény jár a 27 százalékos szociális hozzájárulási adóból, ha a munkáltató teljesíti az elvárt béremelést.

Eltartottak száma: ebbe beleértve a 18 év feletti, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező, akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vagy főiskolai/egyetemi képzésben első képesítését/oklevelét szerző diák is.

** Kedvezményezett eltartott gyermekek: a családi pótlékra-, rokkantsági járadékra jogosult / jogosító gyermekek; a magzat (a fogantatás 91. napjától).

*** Munkavállalót érintő kedvezmények: A munkahelyvédelmi akcióterv keretében a 25 év alatti és 55 év feletti munkavállalókra; a 25 és 54 év közötti szakképzetlen munkavállalókra; a tartósan állást kereső munkavállalóra; a gyes, gyed, gyet folyósítását követően visszatérő munkavállalókra; szabad vállalkozási zónákban foglalkoztatott új munkavállalókra; valamint a kutatóként foglalkoztatottakra az első 2 vagy 3 évben a munkáltató kedvezményeket vehet igénybe. Így csökkenhető a teljes munkáltatói költség.

Bérkompenzáció:
Bérkompenzációt vagy a munkahelyvédelmi akcióterv fenti kedvezményeit válassza a munkáltató?
Előbbit akkor választhatja, ha megfelel a bérkompenzáció feltételeinek; vagyis minden alkalmazottjánál végrehajtotta az elvárt béremelést, a vállalkozás alkalmazotti létszáma pedig nem csökken. Csak igen alacsony bérért foglalkoztatott 25 év alatti, 55 év feletti, vagy 25 és 54 év közötti szakképzetlen munkavállaló esetében érdemes a bérkompenzációt választania a munkaadónak.