Őstermelői járulék 2013-2014 Így fizet járulékot az őstermelő

Vészesen közeledik az április 12., amikorra is a biztosított mezőgazdasági őstermelőnek az első negyedévi (1358-as) bevallásának a benyújtásával meg kell határoznia 2013. évi járulékfizetési kötelezettségét.

Biztosított mezőgazdasági őstermelőt említettünk, tehát elsődlegesen azt kell tisztáznunk, hogy ki tartozik ebbe a körbe

Legegyszerűbb abból kiindulni, hogy minden őstermelőre kiterjed a biztosítás kivéve azt, aki

• egyéb jogcímen biztosított (ide nem értve az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt),
• sajátjogú nyugdíjas (vagy özvegyi nyugdíjasként a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt már betöltötte), valamint
• kiskorú
• az eddig elért szolgálati ideje, illetve az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig hátralévő idő együttesen nem éri el a 20 évet.

A biztosított mezőgazdasági őstermelő járulékfizetésre kötelezett, mégpedig az alábbi variációk valamelyike szerint.

Az első csoportba a kezdő mezőgazdasági őstermelő tartozik. Kezdőnek akkor tekintendő az őstermelő, ha az előző évben nem minősült őstermelőnek.

Például, aki 2012-ben váltotta ki az őstermelői igazolványát abban az esetben sem kezdő 2013-ban, ha 2012-ben munkaviszonyára tekintettel nem minősült biztosított őstermelőnek.