A NAV felhívást tett közzé a trafiktörvény miatt 2013-2014

Csak vámhatósági engedély birtokában végezhető a dohánytermékek kiskereskedelme 2013. július 1-jétől - hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a figyelmet pénteken.

Közleményében a NAV emlékeztet arra, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény szerint változnak a dohánygyártmányok kiskereskedelmére vonatkozó engedélyezési szabályok is. Ennek értelmében 2013. július 1-jétől a dohánytermékek kiskereskedelme csak vámhatósági engedély birtokában végezhető, és ez nem egyenlő a koncessziós szerződés megkötésével, tehát a koncesszió elnyerésével önmagában még nem lehet dohányterméket beszerezni, illetve forgalmazni - hívja fel a figyelmet a NAV.

A hatóság tájékoztatása szerint 2013. május 1. és 2013. június 30. között a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó általános szabályok betartása mellett lehetőség van a dohánybolt előzetes üzemeltetésére, amennyiben a dohánytermék-kiskereskedő - az egyébként 2013. július 1-jétől érvényes - vámhatósági engedélyét 2013. július 1-jét megelőzően - legkorábban 2013. május 1-jén - kézhez veszi. A dohánybolt előzetes üzemeltetésére a vámhatósági engedély birtokában is kizárólag akkor kerülhet sor, ha az engedéllyel rendelkező dohánytermék-kiskereskedő a dohánybolt előzetes üzemeltetésére irányuló szándékát az engedélyt kiadó vámhatóság felé bejelenti. A dohánybolt előzetes üzemeltetéséhez működési engedély nem szükséges - írja közleményében a NAV. Az engedélykérelem benyújtásához szükséges nyomtatványok, illetve további információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjának (www.nav.gov.hu) főoldalán, a "Trafiktörvény" menüpont alatt találhatók.