Ennyit keresnek ősztől a tanárok - Pedagógus-Életpályamodell 2014

Szeptembertől a tanárok nagy részének érezhetően, kb. 30-40 ezer forinttal nő a nettó fizetése, viszont néhány olyan pedagógus, aki eddig nagyon sokat túlórázott, akár kevesebbet is kaphat. Mindenkit érintő, igazán nagy bérnövekedés akkor jön, ha a tanárok elkezdenek feljebb lépkedni az új hierarchián, melyet a szeptembertől érvényben lévő pedagógus-életpályamodellben állítottak fel. Mindez azt jelenti, hogy a kormánynak valóban sokkal több pénzt csak jövőre és az utána lévő években kell elutalnia, azt viszont még nem tudni, akkor honnan lesz erre forrás. Közben változik egy csomó szabály, és a pedagógusoknak többet kell dolgozniuk.

A legfontosabb: itt van a béremelés, amit szeptembertől kapnak meg a tanárok. Látszik, hogy a legtöbb tanárnak ez érezhető, kb. 30-40 ezer forintos valódi nettó keresetnövekedést jelent.

Mostani és 2013. szeptember 1. utáni pedagógusfizetések
   Egyetemi diplomával  Főiskolai diplomával
   eddig  2013. szeptember 1-től  eddig  2013. szeptember 1-től
   alapbér  túlórákkal  alapbér  túlórákkal
pályakezdő 89 595 Ft 99 828 Ft 111 832 Ft 82 170 Ft 91 555 Ft 102 065 Ft
5 év után 93 840 Ft 104 559 Ft 134 198 Ft 85 046 Ft 94 760 Ft 122 478 Ft
10 év után 103 854 Ft 115 716 Ft 150 973 Ft 91 209 Ft 101 626 Ft 137 788 Ft
15 év után 115 584 Ft 128 786 Ft 162 156 Ft 97 371 Ft 108 493 Ft 147 994 Ft
20 év után 122 304 Ft 136 273 Ft 167 748 Ft 100 453 Ft 111 926 Ft 153 098 Ft
25 év után 135 040 Ft 150 464 Ft 178 931 Ft 108 485 Ft 120 876 Ft 163 304 Ft
30 év után 146 646 Ft 163 396 Ft 190 114 Ft 118 555 Ft 132 096 Ft 173 511 Ft
35 év után 152 236 Ft 169 623 Ft 195 706 Ft 123 590 Ft 137 706 Ft 178 614 Ft
40 év után 164 352 Ft 183 123 Ft 206 889 Ft 133 660 Ft 148 926 Ft 188 820 Ft
Forrás: NGM közlése, 2013-as közalkalmazotti bértábla, rendelettervezet az új pedagógusfizetésekről

A növekedést azért ellensúlyozza néhány más tényező, amit ebben a táblázatban nem tudtunk megmutatni. A szeptember 1. utáni fizetést mutató oszlopban azért csak az alapbért mutatjuk, mert ekkortól már nem jár külön fizetés a túlóráért. Jól látható azonban, hogy a legtöbb tanár fizetése ezzel együtt is bőven emelkedik.

  • A pótlékok közül sokat megvonnak, többek között a többszakos tanároknak járó, a fizetésük 10%-át kitevő pótlékot is. A megmaradó pótlékokat viszont növelik, és általában, a pótlékok kérdésében még nincs végleges döntés a minisztériumban.
  • 2014-től, ahol előzőleg nem volt kollektív szerződésben rögzítve a cafeteria és a BKV-bérlet, valószínűleg ezek is megszűnnek, bár ilyet sok helyen már eddig sem kaptak a tanárok. Aki viszont eddig például kapott BKV-bérletet és cafeteriát is, mostantól pedig nem kap, a növekedés mellett akár 20 ezer forintos veszteségre is számíthat.
  • Ráadásul a tanárok heti kötelező óraszáma is megnő, és nem a túlórákat törlik el, csak a túlórák bérezését.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap jelentette be, hogy a kormány szeptember 1-jével emeli a pedagógusok bérét az életpályamodell bevezetésével együtt. Közlése szerint az érintettek nagy valószínűséggel a béremelés 50 százalékát kapják meg szeptember 1-jétől, míg a másik felét 2014-ben. A kormány a tervek szerint jövő szerdán határoz majd a további 50 százalékos béremelés ütemezéséről, a Nemzetgazdasági Minisztériumban jelenleg is folynak erről a tárgyalások.

Balog Zoltán szavai szerint 30 éves munkaviszony után összesen bruttó 110 ezer forint keresetnövekedést könyvelhet el egy pedagógus, ennek felét kapja meg szeptember 1-jétől első körben.

PSZ: összességében több mint 40 százalékos keresetnövekedésre számíthatnak a pedagógusok

Összességében átlagosan több mint 40 százalékos keresetnövekedést könyvelhetnek majd el a pedagógusok az életpályamodell bevezetése nyomán, miután teljes mértékben megkapják a kormány által ígért béremelést - mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a köznevelési törvény által meghatározott táblázatokból - amelyeket a PSZ elnöke bocsátott az MTI rendelkezésére - megállapítható: jelenleg egy pályakezdő, főiskolai végzettségű tanár bruttó 122 000 forintot keres, ez a pedagógus-életpályamodell bevezetésével járó béremeléssel 176 400 forintra emelkedik majd, amikor a teljes fizetésemelés megvalósul.

Jelenleg egy kezdő, egyetemi végzettségű tanár bruttó 129 500 forintot vihet haza havonta, ez az összeg a teljes bérrendezés után 196 000-re emelkedik majd. Mindkét esetben az életpályamodell két évig gyakornoki státusba helyezi a pályakezdő pedagógusokat, akiknek vizsgázniuk kell, majd annak teljesítése után sorolják be őket az úgynevezett Pedagógus I. kategóriába, új bérezéssel.

Egy hat éve a pályán lévő tanár például főiskolai végzettséggel jelenleg 130 800, egyetemi végzettséggel 142 500 forintot keres. Ez az összeg a pedagógus-életpályamodell teljes bevezetésével 229 320, illetve 254 800 forintra emelkedik majd.

Egy 15 éve a pályán dolgozó általános iskolai pedagógus fizetése jelenleg 144 600, egy gimnáziumi tanáré pedig 163 200. Ezek emelkednek a fentiekhez hasonló módon 255 780, illetve 284 200 forintra. Ugyancsak jelentős az emelkedés egy 30 éve tanító pedagógus esetében - végzettségüktől függően - 166 800-ról, illetve 202 000-ről nő 299 880-ra, valamint 333 200-ra.

"Egy nemzetközi kutatás (McKinsey) eredményeire hívja fel a figyelmet, mely szerint a tanári teljesítmény és a bérezés között egyértelmű összefüggés van, az alacsony fizetések mellett pedig sosem valósulhat meg az egészséges verseny a munkahelyekért" a közszférában és a közalkalmazotti bérek versenyképessége is alacsonyabb marad sajnos hazánkban - A pedagógus béremelésről és életpályamodell további részleteiről itt olvashat !



Végül egy 42 éve tanító pedagógus most az általános iskolákban bruttó 196 100, a középiskolákban 235 700 forintot kap, ez növekszik a teljes béremelés után 335 160, illetve 372 400 forintra.

Pótlékok

Az életpályamodell szerint a pedagóguspótlékokat is megemelik 17-19 ezer forintra végzettségtől függően, de az nem tisztázott, hogy ez szeptember 1-jétől életbe lép-e. Ugyanígy függőben van az is, hogy a szakképesítéseket, szakvizsgákat hogyan ismerik el.

Galló Istvánné egy sajtótájákoztatón elmondta: jelenleg átlagosan 7200 forint pótlékot kapnak az osztályfőnökök, ezt is megemelik, minimálisan főiskolai végzettség esetén 17 640, egyetemi végzettség esetén pedig 19 600 forintra. Elméletileg ez az összeg - a táblázat alapján - általános iskolákban egészen 52 920, középiskolákban pedig 58 800 forintig emelkedhet.

Az intézményvezetői pótlék is hasonló változásokon megy át a tervek alapján. A PSZ elnökének adatai szerint ez az összeg jelenleg átlag 60000 forint, ami minimálisan 70 560 (általános iskola), illetve 78 400 forintra (középiskola) emelkedik, de lehetőség lesz maximálisan 141 120, illetve 156 800 forintos pótlék folyósítására is.

A túlóra kérdése még mindig függőben

A PSZ elnökének közlése szerint a túlóra honorálásának kérdése a lépcsőzetes béremelés miatt még mindig függőben van a pedagógus-életpályamodellben, ezért a szervezet levélben fordult Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkárhoz.

Galló Istvánné elmondta: a levélben azt kérték, tekintsék át, "hogyan kezeljék a túlmunkát", mert PSZ véleménye szerint átmeneti rendelkezés kell arra, hogy amíg a bérrendezést teljesen nem hajtják végre, "mi legyen a túlórával".

Rámutatott: egy pedagógus heti 3-4 túlórával havi szinten mintegy bruttó 30 ezer forinttal keresett többet eddig, így esetében - maradva a 30 éve a pályán lévő pedagógus példájánál - a keresetnövekedés már csak bruttó 20-25 ezer forint lesz első körben, mert a túlórát nem fizetik ki az új rendszerben.

Galló Istvánné szerint feszültséget generál az, hogy valaki úgy éri el a keresetnövekedést szeptember 1-jétől, hogy nem túlórázik, másoknak pedig a túlórája beépül a béremelésbe, így "nem valósul meg, hogy azonos munkáért azonos bért adjanak".

Három elemű a rendszer

A szakszervezeti vezető ugyanakkor pozitív hírként értékelte a pedagógusok keresetemelését, még ha az lépcsőzetesen is megy végbe, de hozzátette: éppen azért, mert több részletben kapják meg a pedagógusok a fizetésemelést, "ebben a formában nem támogatható az életpályamodell". Emlékeztetett arra, a pedagógus-életpályamodellnek három eleme van: a minősítési rendszer, az új munkaszervezési forma és a keresetnövekedés.

Galló Istvánné sikerként könyvelte el, hogy elérték: a béremelést terjesszék ki a szakszolgálatoknál, illetve a szakmai szolgálatoknál dolgozó kollégákra, ugyanis ez az eredeti kormányzati tervek között nem szerepelt. A gyermekvédelemben dolgozó mintegy kétezer pedagógusra azonban még mindig nem terjesztették ki a béremelést, ezért azt javasolják, hogy a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók pótlékát emeljék meg, hogy "érezhető keresetnövekedést kapjanak" - fogalmazott.

Ugyancsak eredményként értékelte, hogy eredetileg a kormányzat kizárólag a katedrán töltött éveket akarta honorálni a béremeléskor, de végül beszámítják a máshol, például a szaktanácsadóként végzett pedagógiai munka időtartamát is. Azt is pozitívumként említette, hogy sikerült megállapodni a finanszírozott álláshelyekről erre az évre, de "hogy mi lesz jövőre, azt nem lehet tudni".

Arról is beszélt, hogy a tanároknak heti 22 tanórát kell tartaniuk, az életpályamodellben említett heti 32 órás lekötött munkaidő azonban nem jelent számukra benntartózkodást, csak feladatot, ami nem helyhez kötött a köznevelési törvény alapján. Megjegyezte: a szeptember 1-jétől bevezetendő egész napos, 8 és 16 óra közötti iskolai tartózkodásról még most sem látni, hogy miként lehet megszervezni és milyen munkaerő-szükséglete van.

Kitért arra is, hogy vasárnapi 20. kongresszusukon a következő öt évre csak fő vázlatokat határoztak meg, mert "hosszú távú stratégiát a mai változó világban nehéz mondani". Utalt arra, hogy a PSZ-nek országosan 90 százalékos lefedettsége van, struktúrájukat pedig átalakították a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz igazodva, így a 198 tankerület mellett járási szakszervezeti titkárok működnek, de továbbra is feladatuk maradt az önkormányzatokkal való egyeztetés az óvodák és az üzemeltetési költségek önkormányzatoknál maradása miatt.

A középiskolai tanárok tíz év után is alig 160 ezret keresnek

A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bérfelmérés munkatársai is megnézték: mennyit keresnek jelenleg a hazai oktatásban dolgozó munkavállalók? Az elmúlt egy évben bejövő adatok szerint az oktatás, képzés területén a havi bruttó átlagfizetés 157.600 forint, ezzel a tanári pálya az ország egyik legrosszabbul fizetett munkaterületei közé tartozik Magyarországon. Egy általános iskolai tanár átlagfizetése ugyanis 148.400 forint, a középiskolai tanárok ennél kicsivel többet, átlag 161.100 forintot keresnek. A legtöbbre a főiskolai/egyetemi oktatók számíthatnak, az ő átlagbérük 242.200 forint. A művészeti iskolák tanárai, tehát a zene- és képzőművészeti pedagógusok bére havi 139.800 forint. A legkevesebb a tanár asszisztensek fizetése: átlagosan 113.400 forint.

Állami alkalmazottak esetében bértáblázatok vannak, viszont természetesen a fizetések tanáronként mégis módosulhatnak: a ledolgozott évek, a szakosodás vagy éppen a továbbképzések száma alapján. A szakmai tapasztalat például sokat számít: egy pályakezdő középiskolai pedagógus átlagbére 124.300 forint, 1-2 éves szakmai tapasztalattal is még csak 128.800 forint, de 3 és 10 ledolgozott év után is csupán 140 ezer. A legtöbbet a több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkező tanárok kapják: átlagosan 166 ezer forintot.

A Fizetesek.hu eredményei alapján az iskolai nevelők átlagosan 128.800 forintot keresnek, az óvónők pedig 145.100 forintot. A speciális pedagógusok havi bruttó 153.800 forintra számíthatnak, a lektorok átlagbére pedig 250 ezer forint. Az iskolagondnokok, pedellusok mindössze 109 ezer forintot keresnek. Érdekesség, hogy az iskolaigazgatók 247.400 forintos átlagbére alig több mint a felsőoktatási intézmények pedagógusaié. Egy átlagos iskolaigazgató-helyettes pedig havi 210 ezer forintot keres.