Dohánybolt rablás gyanúsitottjai - Gyarmati Zsigmondot és Vida Gellértet körözik

Gyarmati Zsigmondot és Vida Gellértet körözik:

Mint arról korábban hírt adtunk, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 12-én 20 óra 53 perckor két ismeretlen személyazonosságú férfi ment be egy helyi dohányboltba. Előzetes szóváltás és figyelmeztetés nélkül egyikük – az idősebb férfi – a pult mögé lépve dulakodni kezdett az eladóval, míg a másik férfi a pénztárgépből kivette a készpénzt, majd mindketten távoztak.

A széleskörű felderítő munkának köszönhetően a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23 éves orosházi Vida Gellértet, és társát, az 53 esztendős Gyarmati Zsigmondot, aki szintén orosházi.
 
A szökésben lévő férfiak ellen a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki. A gyanúsítottak egy kölcsönkért autóval jelentek meg a rablás helyszínén, melyet azóta sem szolgáltattak vissza tulajdonosának, feltehetően azzal menekülnek, ezért a rendőrség a LAE-977 forgalmi rendszámú ezüst színű Suzuki Swift körözését is elrendelte.

Gyarmati Zsigmond 53 éves, kb. 170 cm magas, vékony testalkatú, váll alá érő hosszú hajú férfi.

Gyarmati Zsigmond Gyarmati Zsigmond

Vida Gellért 23 éves, kb. 185-190 cm magas, rövid barna hajú (kopaszodó), kerek arcú, jelenleg körszakállas, pocakos férfi.

Vida Gellért Vida Gellért


 
A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, a bűncselekménnyel vagy a két személlyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik tárcsázza a nap 24 órájában hívható 06-76/562-200 ügyeleti telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8-16, P.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.