Kisebb infláció, kisebb nyugdíjemelés 2014-re?

A nemzetgazdasági tárca a jövő évi költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és az eredetileg tervezettnél alacsonyabb, 2,4 százalékos inflációval számol - idézi a hir24.hu a nemzetgazdasági miniszternek vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában elhangzott szavait. Varga Mihály elmondta, hogy a tárca a 2014-es büdzsé tervezésekor nem számolt a reklámadó bevételével; a 3 százalék alatti hiány e nélkül is tartható.

"Csak kisebb mértékű korrekciókat tudok elképzelni az adótörvények módosításakor, olyan tételeket, amelyek nem nagy tételeket vagy új adókat érintenek" - fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: Mind a magánszemélyeknek, mind a vállalatoknak a 2013-as adórendszerből érdemes kiindulniuk jövő évi adózásuk megtervezésekor.

Korábban a kormány még 2,8 százalékos inflációval tervezte a 2014-es költségvetést, noha a piac az év egészére ennél jóval alacsonyabb ütemet várt. Volt olyan elemző, aki szerint a reálisabbnál magasabb inflációval való tervezés egyetlen cél szolgálhat: a papíron elkölthető bevételek növelését a 2014-es költségvetésben.

Mindezek és a nyugdíj-emelési szabályok alapján jövőre legfeljebb járandóságuk 2,4 százalékos növelésére számíthatnak a nyugdíjasok.
A nyugdíjemelés szabályairól itt olvashat többet.