A Mol ügy folytatása: Mi lesz Hernádival és az INA-val?

Újabb felmérést készítettek a MOL-t szorosan követő elemzők és alapkezelők körében arról, hogy mit gondolnak jelenleg Hernádi Zsolt és az INA sorsát illetően, különös tekintettel a közelmúlt fejleményeire.

A válaszokból az derült ki, hogy a szakértők álláspontja összességében nem változott augusztus óta: a többség továbbra is a MOL vezér maradásával és az INA irányítási jogainak megőrzésével számolt. Fontos azonban kiemelni, hogy a profik körében érezhetően nőtt a bizonytalanság a korábbi felméréshez képest. A menedzsment jogok elvesztését augusztushoz képest még inkább jelentős kockázati faktornak vélik a szakemberek, egy ilyen forgatókönyv ennélfogva komolyabb csalódottságot válthatna ki. A MOL részesedésének értékét nagyságrendileg 500 milliárd forintra taksálják a profik.

Az elmúlt napokban láthatóan elmérgesedett a helyzet a MOL-INA-ügyben a felek között, a téma pedig mostanra már nem csak Horvátországban, de nálunk is politikai szintre emelkedett. A MOL-t érő támadások egy része Hernádi Zsolt ellen irányul, a társaság vezetőjét most már európai elfogatóparancsra hivatkozva akarják beidézni a horvátok.

Korábbi cikkünkben részletesen is beszámoltunk arról, hogy mostanra az INA esetleges eladásának kockázata megnövekedett, ezt pedig láthatóan a piac is elkezdte beárazni, az elmúlt napokban a MOL részvényei látványosan alulteljesítettek.
2013.10.04 14:30 Durvul a helyzet - Hogyan folytatódhat a MOL-INA-ügy?

Mindezek nyomán elérkezettnek láttuk az időt, hogy ismét megkérdezzük a MOL-t szorosan követő elemzőket és alapkezelőket az INA és Hernádi Zsolt sorsát illetően. Legutóbb augusztus végén készítettünk hasonló felmérést, az alábbi grafikonokon pedig (ahol lehet) ennek eredményeit is szemléltetjük, hogy láthatóvá váljanak az azóta történt változások. A mostani felmérésünk során összesen 11 szakember véleményét gyűjtöttük össze.

Mit mondanak a profik?

Hernádi Zsolt ellen most már európai elfogatóparancs is érvényben van, és az Interpol oldalára is felkerült, mint kiemelten körözött személy, ennek ellenére az általunk megkérdezett szakértők többsége most is úgy véli, hogy Hernádi marad a MOL elnök-vezérigazgatói székében. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a korábbi felmérés óta csökkent azok aránya, akik Hernádi maradására számítanak.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


Ahogy augusztusban, most is a válaszadók többsége arra voksolt, hogy Hernádi esetleges távozása részvényesi szempontból kedvezőtlen hír lenne.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


A megkérdezettek többsége a korábbi felméréshez hasonlóan Hernádi esetleges távozását nem látja jelentős kockázati faktornak a MOL-nál, arányuk pedig nőtt augusztushoz képest.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


A MOL-INA-ügyben a legfontosabb kérdés a menedzsment jogok sorsa. Augusztusban még elsöprő többségben voltak azok (80%), akik az irányítás megtartását vélték a legvalószínűbb kimenetelnek, ezek aránya most már csak 60% körül van.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


A profik azonban most már kivétel nélkül úgy gondolják, hogy amennyiben a MOL elveszítené a menedzsment jogokat, akkor megválna részesedésétől az INA-ban.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


Az irányítási jogok elvesztését a megkérdezettek többsége most is jelentős kockázati tényezőnek tartja, arányuk pedig a korábbi felméréshez képest növekedett.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


A szakértők többsége összességében úgy látja jelenleg, hogy a MOL nem válik meg az INA-ban lévő részesedésétől, bár azért a megkérdezettek között láthatóan megosztottság mutatkozik a kérdésben.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


Ha azonban a MOL mégis az INA eladása mellett dönt, fontos kérdés, hogy ki lenne a vevő. Bár a magyar kormány kommunikált álláspontja az ügyben a horvátoknak való értékesítést tükrözi inkább, a szakértők többsége úgy látja, nagyobb a valószínűsége, hogy ilyen esetben harmadik fél lenne a vevő.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


Ez pedig a megkérdezettek szerint jó eséllyel a Gazpromnyeft lehet, legalábbis ez kapta messze a legtöbb szavazatot.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


A profiktól azt is megkérdeztük, hogy az INA-részesedés esetében a MOL számára egy esetleges értékesítés esetén mi lenne a fair ár. A válaszok 380 és 760 milliárd forint között szóródnak, a medián érték 500 milliárd forint. (Az általunk korábban kalkulált érték a fentebb említett sávnak a tetejéhez esik közel, mi nagyságrendileg 800 milliárd forintot tartunk indokoltnak).

Bár az elmúlt napokban sokat esett a MOL, a szakértők többsége most is semleges véleménnyel van a részvényekről, vonzónak kevesebb, mint 20% tartja, ez egyébként alacsonyabb a korábbi felmérésben szereplő aránynál is.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


Konklúzió

Az INA sorsát illetően a MOL és a horvátok közti konfliktus fokozódása láthatóan nem kedvez az olajipari vállalat részvényeinek, az elmúlt napok fejleményeit követően a befektetők elkezdték beárazni az INA esetleges eladását. A MOL-t szorosabban követő elemzők és alapkezelők véleménye összességében nem változott Hernádit és az INA-t illetően: a többség Hernádi maradására és a menedzsment jogok megtartására számít. Fontos azonban kiemelni, hogy a profik között augusztushoz képest növekvő megosztottság mutatkozik az említett kérdésekben.

Hernádi esetleges távozása miatt nem igazán aggódnak a megkérdezettek, ezt nem tartják jelentős kockázati faktornak a MOL-nál. Az irányítási jogok esetleges elveszítését viszont annál inkább (sőt, az arány itt nőtt a korábbi felméréshez képest.) Egy ilyen forgatókönyv tehát komolyabb csalódottságot válthatna ki. Ebben az esetben egyébként kivétel nélkül az INA eladásával számolnak a szakemberek. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy bár a piacok elkezdték már beárazni az INA esetleges elvesztését, egy ilyen forgatókönyv negatív fejleménnyel szolgálna, mivel a tőkepiaci szakértők többsége ennek jelenleg is 50% alatti valószínűséget ad.

Mi lesz Hernádival és az INA-val?


Kapcsolódó cikkek: