Elszállt a Sólyom....Fizetésképtelenné vált a Sólyom Airways

Ahogy sokan várták, a Sólyom még fel sem szállt de máris elszállt !

A Sólyom Airways csütörtök délután közölte 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze – írja az atv.hu.

Lucsik János, az új magyar légitársaságot, a Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtökön bejelentette a dolgozóknak, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a ma esedékes szeptemberi bérüket, mert nincs pénze – írja az atv.hu.

Fotó: MTI/Sólyom Hungarian Airways

A portál szerint Lucsik azt is elmondta, hogy Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden azt közölte vele, hogy az ománi befektetővel továbbra sem sikerült szerződést kötniük. Az atv.hu úgy tudja, a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait, ez mintegy 120 millió forint.

Vágó József, emlékeztet az atv.hu, csütörtökön reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került, míg a Sólyom Airways másik ügyvezetője ma lemondott. Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket semmilyen módon nem érinti – áll az atv.hu anyagában.