Valóságos pánikot okozott a pénztárgép-forgalmazók körében nemzetgazdasági miniszter legújabb pénztárgéprendelete: Jó nyolcvanezer pénztárgép cseréje akadt el, miután az Alt-Cash Kft gépeit letiltották !

Jó nyolcvanezer pénztárgép cseréje akadt el, miután jogerőre emelkedett a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal október végén hozott döntése, amellyel visszavonta az Alt-Cash Kft-nek korábban kiadott forgalmazási engedélyt a SAM4S NR-270 pénztárgépre. Miután hetek óta hasztalanul kerestük az Alt-Cash Kft. ügyvezetőjét, csupán a viszonteladó szerviz-szakma becslésére hagyatkozhatunk: az Alt-Cash-sal kapcsolatban álló vállalkozók szerint legalább 80 ezer készüléket rendeltek meg a gépcserére kötelezettek az Alt-Cash Kft.-től.

A 80 ezer készüléket megvenni szándékozók most nem tudják, mikor kapják vissza a több tízezer forintos előleget. Dolgukat nehezíti a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb rendelete is, amely azt mondja ki: a hatálybalépését, vagyis november 15-ét megelőzően megkötött szerződés „a március 20-át megelőzően engedélyezett, de a rendeletben foglalt előírásoknak meg nem felelő, elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgép üzemeltetésére abban az esetben jogosít, ha az a forgalmazó által visszaigazolt, valamint érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező és ténylegesen forgalomba hozható pénztárgépre vonatkozik”.

Ha pedig ilyen szerződéssel nem rendelkezik – például azért, mert a megrendelt kassza engedélyét visszavonták –, úgy „elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgép üzemeltetésére abban az esetben jogosult, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) internetes honlapján, az erre a célra kialakított felületen leadott megrendeléssel rendelkezik”.

Ez azt jelenti, hogy akinek olyan szerződése van, amiben a típus nincs megjelölve, vagy a megjelölt típus nem hozható ténylegesen forgalomba (ilyen az összes SAM4S NR-270, miközben más cégek olyan készülékekre vettek föl megrendelést, amiket máig sem engedélyeztek), csak akkor használhatja a régi gépét, ha az adóhatóságnál rendel egy újat.

A szervizek jó része attól fél, hogy elveszti a munkáját, vagy akár a megrendelői egy részét is. Mert ha a végfelhasználó a NAV-nál rendeli meg a készüléket, senki sem tudja, hogy a pénztárgépimportőrök milyen kritériumok alapján fogják szétosztani a megrendeléseket az üzembe helyezést és viszonteladást végző szervizek között. Eddig a szervizeknek megvolt a maguk stabil megrendelői köre, és félő, hogy még a meglévőket is elvesztik, ha az importőr osztja szét a munkát. Az egyik szervizben azt a kérdést tették föl ezzel kapcsolatban, hogy mostantól vége a piaci versenynek?

Másutt az is felvetődött, hogy mikor és miként fogják a sok ezernyi kisvállalkozást értesíteni, hogy ha valakinek éppen SAM4S NR-270 megrendelése volt, és még nem rendelt újat a NAV honlapján, már bírságolható.

Év végéig 19 ezer szlovák gyártmányú online pénztárgépet ad át a megrendelőknek az ECR-Trade Kft. Amint Tóth Tamás tulajdonos-ügyvezető elmondta, a múlt héten lépett hatályba a cég forgalmazási engedélye, így naponta kétszáz ügyfelet szolgálhatnak ki. Vidéken 210 szerződéses szervizpartnerük szállítja ki és helyezi üzembe a kasszákat. Ugyanakkor a fővárosban ha nem lenne elegendő a cég saját kapacitása, budapesti szervizcégeket is bevonnak a munkába. Januártól – ha a megrendelések is úgy alakulnak – havi tízezer darab átadását is lehetővé teszi a gyártókapacitás.

Tegnap kapott engedélyt a MES Kft. és FEMA-CAS Bt. által gyártott és forgalmazott Komondor KMC-5 online pénztárgép. Ez az első magyar tervezésű és építésű online kiskasszás pénztárgép. A hivatal tájékoztatása szerint Magyarországon 8 cég 18 pénztárgép típust forgalmazhat.