Fordított áfa 2014, a cukor esetében is jön a fordított adózás

Magyarország a cukorkereskedelem esetében is kéri a fordított adózás bevezetésének lehetőségét az Európai Bizottságtól - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap írása szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium november végén fordult az Európai Bizottsághoz, hogy hazánk bevezethesse a cukorkereskedelem területén is az úgynevezett fordított adózási rendszert.

A tárca azzal indokolta kérését, hogy a területen igen magas a feketegazdaság aránya, az általános forgalmi adó ilyen módszerrel történő beszedése pedig szűkítené a visszaélési lehetőségeket - számolt be a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor kormányfő már november 19-én, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzemavatóján is közölte, hogy november végén a kormány több, a cukorágazatot érintő döntés meghozatalát tervezi. Hétfőn pedig a parlamentben a szocialista Gőgös Zoltán kérdésére közölte, hogy a napokban már jelezték az Európai Bizottságnak, hogy a cukor esetében is bevezetnék a fordított áfát.