A dráguló kötelező miatt kevesebben váltanak !

Az idei év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 200-250 ezer biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számít az első magyar online biztosító, a Genertel. Kgfb-kötelező-árak-emelkednek.jpg

A most novemberben induló kampány előtt a piaci trendekre adott prognózisában a társaság közleménye egyebek között arra mutat rá, hogy a várható díjnövekedést a károkra kifizetett összeg emelkedése indokolhatja. Amíg 2008-ban a 32 ezer forintos éves átlagos kgfb-díjhoz alig több mint 20 ezer forint kárkifizetés tartozott, addig idén a második negyedévben az átlagdíj nem érte el a 20 ezer forintot, míg a kárkifizetés 16 ezer forint volt. Ha a kárkifizetésekhez hozzáadjuk a biztosítók költségeit is, akkor már kifejezetten veszteséges ez az üzletág, így a díjak alakulásában látszódó trendforduló ennek szükségszerű következménye – áll a közleményben.

A kárkifizetésének az oka, hogy folyamatosan növekszik a gépjármű állomány, elsősorban a használt kocsik behozatala eredményeként.  Emellett az üzemanyagárak csökkenésével az egyes autók is többet futnak az utakon. A legnagyobb költségnövekedést azonban az okozza, hogy mindezzel arányosan emelkedik a személyi sérüléses balesetek száma is. Korábbi cikkünk a témában....