A lakásszerzéskor fizetendő illeték 2015-ben

A lakás vásárlásakor illetéket kell fizetni a vásárolt ingatlan forgalmi értéke után (az illeték 4 százalék, de az első lakásukat megvásárló 35 évnél fiatalabbaknak fele ennyi illetéket kell fizetniük, 15 milliós lakásérték alatt). Ha az új lakás vásárlása előtt vagy után egy évvel eladják a meglevő ingatlant, akkor a két lakás különbözete után kell fizetni az illetéket.

A most érvényben levő szabályozás szerint, ha előbb vesz valaki lakást, de egy éven belül eladja azt, ahol addig lakott, akkor előbb meg kell fizetnie az új lakás értéke után az illetéket, és csak később, a korábbi ingatlan eladása után igényelheti vissza az arra jutó illetéket. Így végül is megvalósul a beszámítás, de időben eltolva.

Az új adócsomag lehetőséget biztosítana arra, hogy aki előbb vásárol, az nyilatkozzon arról, hogy egy éven belül el fogja adni az addigi lakását. Az adóhatóság így vár, bár kiszabja az illetéket az új ingatlan után, de nem követeli, nem kell megfizetni. Ha valóban eladja a lakást egy éven belül, akkor csak a különbözet után kell az illetéket befizetni.

Ha viszont nem adja el a lakást, vagy nem igazolja, hogy valóban eladta egy éven belül, akkor az új lakás után megállapított illetéket bevasalja rajta az adóhatóság, sőt, a jegybanki alapkamat kétszeresével növelten, retorzióként.