Lakossági pályázatok 2014/2015: az Otthon Melege Program újra indul...

Péntektől ismét lehet hűtőgépcserére is pályázni a fejlesztési minisztérium által indított Otthon Melege Program keretében. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy valamennyi pályázat "él", tehát a fűtéskorszerűsítésre, illetve a nyílászárók cseréjére is lehet pályázni.

Legutóbb - valamivel több mint két hete - röviddel az indulás után fel kellett függeszteni a pályázatok befogadását az Otthon Melege Programra, mivel a dokumentumokat kezelő informatikai rendszer túlterheltség miatt összeomlott. Mára elhárították a technikai problémákat - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

"Valamennyi pályázat él, tehát mind a fűtéskorszerűsítés, mind a homlokzati nyílászárók, mind pedig a háztartási nagygépek-féle pályázat. A pályázati érték az 2,7 milliárd forint ugye, ezeket a pályázatokat folytatni szeretnénk a jövő évben is majd és a korábban már benyújtott pályázatokat mind figyelemmel kísérve valamennyi csoport működik, tehát nincsen semmilyen elmaradás sem időben, sem a pályázatok tartalmát illetően."

A hűtő- és fagyasztógépek cseréjére mától december 15-éig, kazáncserére november 19-e és január 31-edike között, homlokzati nyílászárócserére pedig november 26-a és január 5-e között, vagy a forrás kimerüléséig pályázhatnak az érdeklődők régiónkénti bontásban.

A már korábban benyújtott hűtőgépcsere- és fűtéskorszerűsítési pályázatok érvényesek, nem kell őket ismét benyújtani. Ám a pályázatok tényleges benyújtása előtt megkezdett beruházásokhoz a hatályos jogszabályok alapján nem adható vissza nem térítendő támogatás.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, valamint a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján, a www.emi.hu-n érhető el.