2015. júliustól béremelés - rendvédelmi dolgozók béremelése

2015. júliustól az első lépésben átlagosan 30 százalékkal emelkedik a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állomány illetménye, ezt követően pedig évente 5 százalékkal nőnek majd a bérek – jelentette be Ágh Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Ágh Péter aláhúzta, a kormánynak 2010-es megalakulása óta kiemelt célja a közbiztonság növelése egyrészt a törvények szigorításával, másrészt a rendvédelmi szervek erősítésével. A Fidesz-kormány az elmúlt négy évben helyreállította a közbiztonságot, megerősítette a rendőrséget, így ma már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, és Magyarországon van ma Európa legszigorúbb Büntető Törvénykönyve – fűzte hozzá a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.

A képviselő közölte, az Országgyűlés előtt lévő jövő évi költségvetési törvényjavaslatban további fontos lépések szerepelnek a közbiztonság növelése érdekében. Hazánknak erős rendőrségre van szüksége, ezért a 2015-ös költségvetés tervezete alapján a rendőrség jövőre 16 milliárd forinttal nagyobb forrásból gazdálkodhat, mint idén – mondta el.

Ágh Péter hangsúlyozta, a magyar emberek döntésének és a gazdasági növekedésnek köszönhetően ma Magyarország elég erős ahhoz, hogy jövőre folytatódhassanak az ágazati béremelési programok. A politikus elmondta, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelésének folytatása mellett elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelése is.