Adóbevallás 2015 /Szja/ - Határidő személyi jövedelemadó bevallás

Minden évben kell adóbevallás -  Idén is be kell számolnunk az adóhivatalnak az előző évben szerzett jövedelmeinkről, mint eddig is minden évben. Az adóbevallást évről évre minden adózónak be kell nyújtania. Az adóbevallás arra szolgál, hogy az adóhivatal be tudja azonosítani az adózót, és az alapján megállapítsa az adóját.

Külön rendszeresített nyomtatványon kell minden évben ugyanazon időpontig, - vagyis magánszemély május 20. napjáig - megtennünk ezt a bevallást. Alapszabály, hogy akkor is bevallunk, ha adónk nem keletkezett, vagy azt már megfizettük. A bevallást benyújthatjuk papíron, elektronikusan, postán beküldve, vagy személyesen az adóhatóság ügyfélszolgálatán.

Nyomtatványkitöltő programok

A munkáltatók a megállapított adót, a járulékokat és a levont adóelőleget adóbevallásában vallja be. Bár ma már mindenki önadózó, mégis van arra lehetőség, hogy helyettünk munkáltatónk nyújtsa be az adóbevallást, erről azonban nyilatkozatot kell leadnunk.

Mindenki kérheti idei évben is, hogy munkáltatója állapítsa meg személyi jövedelemadóját, ha ezt a munkáltatója is vállalja, azonban nyilatkoznunk kell január 31. napjáig arról is, ha kérik, akkor is, ha nem kérik a munkáltatói adómegállapítást (14M29-es számú adatlap. Ezt követő már magunknak kell megcsinálni és benyújtani az adóhivatalnak a bevallásunkat. Ehhez viszont az szükséges, hogy a munkáltatótól kapjunk egy olyan igazolást, (kifizető összesített igazolása). Az igazolás kódja 14M30-as adatlap.

A NAV papír alapon juttatja el a személyi jövedelemadó bevallásához szükséges nyomtatványokat az adózóknak, de elektronikus úton is lehetőség van a benyújtására, ügyfélkapun keresztül.

Egy úgynevezett adónyilatkozat benyújtására is lehetőség nyílik akkor, ha a munkáltatónk folyamatosan vonja a fizetésünkből az adóelőleget és az adóelőleg összege megegyezik az adóévben megfizetni köteles adó összegével. Ilyenkor az adónyilatkozat adóbevallásnak minősül.

Másik lehetőség még az egyszerűsített bevallás elkészítése, aminek elkészítésében választásunk szerint az adóhatóság is közreműködhet, ezzel megkönnyítve az adóbevallásunkat. Ha ezt választjuk, akkor erről február 15. napjáig –idei évben 16-ig, mert 15 vasárnapra esik- kell nyilatkoznunk, hogy ezt az adómegállapítás fajtát kérjük. Ha határidőre nem teszünk nyilatkozatot (1453NY jelű adatlap), akkor már önadózóként kell eljárnunk.

De térjünk vissza arra a helyzetre, amikor mi munkavállalók kérjük a munkáltatónkat, hogy készítse el a bevallásunkat. Ekkor a munkáltató február 12. napjáig fog adatszolgáltatást teljesíteni a hivatal felé munkáltatói adóbevallást választó munkavállalói személyéről. A munkáltató május 20-ig megállapítja az adót és június 10-ig fogja benyújtani az adóbevallást a NAV hoz, és erről átad a munkavállalónak egy igazolást is, amivel igazolható a bevallás időben történő benyújtásának teljesítése.

Abban az esetben, ha valakinek az adóév folyamán más a munkahelye akadt, akkor a megelőző munkáltatójától a munkaviszony megszűnésekor kapott igazolást át kell hogy adja az új munkáltatónak, mert enélkül nem fogja tudni megcsinálni az adóbevallását.

Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy nem tudjuk adóbevallásunkat határidőre megtenni, mert akadályok léptek fel, akkor az akadályoztatás megszűnésétől számított 15 napon belül kell elvégeznünk a kötelező bevallást, és még igazolást is kell csatolnunk, hogy miért nem tudtuk határidőre megtenni a bevallásunkat.

Február 25. napjáig kell az egyéni vállalkozóknak, az evásoknak és az őstermelőknek, természetes személyeknek, akik áfa kötelesek, bevallásukat megtenniük.

Március 20. napjáig kell tehát átadnunk minden szükséges iratot ahhoz, hogy a munkáltatónk el tudja végezni az adómegállapítást. Ez a végső határideje az egy + egy százalékról történő rendelkezésnek is.

Április 30. a határideje annak, ameddig a NAV megküldi az egyszerűsített bevallást benyújtóknak az általuk elkészített egyszerűsített bevallást, amit az adózó áttekint, leellenőrzi a benne foglaltakat a munkáltatójától kapott igazolások alapján, és ha valami nem helyes, akkor azt kijavítva május 20-ig visszaküldi a NAV-nak. Az adóelelőleget kiegészítenie kell, az adót pedig meg kell fizetnie szintén május 20. napjáig.

Június 20-ig pedig a NAV visszaküldi az egyszerűsített bevallást, ha javítás okán a visszatérítendő, vagy befizetendő adóösszege eltérő a megadottaknál. Forrás