GYES igénylése, összege, feltételei 2015-ben?

GYES, vagy teljes nevén gyermekgondozási segély. Kinek jár, és meddig. A gyes szabályai folyamatosan változnak, nehéz benne naprakésznek lenni. Még mindig a gyerek 3 éves koráig jár a gyes? Ezt fogjuk áttekinteni az alábbiakban.

Gyesre jogosult a szülő és a nevelőszülő is. A gyes a saját háztartásában nevelt gyermek 3. évének betöltéséig, ikrek esetén a tankötelessé válás évének végéig, míg a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek 10. életévének végéig folyósítandó.

Az ellátás a lakhely szerint illetékes Államkincstárnál igényelhető az „Igénybejelentés családtámogatási ellátásokra” elnevezésű formanyomtatványon és a megfelelő sorszámú (szülők 2. nagyszülők 3.) pótlap kitöltésével és mellékelésével.

A gyes szabályai tehát nem változtak abban a tekintetben, hogy továbbra is a kicsi 3 éves koráig jár.

Gyes mellett csak korlátozásokkal lehet dolgozni és a gyerek 1 éves kora előtt napköziben való elhelyezése is csak feltételekkel lehetséges. Ez a korlátozás persze nem vonatkozik a nagyszülőre, az örökbe fogadó szülőre és a gyámra sem.

Összege 1 gyermek esetén megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, ami 2013. január 1. óta változatlanul 28.500,- Ft. Ikergyermekek esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-ával, ha 2 gyermek van (továbbá, amennyi a gyerekek száma, annyiszor kell felszorozni az öregségi nyugdíj legkisebb összegét)

A nagyszülő akkor igényelheti a gyest, ha a gyermek az 1 évet betöltötte, és a nevelése a szülő háztartásában történik és a gyermek szülei a gyesről lemondanak és egyetértenek, hogy a gyest a nagyszülő vegye igénybe. (nyugdíj mellett is igényelhető)

Gyes mellett az anya kereső tevékenységet a gyermek egyéves koráig nem lehet folytathat! Ha a gyermek betöltötte az egy évet, utána csak heti 30 órában dolgozhat, kivéve ha otthon végezhető munkáról van szó. A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek egyéves kora után időkorlát nélkül folytatható keresőtevékenység. Ikergyermekek esetén, ha heti 30 óránál többet dolgozik, akkor csak egy gyerek után fogja kapni a gyest; nagyszülő pedig csak a gyerek 3 éves kora után vállalhat heti 30 órát meg nem haladó munkát.

Gyes alatt csak akkor járhat a gyerek napközibe, ha a szülő közoktatási, vagy felsőoktatási intézményben tanul nappalin, egyébként csak egy éves kora után helyezhető el, és itt is szigorúbb a szabály a nagyszülőre, hiszen ha a nagyszülő veszi igénybe a gyest, akkor a gyerek 3 éves koráig nem helyezhető el napközbeni ellátást nyújtó intézetben.

Méltányossági alapon is van lehetőség igénybe venni a gyest. Az Államkincstár vezetője állapíthatja meg a gyermeket nevelő személy részére a méltányossági Gyest, amennyiben a gyermek szülei a gyermek nevelésében három hónapot meghaladóan akadályoztatva vannak; vagy a gyermek általános iskolai tanulmányainak megkezdéséig, legfeljebb 8. életévének betöltéséig, ha a gyermek betegsége miatt gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményben, illetve nyári napközis otthonban, óvodában vagy iskolai napköziben nem gondozható, akkor megállapítja eddig az időpontig, vagy meghosszabbítja ezen feltételek meglétéig.