Bérpótlék számítása 2015

A Munka Törvénykönyvének változásai többek között a bérpótlék számítás alapját is átírták, így munkavállalóként nagyon fontos, hogy tisztában legyen azokkal a járandóságokkal, melyek munkavégzéséből adódóan megillethetik.

Szociális bérpótlék 2014/2015 táblázat

 

Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkavállalók legtöbbször nem is tudják, hogy milyen plusz összegekre lennének jogosultak, s az is tény, hogy a munkaadók előszeretettel hallgatnak ezekről, hiszen kiadásaikat növelnék azzal, ha a bérpótlékokat is kifizetnék munkavállalóiknak. Takarékoskodás és költséghatékonyság ide vagy oda, a jogszabály alapján járó összeg felett nem lehet csak úgy elsiklani.

Mindegy, hogy 2015-ben találja meg végre azt a munkát, amely végzettségének, elhivatottságának és elképzeléseinek egyaránt megfelelő, vagy már meglévő munkahelyével kapcsolatban szeretne tájékozott lenni az Önt megillető járandóságokat illetően, a bérpótlékok mértékének pontos ismerete 2015-ben is fontos munkavállalóként. A jogszabályok esetleges változásairól az év első hónapjaiban érdemes szakmai portálokon és munkajogi fórumokon is tájékozódnia.

A legfontosabb talán annak tisztázása, hogy a bérpótlékok számításakor milyen bért vehetünk alapul. Az alapnak számító egy órára jutó alapbér összegét

  • Általános teljes napi munkaidő esetében a havi alapbért 174 órával

  • Részmunkaidős állás esetében a 174 óra arányos részével osztjuk.

A bérpótlék a rendes munkabéren felül illeti meg a munkavállalót a következő esetekben:

  • Vasárnapi munkavégzés esetén 50%

  • Munkaszüneti napon végzett munka esetében 100 %

  • A 18 és 6 óra közötti munkavégzésre 30 %

  • Készenlét esetében 20 %

  • Ügyelet alkalmával 40 % ( ha nem mérhető az ügyelet tartama, akkor 50 % jár ).

Már a munkaszerződés megkötésekor is lehetőség van arra, hogy úgy állapodjanak meg a felek az alapbérben, hogy az már a bérpótlékokat is tartalmazza, de mód nyílik a havi átalány díj meghatározására is bérpótlékok gyanánt.