Bkv béremelés 2015/2016 évre - Továbbra sincs béremelési ajánlata a BKV-nak

Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet a BKV menedzsmentjéből, írja közleményében a szakszervezet. bkv-bkk-beremeles.jpg

Az EKSZ közlése szerint amennyiben a cégvezetés nem tesz értékelhető ajánlatot, a járművezetők nem csinálnak mást, csak szigorúan betartják a munkájukra vonatkozó utasításokat és előírásokat, s ez felér egy forgalomlassító megmozdulással.

Továbbra sincs béremelési ajánlata a BKV-nak, ezért a tárgyalások folytatására, s megfelelő ajánlattételre szólítja fel – levélben is – a cég elnök-vezérigazgatóját, Bolla Tibort az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az EKSZ nem fogadja el a medezsment álláspontját, miszerint idén nincs egyetlen fillér sem béremelésre, holott a vezérigazgató a napokban, sajtóközleményben is elismerte a BKV munkavállalóinak nehéz, áldozatkész munkáját.

Ebből nem lehet kenyeret venni

Az olcsó hangzatos dicséret azonban kevés, abból nem lehet kenyeret venni, jelentette ki Nemes Gábor, a szakszervezet elnöke, aki írásban is felszólította Bollát: a dicséretet váltsa forintra, tegyen megfelelő béremelési ajánlatot. Ezt újdonsült elnök-vezérigazgatóként már megteheti, vagy ha mégsem, akkor itt az ideje, hogy érdemi lépéseket tegyen, sőt ha kell, akkor harcoljon a fővárosnál azért, hogy legyen béremelési hatásköre és lehetősége. Nemes Gábor szerint itt az ideje, hogy az elnök-vezérigazgatói rangot kapott Bolla, a BKV első embere kiálljon a munkavállalókért.

A BKV hátrányos helyzetét jól mutatja, hogy a közlekedési ágazat egyéb területein sokkal kedvezőbb a helyzet: a MÁV-csoportnál már megállapodtak a béremelés mértékében, és a volánosok is jóval közelebb vannak a megegyezéshez, mint a fővárosi cég, olvasható a szakszervezet közleményében. Az EKSZ nem érti, hogy kinek, s miért érdeke a BKV-t jó ideje folyamatos nyomás alatt tartani, s egyenlőtlen feltételekkel ellehetetleníteni.

Így demonstrálnak

A béremelés kiharcolására az EKSZ forgalomlassítással is felérő demonstrációt szervez. Ez a megmozdulás rendhagyó és teljesen jogszerű lesz, hiszen a járművezetők semmi mást nem tesznek majd, csak szigorúan betartják a munkájukat szabályozó előírásokat, egyebek között a járművek műszaki állapotára vonatkozó kitételeket. Ez viszont oda vezethet, hogy járművek százai esnek ki a forgalomból, s a fél város lebénulhat, közölte az EKSZ, amely már megkezdte a demonstráció előkészületeit.