Hírsztráda - hírek 2016

2016\10\16 hoarag Szólj hozzá!

Minimálbér 2017 - Elkezdődtek a bértárgyalások a 2017-es minimálbérről

Minimálbér 2017 - Elkezdődtek a bértárgyalások a 2017-es minimálbérről

Ennyivel emelnék a minimálbért >>>

 

Elkezdődtek a bértárgyalások a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai budapesti ülésén. minimalber-2016-vajon-mi-szakmunkas-minimalber.jpg

A szakszervezetek célja továbbra is az, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum összegét, a munkaadók pedig elsősorban a munkáltatókat érintő járulékcsökkentés fontosságára hívták fel a figyelmet - mondták el a VKF munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői az ülést követően az MTI-nek.

Közösen lépnek fel és kétlépcsős bérfelzárkóztatást javasolnak a szakszervezeti konföderációk a kormánynak a ma kezdődő tárgyalásokon. A cél, hogy a minimálbér 2017-2018-ra elérje a létminimum összegét. Ehhez – a jelenlegi gazdasági, járulékmutatókat figyelembe véve – a következő két esztendőben évi 11,9 százalékos emelésre lenne szükség.

Az utóbbi évek gyakorlatától eltérő megközelítésből veszik kezdetüket a ma induló jövő évi bértárgyalások a szakszervezeti konföderációk, a munkaadói oldal, valamint a kormány között. A Magyar Idők információi szerint hosszabb távú stratégia mentén folyhat az egyezkedés, mivel az eddigi tapasztalatok szerint ha túl magas volt a béremelési javaslat mértéke, akkor azt nem fogadta el a munkaadói oldal, a szerényebb munkaadói javaslatokat pedig nem szívesen fogadták el a szakszervezetek.

Ezért a cél most nem az, hogy egy pár százalékos minimálbér-emelést alkudjanak ki az érdekképviseletek, sokkal inkább egy hosszú távú, közösen megalkotott bérfelzárkóztatási program kidolgozásán van a hangsúly. A tárgyalásokhoz a szakszervezetek munkacsoportot állítottak fel, hogy közös álláspontot képviselhessenek.

A munkacsoport figyelembe veszi az aktuális nemzetgazdasági, munkaerőpiaci adatokat, a kereslet-kínálatot, valamint az aktuális ágazati kérdéseket – mondta lapunk megkeresésére Palkovics Imre. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint fontos cél, hogy a minimálbér összege legkésőbb 2018-ra elérje a létminimum összegét. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megfékezzük az elvándorlást, valamint a munkaerőhiányt.

A létminimumot nem egyszerű feladat előre meghatározni, a felmérések szerint – amennyiben 2017-ben valóban 1 százalék alatt marad az infláció – hozzávetőleg 92 ezer forint lesz 2018-ra, amely változatlan adórendszer mellett bruttó 139 ezer forintos minimálbért jelentene.

Ezt figyelembe véve két lépcsőben bruttó 28 ezres minimálbér-emelést kellene elérni a jelenlegi számítások szerint, azonban a gazdaság állapota alapján ez a szám változhat. Amennyiben mindezt százalékban szeretnénk kifejezni, akkor ez 2017-re és 2018-ra egyaránt 11,9 százalékos emelést jelentene, ha a járulékfizetési rendszert nem alakítja át a kormány. Az elemzés számol azzal is, ha a személyi jövedelemadó a jelenlegi 15-ről 13 százalékra csökkenne.

Ebben az esetben 2018-ban 135 500 forintos bruttó minimálbérrel kellene tervezni, vagyis jövőre 10, azt követően 11 százalékos emelést kellene megvalósítani. A garantált bérminimumot a javaslat szerint a jelenlegi bruttó 129 ezer forintról 2018-ra 170 ezer forintra kellene emelni. A konföderációk szak-értői a kétlépcsős bérajánlás kidolgozásakor figyelembe vették a főbb gazdasági irányszámokat, a fogyasztói árindexet, valamint a Policy Agenda kutatóintézet létminimum-számítását.

Palkovics Imre kiemelte: a munkaadói oldal együttműködése nagyon fontos a szükséges keretrendszer megalkotásához az érdekképviseletek és a kormány közötti tárgyalásokon. A minimálbér emelése azért is fontos, mert a visegrádi országok közül nálunk a legalacsonyabb az összeg. Arról is beszélt, ágazati szinten is ki kell dolgozni a bérfelzárkóztatást, ami nehéz feladat, mivel az állandó fórumok nem adnak helyet az összes ágazati érdekképviseletnek.

A szakszervezeti oldal részéről a tárgyalások kiindulópontja, hogy az alacsony bérű ágazatok többségében a hozzáadott értéken belüli bérarány Magyarországon jelentősen elmarad a magyar nemzetközi munkaerő-mobilitásban kiemelt célországnak számító európai országokétól. Ez azt jelenti, hogy valamennyi alacsony bérű ágazatban jobban nőtt a teljesítmény (hozzáadott érték) 2010 és 2014 között, mint a bértömeg. Kiemelten nagy a béremelkedés elmaradása az építőiparban és a mezőgazdaságban. Tovább >>>

2016\10\16 hoarag Szólj hozzá!

Csok 2017 - családi otthonteremtési kedvezmény feltételei 2017

Csok 2017 - családi otthonteremtési kedvezmény feltételei 2017

A kedvezmény célja:

A Családok Otthonteremtési Kedvezmény (csok) nyújtását az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016.(II.10.) kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szabályozza

A kedvezménnyel érintett lakáscél meghatározása: csok-2016-bucsu.png

A Családok Otthonteremtési Kedvezménye igényelhető:

  • 2008. július 01-jén, vagy azt követően kiállított építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatóság által kiállított igazoló dokumentummal rendelkező újlakás építéséhez (bekerülési költség megfizetéséhez),
  • 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal rendelkező, vagy a kérelem benyújtásának időpontjában építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatóság által kiállított igazoló dokumentummal, hatósági bizonyítvánnyal vagy az elektronikus építési napló üzemeltetője által előállított visszaigazolással rendelkező, de használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal még nem rendelkező olyan új lakás vásárlásához, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben, természetes személy részére értékesítenek.
  • A használatbavételi engedéllyel, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal még nem rendelkező lakás tulajdonjogának a használatbavételi engedély megszerzése, a használatbavétel tudomásulvétele vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítése bejelentésének megtörténte előtt történő átruházás esetén, ha az építkezés 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott építési engedély vagy 2016. január 1-jét követően az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén az építési tevékenység bejelentése alapján történt. a további építésre (bekerülési költség megfizetéséhez).

A kedvezmény igénybevételére vonatkozó feltételek:

Családok Otthonteremtési Kedvezménye igényelhető az igénylővel közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített vagy megvásárolt lakásba vele együtt beköltöző

  • vér szerinti, vagy örökbefogadott gyermeke, vagy gyámsága alatt álló eltartottja után, vagy
  • a fiatal házaspár - meglévő gyermekei számától függetlenül – legfeljebb három születendő gyermek vállalása esetén.

A kedvezmény szempontjából gyermeknek minősül:

  • a magzat a várandósság betöltött 12. hetét követően, valamint
  • aki az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott eltartottja, és

- a 25. életévét még nem töltötte be vagy
- a 25. életévét betöltött, megváltozott munkaképességű személy és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg;

A kedvezmény mértéke:

Eltartott gyermekek számától (meglévő és vállalt) függően:

  • egy gyermek esetén: 600.000 Ft
  • két gyermek esetén: 2.600.000 Ft
  • három vagy több gyermek esetén: 10.000.000 Ft

A kedvezmény összegének meghatározásához valamennyi eltartott (meglévő, vállalt) gyermeket - beleértve azokat a gyermekeket is, akik után már vettek igénybe vissza nem térítendő állami támogatást - figyelembe kell venni. Ha már vettek igénybe korábban valamely gyermek után vissza nem térítendő állami támogatást, ebben az esetben a korábban igénybe vett állami támogatás és a most igénybe vehető támogatás különbözete igényelhető.
Élettársak esetén az eltartott gyermekek számának meghatározásakor figyelembe kell venni a Korm. rendelet ide vonatkozó szabályait.

A kedvezmény igénylésének személyi feltételei:

  • A Családok Otthonteremtési Kedvezményét igényelhetik magyar állampolgár illetve a Korm. rendelet 5.§-ban megjelölt természetes személyek (házastársak, élettársak, egyedülállók) már meglévő eltartott gyermekeik után, továbbá fiatal házaspárok – legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40. életévét - vállalt gyermekeik után.
  • Házastársak és élettársak együttes igénylőként igényelhetik.
  • Az igénylő és házastársa büntetőjogi felelősségét a bíróság 18-as pontban foglaltakban nem állapította meg, vagy amennyiben megállapította, az ehhez fűződő jogkövetkezmények alól már mentesült.
  • Az igénylő (büntetőjogi felelőssége tudatában) magánokiratban nyilatkozik, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül az e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint igénybe vett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön vonatkozásában a kormányhivatal, a Kincstár vagy bíróság jogerősen visszafizetésre nem kötelezte.

A kedvezmény általános igénylési feltételei:

  • Az igénylőnek köztartozásmentes adózónak kell lennie, melyet 30 napnál nem régebbi okirattal kell igazolni.
  • Az igénylőnek, kivéve, ha a fővárosi és megyei kormányhivatal ápolási díjat megállapító jogerős határozata alapján ápolási díjban részesül, 30 napnál nem régebbi okirattal igazolni kell, hogy saját maga – házastársak, élettársak esetén legalább az egyik fél - bejelentett, 3 vagy több (meglévő illetve vállalt) gyermek esetén minimum 2 éve, egyéb esetben minimum 180 napja fennálló (legfeljebb 30 napos megszakítással), folyamatos TB jogviszonnyal rendelkezik – ide nem értve a közfoglalkoztatási jogviszonyt -, vagy felsőoktatási intézményben nappali oktatás keretében tanulmányokat folytat. 3 vagy több (meglévő illetve vállalt) gyermek esetén a benyújtást közvetlen megelőző 180 napnak, az igénylő kereső tevékenysége alapján biztosított jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie a magyar társadalombiztosítási rendszerben.
  • A kedvezménnyel érintett lakás hasznos alapterülete el kell, hogy érje az eltartott és/vagy vállalt gyermekek számától függő minimális hasznos alapterületet.

Lakás esetén:

    • egy gyermek esetén: 40 nm-t
    • két gyermek esetén: 50 nm-t
    • három vagy több gyermek esetén: 60 nm-t

Egylakásos lakóépület esetén:

    • egy gyermek esetén: 70 nm-t
    • két gyermek esetén: 80 nm-t
    • három vagy több gyermek esetén: 90 nm-t
  • Új lakás vásárlása vagy építése esetén az új lakásban csak a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont.
    Több lakásból álló osztatlan közös tulajdonú ingatlan esetén, ha a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásra vonatkozóan használati megállapodás alapján a támogatott személyek kizárólagos használati joga áll fenn, az előző bekezdés szerinti feltételt teljesítettnek kell tekinteni.
    Nem érinti a támogatásra való jogosultságot, ha az igénylő vagy a támogatott személy halála esetén az új lakásban annak egyenes ági rokona, házastársa vagy élettársa szerez tulajdont.
    Házastársak, fiatal házaspár és élettársak esetén az új lakásban mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonnal kell rendelkeznie.
  • Az igénylő vállalja, hogy a kedvezménnyel érintett lakás vagy lakóépület vonatkozásában elidegenítésiés terhelési tilalom lejártáig (10 év)
    • haszonélvezeti jog vagy használati jog nem terheli,
    • ezen időtartam idejére a lakás mindazon személyek lakóhelye, akikre vonatkozóan a kedvezmény nyújtása történt. A lakóhely létesítését lakás vásárlása, építése esetén a kedvezménycél megvalósulását követő 30 napon belül lakcímkártya bemutatásával kell igazolni.
  • Az igénylő vállalja, hogy a kedvezménnyel érintett lakásban - az utolsó részfolyósítástól számított 10 évig – meglévő gyermek legalább nagykorúvá válásáig életvitelszerűen kíván tartózkodni.
  • Az igénylő hozzájárul ahhoz, hogy saját és gyermekei adatait (név, születési név, anyja neve, születési hely és idő, állampolgárság vagy hontalan jogállás, lakcím, értesítési cím, személyazonosító és adóazonosító jel), valamint a kedvezményre vonatkozó információkat a kedvezmény szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a hitelintézet felhasználja és továbbítsa a támogatott ingatlan fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal, Pest megye vagy a főváros területén fekvő támogatott ingatlan esetén Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: Kormányhivatal), a Kincstár, valamint, az állami adóhatóság részére.
  • Az igénylő hozzájárul ahhoz, hogy az állami adóhatóság és a hitelintézet a bizonylatok valódiságát, a bennük foglalt gazdasági esemény megtörténtét és ezekkel összefüggésben a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének jogszerűségét felhasználásának szabályszerűségét a helyszínen - a lakásban is – ellenőrizze, és annak eredményéről a hitelintézetet tájékoztassa, illetve, ha olyan jogszabálysértést is észlel, amellyel kapcsolatos eljárás a Kormányhivatal hatáskörébe tartozik, a Kormányhivatalt hivatalból értesítse.
  • A hitelintézet által elfogadott lakás – az ingatlan-értékbecslési szakvélemény alapján - a lakhatási igények kielégítésére alkalmas.
  • Ha a lakás vásárlásához vagy építéséhez kölcsönt is igényel, akkor a Családok Otthonteremtési Kedvezménye csak akkor igényelhető, ha a bankhitelképesnek minősíti az igénylőt a kölcsön felvételéhez.

A kedvezmény további igénylési feltételei új lakás építése esetén:

  • A kedvezmény iránti kérelem a használatba vételi engedély kiadását, vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően kerül benyújtásra.
  • 2008. július 01-jén, vagy azt követően kiadott építési engedély.
  • A hitelintézet az építési munkálatokat tartalmazó költségvetést elfogadja.
  • Az igénylő vállalja, hogy a kedvezmény utolsó részfolyósításáig a hitelintézet részére bemutatja a kedvezménnyel érintett lakás használatbavételi engedélyét, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítványt.
  • Az igénylő vállalja, hogy a készültségi fok arányos folyósítást megelőzően bemutatja az adott készültségi foknak megfelelő, a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70 %- áról a támogatott személy saját nevére kiállított számláit. Az építési engedély kiadását legfeljebb 6 hónappal megelőzően kiállított számlák fogadhatóak el.
  • Az igénylő kijelenti, hogy az építési tevékenységet végző gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal, valamint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa.

A kedvezmény további igénylési feltételei új lakás vásárlása esetén:

A Családok Otthonteremtési Kedvezménye iránti kérelem a lakásra vonatkozó adásvételi szerződés megkötését követő 120 napos határidőn belül benyújtásra kerül.

  • 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal rendelkező, vagy a kérelem benyújtásának időpontjában építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatóság által kiállított igazoló dokumentummal, hatósági bizonyítvánnyal vagy az elektronikus építési napló üzemeltetője által előállított visszaigazolással rendelkező, de használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal még nem rendelkező olyan új lakás vásárlásához, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben, természetes személy részére értékesítenek.
  • Az igénylő kijelenti, hogy az  eladó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa. Ha az eladó gazdálkodó szervezet, az igénylő nem lehet vele tulajdonosi kapcsolatban álló magánszemély.
  • Az igénylő vállalja, hogy a telekárat is tartalmazó vételár legfeljebb 10%- át készpénzben, a fennmaradó fizetési kötelezettséget az eladó által megjelölt - a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott - fizetési számlára vagy pénzügyi intézmény által vezetett, kölcsöntartozást nyilvántartó technikai számlára teljesíti.
  • Igénylő vállalja, hogy legkésőbb a kedvezmény folyósításáig az adásvételi szerződésben szereplő vételárról a saját nevére szóló, a telekárat és alakás árát külön feltüntető számlát a hitelintézet részére bemutatja.

A családi otthonteremtési kedvezményének folyósítása:

A kedvezmény folyósítása:

  • Új lakás építése esetén a készültségi fokkal arányosan, utólagosan,
  • lakás vásárlása esetén egy összegben történik.

Ha az építtető igénylő vagy támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezményével kapcsolatos ügyintézéssel mást hatalmaz meg, úgy a kedvezmény folyósítása csak a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány bemutatását követően, egy összegben történhet.

A kedvezmény folyósításának általános feltételei:

  • A családi otthonteremtési kedvezmény nyújtásáról szóló szerződés megkötése.
  • Az ingatlan-nyilvántartásban 10 évig terjedő időszakra a Magyar Állam javára szóló jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom legalább széljegyként történő feltüntetése és annak igazolása.
  • Új lakás vásárlása esetén legkésőbb a kedvezmény folyósításáig az adásvételi szerződésben szereplő telekárat is tartalmazó vételárról a támogatott személy nevére szóló, az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított - a telekárat és a lakás árát külön feltüntetve tartalmazó - számla bemutatása.
  • A folyósítás akkor kezdhető meg, ha a támogatott személy a kedvezményen és a hitelintézeti kölcsönön kívül saját erejét a lakás építésére márfelhasználta.
  • A hitelintézet új lakás építése esetén a készültségi fokkal arányos folyósítást megelőzően a helyszínen valamint számlabemutatással ellenőrizte az adott készültségi fok teljesítését.
  • Új lakás építése esetén a készültségi fok arányos folyósítást megelőzően az adott készültségi foknak megfelelő
    • a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70%-áról, a támogatott személy saját nevére kiállított számlák bemutatása, amely csökkenthető - Bontott anyagok felhasználása esetén az építőipari kivitelezési tevékenység felelős műszaki vezetője írásos nyilatkozata alapján a számlával igazolt bekerülési költség 20%-ig. - Hatósági árverésen vásárolt, használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal rendelkező vagy nem rendelkező lakás esetén az árverési jegyzőkönyv szerinti vételárral. - Közhasznú jogállású szervezet vagy települési önkormányzat által kiírt nyilvános pályázat útján az építkezéshez kapott természetbeni juttatás támogatást nyújtó által igazolt értékéig.
    • A kedvezmény utolsó részletének folyósítási feltétele új lakás építése esetén: - a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány, hitelintézet részére történő bemutatása, - az új lakás műszaki állapot alapján a lakhatási igények kielégítésére alkalmas.
    • A számla kibocsátójának az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelnie kell, vagy azt az állami adóhatóság igazolja.
    • Új lakás építése esetén az építési engedély vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének bejelentését legfeljebb 6 hónappal megelőzően kiállított számla fogadható el.
    • Új lakás építése esetén az azonos kibocsátó által kiállított számlák esetében, ha a számlák alapján az igénylő által visszaigényelhető általános forgalmi adó mértéke a 2 000 000 Ft-ot meghaladja, a hitelintézet csak abban az esetben fogadhatja el a számlákat, ha a támogatott személy bemutatja a kivitelezővel kötött szerződést is.
  • Ha az igénylő lakáscélját a saját erőn és a kedvezményen felül hitelintézeti kölcsön igénybevételével valósítja meg és a kedvezményt illetve a hitelintézeti kölcsönt két különböző hitelintézettől igényli, úgy az igénylő a kedvezményt nyújtó hitelintézetnek bemutatja a kölcsönt nyújtó hitelintézet által kiadott hitelígérvényt. A kölcsön folyósítása a CsaládokOtthonteremtési Kedvezményének folyósítását megelőzően történik.
  • A magyar állam javára szóló jelzálogbejegyzés időtartamára lakásbiztosítással kell rendelkeznie a támogatott személynek.

Magyar Állam javára bejegyzésre kerülő jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom:

 A Családok Otthonteremtési Kedvezményének igénybevételével

  • épített lakásra az építkezés idejére és a használatbavételi engedély megadását, vagy a használatbavétel tudomásulvételét követő,
  • vásárolt lakásra az adásvételi szerződés megkötését követő, 10 évig terjedő időszakra a Magyar Állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre

Díjak/költségek: A díjak/költségek a tájékoztató készítésének időpontjában érvényes feltételek szerint kerültek feltüntetésre. A díj/költség mértéke a kedvezmény összegétől függően eltérő lehet. A díjak/költségek mértékét a bank jogosult megváltoztatni. További részletes információkat a mindenkor hatályos „Aktív üzletági Hírdetmény” című hirdetmény tartalmazza.
 
A Családok Otthonteremtési Kedvezmény iránti kérelem benyújtásakor felmerülő díjak/költségek, melyek megfizetése nem függ a bírálat eredményétől:

Bírálati díj: A kedvezmény iránti kérelem beadásakor kell megfizetni, amennyiben a kérelem beadásakor lakáscélú kölcsön igénylése nem történik. Mértékét a mindenkor hatályos „Hirdetmény Aktív üzletág kondíciói lakosság részére” című hirdetmény tartalmazza. Mértéke a tájékoztató készítésének időpontjában: a kedvezmény összegének 1,5 %-a, de legfeljebb 30.000 Ft.

Helyszíni szemle díja: A kedvezmény iránti kérelem beadásakor kell megfizetni, amennyiben a kérelem beadásakor lakáscélú kölcsön igénylése nem történik. Mértékét a mindenkor hatályos „Hirdetmény Aktív üzletág kondíciói lakosság részére” című hirdetmény tartalmazza.

Egyéb a folyósítást követően, illetve rendszeresen felmerülő díjak/költségek:

Helyszíni szemle díja a készültségi fok meghatározásához részfolyósítás esetén, alkalmanként fizetendő. Mértékét a mindenkor hatályos „Hirdetmény Aktív üzletág kondíciói lakosság részére” című hirdetmény tartalmazza.

A befogadási feltételekről, a kérelemhez szükséges dokumentumokról és az elbírálás esetleges meghosszabbodására vonatkozó feltételekről Polgári Bank Zrt. fiókjaiban érdeklődhet.

Tájékoztatjuk, hogy ha a hitelintézet a kedvezmény igénybevételére vonatkozó kérelmét elutasítja, az írásbeli elutasítás igénylő általi kézhezvételétől számított 15 napon belül jogosult a Családok Otthonteremtési Kedvezményére jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítását kérni a Kormányhivataltól. Tovább>>>

2016\10\16 hoarag Szólj hozzá!

Cafeteria 2017/2018: Megszűnik a Szép-kártya?

Cafeteria 2017/2018: Megszűnik a Szép-kártya?

A kormány  megszünteti a Szép-kártyát - értesült a Magyar Nemzet írja  Online-Hírportál.

Bár a szakértők egyöntetűen kiállnak a népszerű béren kívüli juttatás mellett, ami egymillió felhasználójával és évi 80 milliárdos forgalmával a turizmus növekedésének motorja, mégis megszűnhet 2018 januárjától a Széchenyi pihenő (Szép) kártya - írta a lap kormányközeli forrásokra hivatkozva. Eszerint kivezetnék a cafetériarendszerből a Szép-kártya mindhárom (vendéglátás, szálláshely és szabadidő) alszámláját. cafeteria_2017.jpg

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke azzal érvelt, hogy a kártya forgalma évente 80-90 milliárd forintot tesz ki, és több mint egymillió munkavállaló használja, ezzel növelve a többi között a családi tulajdonban lévő vidéki panziók, vendégházak forgalmát. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a Szép-kártya az egyik legfontosabb béren kívüli juttatás, amely jelentős, máshonnan nehezen pótolható turisztikai fogyasztást generál - írta a Magyar Nemzet.

Szép-kártyát jelenleg az OTP Pénztárszolgáltató és Tanácsadó Zrt., az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., valamint a K&H Csoportszolgáltató Kft. bocsát ki.

Korábban az Erzsébet -utalványt is hírbe hozták azzal, hogy megszűnik jövőre. Ehhez képest 2017-ben mégis megmarad a választható béren kívüli juttatások körében az Erzsébet-utalvány. E cafeteriaelem adózása azonban jövőre sokkal kedvezőtlenebbé válik, így használata várhatóan az idei töredékére zsugorodik majd. Egyesek szerint azonban még így is számos vállalkozás marad, amely készséggel alkalmazni fogja.

A bíróság által most tetemre hívott magyar cafeteria-rendszer 2012. január 1-jétől indult.

Ezek voltak a bíróság fő érvei:

  • Az a tény, hogy a más tagállamban letelepedett vállalkozások magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki Szép-kártyát sérti az irányelvet, mivel a tagállamok nem akadályozhatják a szolgáltatókat a letelepedési formájuk megválasztásában.
  • A magyar jog bizonyos körülmények között arra kötelezi a Szép-kártya kibocsátóit, hogy a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaság (rt. vagy kft.) formájában működjenek. Ráadásul kötelesek olyan gazdasági társaság leányvállalataként működni, amely maga is a magyar jog szerint jött létre. A bíróság szerint a magyar jogi szabályozás nem egyeztethető össze az irányelvvel, mivel a szolgáltatók jogi formájára vonatkozó követelmények nem lehetnek a székhely tekintetében hátrányosan megkülönböztetőek. Az, hogy székhelyüknek Magyarországon kell lennie, az irányelv értelmében vett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.
  • Kizárólag a magyarországi székhellyel rendelkező pénzintézetek képesek eleget tenni azon feltételnek, amely szerint a Szép-kártya kibocsátóinak minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen ügyfelek számára nyitva álló helyiséget kell fenntartaniuk. Az uniós az irányelv viszont kizárólag akkor teszi lehetővé valamely szolgáltatás nyújtásának meghatározott szolgáltatók számára való fenntartását, ha az ilyen korlátozás nem jár a szolgáltatók székhelyének helyén alapuló hátrányos megkülönböztetéssel. A bíróság szerint a jelen ügyben ilyen hátrányos megkülönböztetés történt.
  • A magyar jogi szabályozás azáltal is megsérti az irányelvet, hogy a kibocsátók minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen való jelenlétének megkövetelésével magyarországi telephely meglétét írja elő, ezzel megfosztva a más tagállamokban letelepedett szolgáltatókat azon joguktól, hogy magyarországi letelepedés nélküli, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás mellett döntsenek. A bíróság szerint a kötelezettség nem áll arányban a követett céllal, vagyis a fogyasztók és a hitelezők védelmével, mivel e cél elérésére többek között kevésbé korlátozó intézkedések is rendelkezésre állnak.
  • A szerződések értelmében vett gazdasági tevékenységnek minősül olyan utalványok díjazás ellenében történő kibocsátása, amelyek lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak a munkavállalóiknak fogyasztásra kész étel formájában természetbeni juttatást, és hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) számára e tevékenység tekintetében fenntartott monopólium mind a letelepedés szabadsága, mind a szolgáltatásnyújtás szabadsága megsértésének minősül. Az Európai Bíróság szerint az ilyen monopólium létrehozása nem indokolható önmagában azzal, hogy a szóban forgó gazdasági tevékenységből származó bevételeket a jelen ügyben az MNÜA szociális tevékenység vagy munka finanszírozására fordítja.

A februári bírósági ítélet óta a magyar kormány nem nyúlt hozzá a Szép-kártyák szabályaihoz. A fő változás a készpénz-cafeteria bevezetése: eszerint 2017-től évi százezer forint értékben adható minden munkavállalónak kedvezményes (34,51 százalékos) adóztatással.

 

2016\02\12 hoarag Szólj hozzá!

CSOK 2016 rendeletek

Az otthonteremtési program egyszerre támogatja a családokat, a gyermekvállalást, és hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez is – mondta egy tegnapi sajtótájékoztatón Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

További információk >>>>>> CSOK

 

A program fő elemei: a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), az áfa-visszaigénylés lehetősége, a kedvezményes, 25 évre szóló, 10 millió forint értékű lakáshitel és az áfacsökkentés - sorolta.

Ha bárki új vagy használt lakást tervez vásárolni, és van gyermeke vagy gyermekvállalás előtt áll, nagyon jó eséllyel részesülhet vissza nem térítendő támogatásban – hangsúlyozta.

Az államtitkár fontos egyszerűsítésnek tartja, hogy a támogatás mértéke mind új, mind használt ingatlan esetén kizárólag a gyermekszámtól függ. „Több gyermek több pénzt jelent a családnak” – fogalmazott.

A kormány eltörölte a különböző négyzetméterár-maximumokat is, kizárólag egy általános maximális értékhatárt határoztak meg a használt lakásoknál, ez országosan 35 millió forint.

A támogatási összegekről szólva Novák Katalin kifejtette: új lakás építésénél vagy vásárlásánál egy gyermek esetén 600 ezer, kettőnél 2 millió 600 ezer, míg három vagy több gyermeknél 10 millió forint a támogatás. Használt lakások vásárlásához egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 1 millió 430 ezer, háromnál 2 millió 200 ezer, négy vagy több gyermek esetén pedig 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Új ingatlanok esetében és az áfa-visszaigénylésnél eltörölték az ingatlantulajdonra vonatkozó korlátozást - közölte, hozzátéve, hogy a kedvezményes, kamattámogatott hitelnél eltörölték az ingatlanra vonatkozó 30 millió forintos felső értékhatárt is.

Az ingatlanok komfortjával kapcsolatban ugyancsak könnyítettek: így például az ivóvízellátás fúrt kúttal is megoldható, szennyvízcsatorna hiányában pedig más szabályszerű szennyvíztárolási, -tisztítási módot is elfogadnak. Tanyabesorolású külterületeken szintén igényelhető a csok – tette hozzá.

Az államtitkár jelezte, azokat sem zárják ki a támogatási rendszerből, akik már igényeltek csokot, illetve korábban szocpolt, ők a különbözetet igényelhetik.
Azt is elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak szintén vásárolhatnak használt ingatlant vissza nem térítendő állami támogatással.

Csok rendeletek 2016

2016\01\23 hoarag Szólj hozzá!

Lakástakarék - Nemzeti Otthonteremtési Közösség - NOK

Lakástakarék - Nemzeti Otthonteremtési Közösség - NOK

Nemzeti Otthonteremtési Közösség elnevezéssel új lakástakarék létrehozását javasolja a kormány – jelentette be tegnap Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Az alternatív Fundamenta – merthogy nem titkoltan a nálunk is jól ismert német takarékpénztár versenytársaként jönnének létre az új pénzalapok – az angol building society mintájára működne, kifejezetten az új lakások építésének finanszírozására. Jelenleg ugyanis – mondta Rogán Antal – annak ellenére alig épülnek új lakások, hogy a lakástakarék-szövetkezetekben csaknem egymillió embernek van megtakarítása, és a költségvetés évi 50 milliárd forinttal támogatja működésüket. A tárcavezető úgy fogalmazott: „a kormány nem szereti, ha hülyének nézik”, márpedig például a Fundamenta szerinte „nagyot kaszál” a támogatással, és a nyereséget kiviszi Németországba.

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség, illetve az ott elhelyezett megtakarítások a tervek szerint a már meglévő lakástakarékokkal azonos támogatást élveznek majd.

Azoknak, akik belépnek e szervezetbe, tíz éven belül lakáshoz kellene jutniuk, de a megtakarításokból folyamatosan építeni és értékesíteni kell majd új lakásokat is. A Nemzeti Otthonteremtési Közösségről várhatóan egy hónapos társadalmi vitát rendeznek, törvény a parlament tavaszi ülésszakán születhet, de „élesben” várhatóan csak 2017-től kezdi meg működését.

Az újfajta megtakarítási formáról szóló javaslatot szerdai ülésén tárgyalja részletesen a kormány. Ekkor azokról az intézkedésekről is döntés születhet, amelyek más módon, de szintén az építőipar és ezen keresztül a gazdaság élénkítését szolgálják. Így a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) pontosításáról és azokról a könnyítésekről, amelyekkel – a tervek szerint – lényegesen felgyorsíthatók az építkezések.

Ezt a célt szolgálná, hogy a jövőben nem kellene előzetes engedélyt kérni az építkezéshez, azt csak utólag kell jóváhagyatni a saját erőből épülő otthonoknál, illetve a kisebb társasházaknál. Emellett a közműbekötés mostani, átlagosan 270 napos idejét is érdemben le szeretnék faragni, valamint pontosítanák a „lakáscélú ingatlan” fogalmát.

Várhatóan eltörlik azt a 30 millió forintos plafont is, amely azoknak a lakásoknak a bekerülési értékére vonatkozik, amelyekhez a 10 millió forint vissza nem térítendő támogatáson felül a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt is igénybe veszik. A korábbi támogatási formához megszabott korlát ugyanis lényegében kizárja a fővárosi ingatlanokat, hiszen ott a csoknak megfelelő – azaz új építésű, legalább 60 négyzetméteres – lakáshoz bajosan lehet hozzájutni. A Család.hu oldalon olvasható tájékoztatás alapján bizonyos kritériumok mellett valamilyen mértékben a közfoglalkoztatási jogviszony is beszámítható lenne az igénylésnél. Ennek mikéntjét tavaszra dolgozhatja ki a kabinet.

Rogán Antal szerint a következő két-három évben ezekkel az intézkedésekkel megháromszorozható az új lakások száma, de akár már az idén kétszer annyi épülhet, mint az utóbbi években, vagyis 8 ezer helyett 16 ezer. Az idei évben ez reális célkitűzés, és ehhez a támogatási fedezetet „bőven” tartalmazza a költségvetési tartalék – tette hozzá a miniszter. Rogán Antal egy január elején készült, 40 év alattiak körében végzett közvélemény-kutatásra hivatkozva azt mondta, az érintettek 20 százaléka igénybe venné a csokot, 8-9 százalékuk a három-, a többiek a kétgyerekes kedvezménnyel élnének.

A kormány felkészült arra, hogy a lakásáfa csökkentését esetleg vitatni fogja az Európai Bizottság. Ha így lesz – jelezte –, a kormány azzal érvel majd, hogy a lengyel példát követi, amely évek óta él, és amelyet jóváhagyott a brüsszeli testület. Rogán Antal azt is elmondta, hogy a kormány – brit mintára – kötelezi a bankokat, hogy az egyértelműség érdekében saját kampányaikban, reklámjaiban is a „családok otthonteremtési kedvezménye” kifejezést használják a konstrukcióra az egyéb fantázianevek helyett.

– Az adórendszer elismeri a gyermek­vállalás költségeit; a családi kedvezmény és a 15 százalékos személyi jövedelemadó együttes hatására 856 milliárd forinttal marad több a lakosságnál 2010-hez képest – ezt már egy tegnapi sajtó­tájékoztatón mondta Novák Katalin.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, tudatos döntés volt, hogy a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládokat, amelyek jobban ki vannak téve a szegénységi kockázatoknak, kiemelten támogatja a kormány, az otthonteremtési program kibővítésénél viszont mindenkire gondoltak, akik gyermeket nevelnek vagy gyermekvállalást terveznek. A sajtóeseményen Pankucsi Zoltán adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár kifejtette: a kabinet olyan adórendszert teremtett az elmúlt években, amely megalapozta, elindította és fenntartja a gazdasági növekedést.

Közben tegnap az Otthon Centrum (OC) lassuló ütemű áremelkedést jósolt, mert a csok következtében élénkülő újlakás-keresletet a lakásépítők csak hosszabb távon tudják kielégíteni, ráadásul magasabb fejlesztési költségekkel kell számolniuk, továbbá az eladatlan állomány az elmúlt időszakban a töredékére apadt. Az OC szerint, a rendkívül megugrott vásárlói kereslet mellett az ingatlanfejlesztők nagymértékű építkezésekbe kezdenek.

A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint az áfacsökkentés elsősorban a beruházóknak ad a korábbinál nagyobb pénzügyi mozgásteret. Mint írták, már látszik a meghirdetett telkek és az új lakások árának emelkedése. Ugyanakkor a csokkal új építésű ingatlant vásárlók nagy része eladóként is megjelenik a piacon, ami növeli a kínálatot és csökkenti a használt ingatlanok árát.

Reagált a Fundamenta Rogánék ötletére

 

A Fundamenta-Lakáskassza örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely a magyar lakosság otthonteremtését segíti, ugyanakkor óvatosságra int a nem kellően biztonságos feltételekkel működő fogyasztói csoportok, vásárlói klubok esetleges létrehozásával kapcsolatban - reagált a társaság Rogán Antalnak a "Nemzeti Otthonteremtési Közösség" létrehozására vonatkozó javaslatára.

Az MTI-nek a Fundamenta felidézte a pénzügyi válság történéseit, amelyek felhívják a figyelmet a hosszú távon prudens és stabil működés, a megfelelő tőkehelyzet, a fogyasztóvédelem és a pénzügyi szolgáltatásokhoz társuló garanciális elemek fontosságára.

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter egy hétfői háttérbeszélgetésen hangoztatta, hogy a kabinet egyebek közt azért vágott bele a nagyszabású otthonteremtési programba, mert kiemelt célnak tartja az új lakások és házak építését, miután az az elmúlt években jelentősen visszaesett. Mint a miniszter kifejtette, kormány problémásnak látja, hogy a lakástakarék-pénztárakban elhelyezett megtakarításokból nem épülnek lakások, ezért versenytársat akarnak a lakáskasszáknak, amihez az angol building society adná a mintát, és az állam ezt is támogatná. Azoknak, akik belépnek az otthonteremtési közösségbe, és ott megtakarítanak, tíz éven belül lakáshoz kellene jutniuk - tájékoztatott a miniszter.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fundamenta felidézte, hogy az általa folyósított lakáscélú hitelek nagyobb része vásárlási célú, ez tette ki 2015-ben a kölcsönök mintegy 73 százalékát. A hitelek kisebb részét fordítják az ügyfelek házépítésre, bővítésre, korszerűsítésre, ugyanakkor ezen lakáscélok jelentősége a lakáspiaci beruházások élénkülésével párhuzamosan nőni fog.

A Fundamenta-Lakáskassza 2015-ben is a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeget, 175 milliárd forint értékű megtakarítást és lakáskölcsönt fizetett ki ügyfeleinek, melyet számlával-szerződéssel igazolt módon a hazai lakásállomány bővítésére, illetve minőségének javítására használtak fel.

Emlékeztetnek arra is, hogy a lakás-takarékpénztári tevékenységet szakosított hitelintézetként 1997 óta űzi a Fundamenta és azóta több mint 2 millió lakás-előtakarékossági szerződés teljesítésével járult hozzá ügyfelei lakáscéljainak megvalósításához.

A Fundamenta hivatkozik arra is, hogy a költségvetési politikában egyre nagyobb hangsúlyt kap a belső adósságfinanszírozás, amelyben a lakástakarékok továbbra is jelentős szerepet játszanak. Így a lakástakarék rendszer az otthonteremtés finanszírozásán túl kiválóan csatornázza át a lakossági megtakarításokat az államadósság belső finanszírozására.

 

 

2016\01\07 hoarag Szólj hozzá!

CSOK 2016 feltételei - minden egyhelyen az új szocpol feltételeiről!

A 2015. július 1-től bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) 2016. január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető: az új lakást építő vagy vásárló két- vagy többgyermekes családok esetében jelentősen emelkedik a támogatás mértéke, valamint a támogatási rendszer is egyszerűbbé, áttekinthetőbbé válik. uj_csok_feltetelei_2016.jpg

A legfontosabb, a feltételrendszer egészét érintő változások a következők:

  • A lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál (az alapösszegre rakódó 10, 20, illetve 30%-os energetikai bónuszok megszűnnek). Ezzel a rendszer jelentősen egyszerűsödik.
  • Eltörlésre kerül a támogatható ingatlanokra előírt 160 m2-es felső mérethatár, tehát az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a CSOK.
  • Külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, ami elősegítheti azt, hogy a határon túl munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni.
  • Az előre (a jövőre nézve) vállalt gyermekek esetében elegendő lesz, ha csak az egyik szülő 40 év alatti (jelenleg mindkét szülő esetében fenn kell állnia e feltételnek).
  • A nem felsőoktatási intézménybe járó gyermekeket 16 év helyett már 20 éves korukig figyelembe lehet venni az igénylésnél.
  • használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó CSOK alapösszege 10%-kal emelkedik, így egy gyermek után (az ingatlan méretétől függően) 550.000 – 600.000 Ft, két gyermek után 880.000 – 1.430.000 Ft, három gyermek után 1.320.000 – 2.200.000 Ft, négy vagy több gyermek után 1.760.000 – 2.750.000 Ft jár majd (vagyis gyermekszám és ingatlanméret alapján a családok 90%-a 50.000 – 250.000 Ft-tal magasabb összeget kaphat).
  • Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a fentiek mellett a következő változások várhatók:

– A kedvezmény összegének meghatározásánál (az energiahatékonysági szint mellett) a lakóingatlan méretét sem kell figyelembe venni, kizárólag a gyermekszámot.

– Az egy négyzetméterre számított 300.000 / 350.000 Ft-os felső vételár korlátozás eltörlésre kerül, így nem lesz limitálva a megvásárolható ingatlan értéke.

– Az egy- és kétgyermekes (vagy ennyi gyermeket vállaló) családok esetében a támogatható legkisebb ingatlanméretre vonatkozó (40, ill. 50 m2-es) korlátozás szintén eltörlésre kerül, tehát ennél kisebb hasznos alapterületű ingatlanra is igényelni lehet majd a CSOK-ot.

– A kedvezmény alapösszege az alábbiak szerint emelkedik:

  • Egy gyermek esetén a jelenlegi 500.000 – 600.000 Ft közötti összeg egységesen 600.000 Ft-ra nő (ez 20%-kal magasabb, ill. változatlan összeget jelent).
  • Két gyermek esetén a jelenlegi 800.000 – 1.300.000 Ft közötti összeg egységesen 2.600.000 Ft-ra nő (az emelés így legalább kétszeres, legfeljebb 3,25-szörös – átlagosan tehát két és félszeres – mértékű)
  • Három vagy több gyermek esetén a jelenlegi 1.200.000 – 2.500.000 Ft közötti összeg egységesen 10.000.000 Ft-ra nő (az emelés mértéke így legalább négyszeres, legfeljebb 8,33-szoros, átlagosan tehát mintegy hatszoros).

Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) legalább három gyermek felnevelését vállalják, a „normál” szabályokhoz képest az alábbi többlet kedvezmények vehetők figyelembe:

  • Az eddigi legfeljebb két gyermek helyett akár legfeljebb három gyermeket is lehet majd előre vállalni, melynek határideje 10 év lesz. (A 10 éves határidő akkor is irányadó, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább három főt.)
  • Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál (beleszámítanak a gyermekszámba), akik után korábban már igénybevett CSOK-ot (ill. a korábbi lakásépítési támogatást vagy „szocpol”-t) a család, azzal, hogy a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió Ft-os kedvezményből le kell vonni. (Legfeljebb két meglévő vagy vállalt gyermek esetében ezzel szemben azok a gyermekek, akik után már előzőleg felvettek vissza nem térítendő támogatást, nem vehetők figyelembe.)
  • A jelenlegi 60, ill. 70 m2-es alsó méretkorlát lakás esetében egységesen 60 m2-ben, családi ház esetében 90 m2-ben lesz meghatározva.
  • Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.
  • Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek, melynek révén az általuk fizetendő kamat mértéke nem haladhatja meg a 3%-ot. A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió Ft kölcsönösszegig igényelhető.

A CSOK bővítésével egyidejűleg ugyanakkor – a visszaélések kiszűrése érdekében – több plusz feltétel, biztosíték is beépítésre kerül a rendszerbe. Így a CSOK igényléséhez szükséges lesz:

– a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében);

– annak igazolása, hogy az igénylőt az elmúlt 5 évben nem kötelezték jogosulatlanul igénybevett CSOK vagy „szocpol kedvezmény” visszafizetésére.

Ezen túlmenően a három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál az alábbi többletfeltételek is előírásra kerülnek:

– az igénylő a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nincs nyilvántartva (nincs a mindenkori minimálbér egyhavi összegét meghaladó, több mint 90 napja lejárt hiteltartozása);

– az igénylést megelőzően – a „normál” esetben előírt 180 nap helyett – legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett (melybe nem számít bele a közfoglalkoztatás);

– amennyiben a felvett CSOK összegét vissza kell fizetni, a késedelmi kamat mértéke ez esetben a Ptk. szerinti normál kamat ötszöröse. További információkat itt találhat.

2015\12\18 hoarag Szólj hozzá!

CSOK 2016: az új szocpol összege és az igénylés feltételei 2016-ban

CSOK 2016: az új szocpol összege és az igénylés feltételei 2016-ban, minden tudnivaló egy helyen.

10 + 10 millió forint támogatás gyermekes családoknak! A családi otthonteremtési támogatásoknál 2,6 millió forint támogatást kaphat, aki két gyermekkel vesz új lakást. A háromgyermekesek, vagy azok, akik tíz éven belül három gyereket vállalnak. csok_igenylese_2016_csok_feltetelek.png

10 millió forint vissza nem térítendő támogatást, továbbá 10 millió forintos, 25 éves futamidejű, maximum 3 százalékos kamatozású hitelt kaphatnak

- jelentette be Lázár János a 35. Kormányinfón. Közölte azt is: önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa. Arról is szólt, hogy 300 négyzetméterig nem kell építési engedélyt kérni, továbbá készül egy mintaház katalógus is, így típustervek alapján is lehet majd építkezni.

Azok sem járnak rosszul, akik már igényelték

Közölte azt is, akik eddig igényelték már a csok-ot vagy korábban az úgynevezett szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a támogatást.

 


Elmondta azt is: az új lakások vásárlása esetében eltörölték a csok feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél is, az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz.

Emlékeztetett: az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a 300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan könnyebbé válik a hatósági ügyintézés.

 

2015\12\15 hoarag Szólj hozzá!

Minimálbér 2016 - Mennyi lesz a minimálbér 2016 január 1-től?

Csökkentette a szakszervezeti oldal a korábbi bruttó 9 százalékos minimálbér és bruttó 13 százalékos garantált bérminimum emelési javaslatát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).

 

Minimálbér 2016 - ennyi lehet a béremelés

 

Az érdekképviseletek minimálbér esetében bruttó 7, a szakmunkás bérminimum esetében pedig bruttó 7,4 százalékos emelést tart szükségesnek - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.

Kordás László kifejtette: a munkavállalói oldal ajánlata révén a minimálbér a jelenlegi bruttó 105 ezerről jövőre 112 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 122 ezerről 131 000 forintra emelkedne.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a munkáltatói oldal továbbra is fenntartja a múlt héten közölt béremelési javaslatát, amely szerint a bruttó minimálbér 4,76, a bruttó garantált bérminimum 4,91 százalékos emelését támogatja, ez a munkáltatói oldal végleges álláspontja.

A kormány szerint a munkaadók méltányosak

A munkáltatói oldal álláspontja egységessé vált, ugyanis a múlt szerdai bértárgyaláson még csak a VOSZ és az Áfeosz-Coop Szövetség álláspontja volt a jelenlegi ajánlat, a hétfői VKF-ülésen azonban már a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is elfogadta a munkáltatói oldal másik két szervezetnének javaslatát.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke úgy fogalmazott: az MGYOSZ, bár továbbra is fenntartja a bruttó 3 százalékos béremelési javaslatát, azonban ha minden érdekelt megegyezik a munkáltatói oldal béremelési javaslatában, akkor az MGYOSZ egyedül nem kívánja meggátolni a megállapodást.

Dávid Ferenc elmondta ha a szakszervezetek a keddi bértárgyaláson elfogadják a munkáltatói oldal ajánlatát, háromoldalú megállapodás születhet a jövőre tervezett béremelés mértékéről, ellenkező esetben a kormány a szerdai kormányülésen önállóan dönt majd a béremelésekről.

A VOSZ főtitkára arról is beszámolt, hogy Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a VKF-ülésen elmondta: méltányosnak és támogathatónak tartja a munkaadók álláspontját. Kordás László a bérajánlás kérdéséről úgy fogalmazott: a béremelés nem elvekből, hanem konkrét számokból áll, ezért szükséges a szociális partnerek számszerű megállapodása. A szakszervezeti oldal annak érdekében, hogy a béremelés az összes nemzetgazdasági ág igényét kielégítse és ne menjen a foglalkoztatás rovására, 5-8 százalékos bérajánlást fogalmazott meg.

Korábbi cikkünk

2015\11\11 hoarag Szólj hozzá!

Mi mennyi 2016

Mi mennyi 2016-ban: A garantált bérminimum a legalább középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalót illeti meg (Korm . rend. 4. § (1) bek.). Ennek összege attól függően változik, hogy a munkavállaló a betöltött munkakörhöz szükséges szakképzettséget igénylő szakmában mennyi gyakorlati idő szerzett (Korm. rend. 4. § (1) bek. ba)és bb) pont). mi mennyi 2016

 

      

                 News7.hu - Friss hírek

 

 

Az 50. életévét betöltött, szakképzettséggel rendelkező munkavállalónak a legalább 2 évi gyakorlati idővel rendelkezővel azonos összegű garantált bérminimum jár (Korm. rend. 4. § (3) bek.), amennyiben szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatják. A Korm. rend. a költségvetési szerveknél közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban állókra is kiterjed. Ennek megfelelően a Ktv., illetve a Kjt. alapján megállapított illetményeknek a Kormányrendelet által meghatározott személyi alapbér kötelező legkisebb összegét el kell érniük. (Korm. rend. 1. §, 6. § (2) bek.)

 

A vállalkozói járulék alapjának kiszámításakor az álláskeresővé válást megelőző négy naptári éven belül annak az utolsó naptári évnek a jövedelmét kell figyelembe venni, amelyben az álláskereső legalább hat hónapon keresztül vállalkozói járulékot fizetett. Ilyen naptári év hiányában a vállalkozói járadék összegének alapjaként az álláskeresővé válást megelőző naptári évben hatályos kötelező legkisebb munkabért kell figyelembe venni. A vállalkozói járulék befizetéséről, valamint a vállalkozói járadék alapját képező jövedelemről az APEH igazolást állít ki.

 

 

Munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a TB járulékot havonta legalább a minimálbér kétszeresének megfelelő összeg, 138.000,-Ftminimum járulékalap – részmunkaidő esetén ezen összeg arányos része – után köteles megfizetni. Ha a járulékalapot képező jövedelem nem éri el a minimum járulékalapot, a foglalkoztató a 2003. évi XCII. tv. (Art.) 31. § (2) bekezdésében meghatározott bevallásában tehet bejelentést arról, hogy a társadalombiztosítási járulékot a járulékalapot képező jövedelem után fizeti meg (Tbj. 20. § (2) bek.).

 

 

Vállalkozói járulék

(1991. évi IV. tv.  46/B. § (1) bek.)

Egyéni/társas vállalkozó egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelmének 4%-a.

 

Nem kell vállalkozói járulékot fizetni annak, aki öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, vagy arra - jogosulttá vált, továbbá aki a vállalkozói tevékenysége folytatásával egyidejűleg munkaviszonyban is áll, vagy oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat.

Amennyiben az egyéni vállalkozó társas vállalkozóként is biztosított, a vállalkozói járulékot csak az egyéni vállalkozásában kell megfizetnie. Ha az egyéni vállalkozó a Tbj. 31.§ (6) bekezdésében foglaltak szerint 2008.01.31-ig nyilatkozatot tett a társas vállalkozás részére, hogy járulékfizetési kötelezettségét társas vállalkozóként teljesíti, vállalkozó járulékfizetési kötelezettségének is társas vállalkozóként kell eleget tennie. Ha a biztosított társas vállalkozó egyidejűleg több gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja, a vállalkozói járulékot abban a vállalkozásban kell megfizetnie, amelyben a Tbj. 31.§ (5) bekezdése szerint járulékfizetésre kötelezett.

 

Az adójóváírás 2016 évi 2.762.000,- Ft összes bevallott jövedelemig jár, de 1.250.000,- Ft feletti éves jövedelem esetén a levonható adójóváírás összegét csökkenteni kell az 1.250.000,- Ft feletti rész 9 %-ával.

A 2.762.000,- Ft-ot meghaladó éves jövedelem esetén az adójóváírás „elfogy”, igénybevételére lehetőség nincs. Az adójóváírás nem érvényesíthető az adóelőlegnél, ha a magánszemély adóelőleg alapját képező jövedelem összege meghaladja az 1.250.000,- Ft-t.

 

Terhességi gyermekágyi segély (GYÁS) 1997. évi LXXXIII. tv.

(Eb. tv.) 42. §

A naptári napi átlagkereset 70 %-a

Gyermekgondozási díj (GYED) 1997. évi LXXXIII. tv.

(Eb. tv.) 42/D. § (1) bek.

A naptári napi átlagkereset 70 %-a, de legfeljebb havonta a minimálbér kétszeresének 70 %-a: 96.600,-Ft

Táppénz 1997. évi LXXXIII. tv. (Eb. tv.) 48. § (8) bek.

A napi átlagkereset 70 %-a (folyamatos, legalább 2 év biztosítási idő esetében)

A napi átlagkereset 60 %-a (2 évnél rövidebb biztosítási idő esetében vagy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás esetén)

Családi pótlék  (CSP)

1998. évi LXXXIV. tv. (Cst.) 11. § (1) bek.

 

 

 

 

Egy gyermekes család esetén                                         12.200,-Ft/hó

Egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén                     13.700,-Ft/hó

Kétgyermekes család esetén gyermekenként                 13.300,-Ft/hó

Két gyermeket nevelő egyedülálló esetén

gyermekenként                                                               14.800,-Ft/hó

Három, vagy több gyermeket nevelő család

esetén gyermekenként                                                    16.000,-Ft/hó

Három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló

esetén gyermekenként                                                    17.000,-Ft/hó

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos

gyermeket nevelő család esetén gyermekenként            23.300,-Ft/hó

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos

gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként   25.900,-Ft/hó

Nagykorú fogyatékos esetén                                          20.300,-Ft/hó

Intézményben elhelyezett gyermek esetén                     14.800,-Ft/hó

Anyasági támogatás1998. évi LXXXIV. tv. (Cst.) 31. §

Az öregségi nyugdíjminimum 225 %-a:                         64.125,-Ft

Ikergyermek esetén 300%-a:                                           85.500,-Ft

A támogatás a szülést követő 180 napon belül igényelhető, ha az anya legalább négyszer – koraszülés esetén egyszer – részt vett terhes-gondozáson (Cst. 29. és 32. §).

Gyermekgondozási segély (GYES) 1998. évi LXXXIV. tv. (Cst.) 26. § (1)-(2) bek.

Az öregségi nyugdíjminimum 100 %-a:                         28.500,-Ft/hó

Ikergyermek esetén 200%-a:                                           57.000,-Ft/hó

A gyermek 3 éves koráig, ikergyermekek esetén a tankötelessé válás évének végéig, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után a gyermek 10 éves koráig vehető igénybe (Cst. 20. §).

Gyermeknevelési támogatás (GYET)1998. évi LXXXIV. tv. (Cst.) 26. §(1) bek.

Az öregségi nyugdíjminimum 100 %-a:                          28.500,-Ft/hó

A támogatásban az a szülő részesülhet, aki 3 vagy több gyermeket nevel, és a legkisebb 3 és 8 év közötti(Cst. 23. §)

 

 

Kis összegű követelés értékhatára 100.000,-Ft

[2007. évi CLXIX. tv. (Költségvetési tv.) 9. § (2) bek.]

 

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (4) bekezdés alapján az államháztartás alrendszereiben - az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül - a fenti értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kell.

 

Szociális ellátások

 

 

Rendszeres szociális segély (RSZS) 1993. évi III. tv. (Szoc. tv.) 37/E § (1) bek., 37/A. § (1) bek.

A rendszeres szociális segély havi összege a fogyasztási egység alapján számított családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja tényleges havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér mindenkori kötelező legkisebb összegének (69.000,- Ft) személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegét. Rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult.

Időskorúak járadéka

1993. évi III. tv. (Szoc. tv.) 32/B § és 32/C §

Jogosult

Havi összege

a 62. életévét, illetőleg a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személy, akinek saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át,

a)az öregségi nyugdíj minimum 80%-a: 22.800,-Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

az egyedülálló, 62. életévét, illetőleg a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött, de 75 évesnél fiatalabb személy, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95%-át,

b)az öregségi nyugdíj minimum 95%-a:

27.075,-Ft

 

 

 

 

az egyedülálló, 75. életévét betöltött személy, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át.

c)az öregségi nyugdíj minimum 130%-a:

37.050,-Ft

 

 

 

 

Jövedelemmel rendelkező jogosult esetén az időskorúak járadékának havi összege a fentiek szerint járó összeg és a jogosult havi jövedelmének a különbözete.

Ápolási díj

1993. évi III. tv. (Szoc. tv.) 44. §

Jogosult

Havi összeg

Ápolási díjra jogosult - a jegyes kivételével - a hozzátartozó [Ptk. 685. § b) pontja], ha állandó és tartós gondozásra szoruló - súlyosan fogyatékos, vagy- tartósan beteg 18 év alatti

személy gondozását, ápolását végzi (Szoc. tv. 41. §)

 

 

 

 

A súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti személy gondozása esetén az öregségi nyugdíjminimum 100 %-a: 28.500,-Ft

 

 

 

 

A fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozása, ápolása esetén az öregségi nyugdíjminimum 130 %-a: 37.050,-Ft

 

 

 

 

A 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolása esetén legalább az öregségi nyugdíjminimum 80 %-a:

22.800,-Ft

 

 

 

 

 

 

 

Bérgarancia támogatás maximuma 856.000,-Ft

(1994. évi LXVI. tv. 7. § (1) bek. és Magyar Közlöny 2007/86 – KSH tájékoztató alapján)               

 

A felszámoló a támogatási igény meghatározása során a támogatásra jogosult gazdálkodó szervezetnek a jogosultakkal szemben, a bérfizetési napon fennálló bértartozását, de egy felszámolási eljáráson belül jogosultanként legfeljebb a tárgyévet megelőző második év - Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének (a továbbiakban: bruttó átlagkereset) ötszörösét veheti figyelembe. Amennyiben a felszámolási eljárás egyes naptári éveiben a bruttó átlagkereset mértéke eltérő, a jogosultság szempontjából a magasabb bruttó átlagkereset alapján számított támogatási mértéket kell figyelembe venni. 2015. április 1-jén folyamatban lévő felszámolási eljárásokban, ha a felszámoló a munkabéreknek a Munkaerőpiaci Alap bérgarancia alaprészéből történő megelőlegezése érdekében már nyújtott be kérelmet, akkor jogosultakként legfeljebb a tárgyévet megelőző második év - Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének (a továbbiakban: bruttó átlagkereset) négyszeresét (2016. évben 657.600,-Ft) veheti figyelembe.

 

 

 

2015\11\09 hoarag Szólj hozzá!

Fizetésemelés, béremelés 2016

A fizetésemelés az új jelszó az MSZP-nél: a párt regionális kongresszusán Tóbiás József elmondta, hogy gyakorlatilag senki nem keres jól Magyarországon, a kormány dicshimnuszai pedig nem adnak szabadságot az embereknek. Kunhalmi rohadó hármas metróról és gyűlöletről beszélt, Korózs Lajos tudományosan támasztotta alá Tóbiás szavait.

 

              News7.hu - friss hírek

 

Magyarország leszakadóban van Európától és Magyarország szétszakadóban van – mondta Tóbiás József az MSZP regionális értekezletén szombaton. A pártelnök szerint fizetésemelésre van szükség ahhoz, hogy az embereknek lehetőségük legyen a szabad választásra arról, miként akarják élni az életüket. 

Hangsúlyozta: a fizetésemelés hiánya a versenyképesség radikális csökkenéséhez, pályaelhagyáshoz, valamint elvándorláshoz vezet. Szerinte azonban ki kell mondani: olyan fizetést kell adni, amely megadja a választási lehetőséget a fiataloknak, hogy elinduljanak-e Európába vagy inkább a szülőföldjükön telepedjenek le. 

„Ahhoz, hogy a közszférában fizetésemelésre kerüljön sor, ahhoz törvény kell, ahhoz, hogy a reálgazdaságban dolgozó millióknak fizetésemelésük legyen, ahhoz kormányváltásra van szükség, erre készül a Magyar Szocialista Párt 2018-ban” – mondta a pártelnök. 

A kormány dicshimnuszai ellen

Tóbiás véleménye szerint Magyarország belső szétszakítottságát leginkább a jövedelemkülönbségek mutatják. 

Hozzátette: a baloldali politika a társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket nem fogadhatja el kész tényként. Aki szerint az MSZP a fizetésemelés követelését azért fogalmazza meg, mert a pártnak nincs válasza a menekültkérdésre, nézze meg az elmúlt másfél-egy hónap gazdasági elemzéseit vagy az érdekképviseletek bértárgyaláson megfogalmazott állásfoglalását, keresse fel az érintett családokat. 

Tóbiás József szerint ma a közszférában dolgozó 700 ezer pedagógus, egészségügyi ápoló, közigazgatásban dolgozó előadó, illetve a szociális területen dolgozók pontosan értik, miről beszél az MSZP. 

Kitért arra, hogy több elemzés igazolja: ma egy szociális területen dolgozó ugyanolyan élethelyzetben van, mint akit gondoznia kell. A fővárosban a nettó átlagkeresetük 86 ezer forint, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 53 ezer forint. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy pártja politikájának központjában az emberek védelmének kell állnia. 

Ezzel szemben a kormány dicshimnuszai nem adják meg az embereknek az egzisztenciális szabadságot, a hétköznapok választásának szabadságát, azt, hogy az embereknek ne arról kelljen dönteniük, éppen melyik csekket tudják befizetni – fogalmazott. 

Mindenkinek kevés a fizetése?

Véleménye szerint az MSZP-nek a valósággal kell szembesítenie a kormány politikáját. Miközben lehet arról döntést hozni, hogy legyen fűtött focipálya Magyarországon, emberek százezreinek nincs elegendő fizetésük az elvégzett munkájához képest – mondta. A minimálbér emeléséről is hamarosan megkezdődnek a tárgyalások.

Tóbiás József szükségesnek nevezte, hogy egy egyetemet végzett fiatal a közszolgáltatásban kereshessen nettó 200 ezer forintot, főiskolai végzettséggel nettó 175 ezer forintot. 

Szerinte a reálszférában dolgozók sincsenek könnyű helyzetben, miközben a kormány az elmúlt öt évben azt hirdette, hogy a minimálbér bruttó értéke 42 százalékkal növekedett, ez valójában 14 százalékos növekedés, a különbözetet a magyar vállalkozások finanszírozzák. Az adócsökkentés kormánya valójában olyan terheket ró a vállalkozásokra, a munkaadókra, amelyek miatt nincs meg annak fedezete, hogy nettó emelést tudjanak adni – fejtette ki. 

A kormány bünteti Budapestet

Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke arról beszélt, hogy az ország legnagyobb GDP-jét termeli a főváros. Azt mondta: a várost a kormány „bünteti”, előbb akart villamost Hódmezővásárhelyre, mint hogy „a szétrohadó 3-as metrót” megjavíttatta volna. 

Arra is kitért, hogy az MSZP által követelt béremelési program nagyon fontos, szükséges a középosztály megerősítése. Pártja küldetésének nevezte, hogy Magyarország és Budapest a Nyugatnak legyen a legkeletibb pontja és ne a Keletnek a legnyugatibb pontja. Szerinte ha a középosztály erős, akkor erős az egész ország, egyúttal csökken az idegengyűlölet. 

A hétfő az gyalázat volt!

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a hétfő „a gyalázat napja” volt, amikor kormánypárti politikusok leszavazták a gyermekéhezés leküzdésére kidolgozott előterjesztést. Hozzátette: a kormány úgy harcol a szegénység ellen, hogy „betiltotta a szó használatát”, a Központi Statisztikai Hivatal pedig nem hozza nyilvánosságra a szegénységi adatokat. Hangsúlyozta: ha az egészségügyben egy fizikai munkát végző ember nem keres 70 ezer forintot, ha az iskolai kazánfűtő vagy a konyhán a szakács nem keres ennyit, akkor rabszolga. 

„Ha egy embernek csak annyi a fizetése, hogy abból lakni tud meg enni tud, akkor rabszolga, mert a rabszolgák is laktak meg ettek” – jelentette ki. Hozzátette: ha a versenyszférában az Auchan tud 10 százalékos béremelést adni, akkor az összes többi kereskedelmi áruházlánc is tud.

Lerobbant házakban lakunk

Korózs Lajos, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 36 legfejlettebb országot vizsgáló tanulmányára hivatkozva azt mondta: Magyarország polgárai szerény jövedelemmel rendelkeznek, csekély pénzügyi tartalékuk van, rossz körülmények között laknak, alacsony a várható élettartamuk, rossz az egészségi állapotuk. 

A Habitat for Humanity Magyarország adatait sorolva azt emelte ki, hogy másfél millió ember él lakhatási szegénységben, 30 ezren hajléktalanok és 555 ezer ember lakik olyan lakásban vagy házban, amely dohos, penészes, büdös vagy beázik a teteje. 

A Magyar Tudományos Akadémia kutatására hivatkozva arról is beszélt, hogy ma Magyarországon a háztartások 76 százaléka nem tud váratlan kiadást finanszírozni. Korózs Lajos szerint a Bodrogközben senki nem lenne erre képes, de a fővárosban is 50 százalékos ez az adat.

2015\11\09 hoarag Szólj hozzá!

Minimálbér 2016

Minimálbér 2016 - A minimálbéreket jogszabályok határozzák meg, és országos szinten alkalmazzák őket a teljes munkaidőben foglalkoztatottak többségére. A minimálbér bruttó, vagyis a jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék levonása előtti összeg. Az elvonások mértéke országonként különböző. A legtöbb országban a minimálbér havi összegét határozzák meg.

Az elsődleges tárgyalások azt mutatják, hogy a munkáltatói oldal is nyitott az infláció mértékével megegyező minimálbér-emelésre.

Kilencszázalékos minimálbér-emelést akar kiharcolni 2016-ra a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) – Ez majdnem a háromszorosa lenne az idei 3,4 százalékos emelésnek, és nehezen lehetne elfogadtatni a vállalkozásokkal a lap szerint. A jelek szerint a kormány se akar ennyit emelni, Lázár János ugyanis júniusban azt nyilatkozta, 5,5 százalékos emeléssel kalkulálnak.

A minimálbér idén bruttó 105 ezer forint, amiből 68 775 forintot visz haza a munkavállaló. A szakszervezeti szövetség elképzelése 9,5 ezer forintos bruttó emelést jelentene, amiből több mint 6 ezer forintos nettó béremelés jönne ki. A Lázár által elkotyogott emeléssel viszont a bruttó összeg alig 6 ezer forinttal, a nettó kevesebb mint 4 ezer forinttal emelkedne jövőre.

Jobban teljesítünk?

Kedden derülhet ki, mennyire vevők a vállalkozások és a kormány a szakszervezetek ötletére. Holnap tartják ugyanis a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottságának ülését.

Kordás László, a MASZ elnöke a Népszabadságnak azt mondta: ha az ország olyannyira jól teljesít, amint azt vezető politikusok hangoztatják, ideje volna lépéseket tenni annak érdekében, hogy ezt az a nyolcszázezer-egymillió munkavállaló is érzékelje, akiket minimálbéren dolgoztatnak. Szerinte presztízsberuházások helyett csökkenthetnék a foglalkoztatást terhelő adókat és járulékokat.

Messze még a létminimum

A létminimumot még a szakszervezetek elképzelésével se érné el a legkisebb kereset összege. Ma nagyjából 20 ezer forinttal marad el ettől: tavaly egy ember 87 351 forintból tudott megélni tavaly a létminimum szintjén. Idei adat már nem lesz, mert a Központi Statisztikai Hivatal beszüntette eddigi létminimum-vizsgálatait.

A szakszervezetek érdekszövetségei azt szeretnék elérni, hogy a minimálbér nettó összege fokozatosan érje el a mindenkori létminimumot. A MASZ elképzelése szerint 2018-ig minden esztendőben kilenc-kilenc százalékkal nőne a minimálbér, az utolsó évben pedig ugyancsak kilenc százalékkal csökkenhetne az azt terhelő adó. Így számításaik szerint a legalacsonyabb nettó fizetés nagyjából elérné a 2018-ra becsült 98 ezres létminimum összegét.

2015\11\09 hoarag Szólj hozzá!

Erzsébet utalvány Plusz elektronikus kártya 2016 - bevezetik a kártya alapú Erzsébet utalványt

 Erzsébet utalvány Plusz elektronikus kártya 2016 - Plasztikkártya váltja az Erzsébet-utalványokat. Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártyán egyszerre kezelhető az étkezési, az ajándék, az iskolai, a kultúra, a sport, valamint a gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány is. A kártya zsebei megfelelnek a papíron kibocsátott Erzsébet-utalványok típusainak, így az egyes zsebek felhasználhatósági köre azonos a papíralapú utalványokéval.

Az elektronikus utalványkártya mellett a papíralapú utalványok továbbra is forgalomban maradnak, azok elfogadásában nincs változás. Az utalványkártya a folyamatosan bővülő kártya-elfogadóhelyeken használható fel. A mágnescsíkkal rendelkező Erzsébet-utalvány Plusz kártyát vásárláskor PIN kód védi, a rendszer biztonságát pedig a nemzetközi MasterCard-csoport garantálja – írja honlapján az erzsebetutalvanyplusz.hu.

Az Erzsébet-utalvány Plusz kártya érvényessége 3 év, a feltöltött összegek felhasználási ideje megegyezik a papíralapú utalványokéval.

Plasztikkártya váltja a papíralapú Erzsébet-utalványokat

 

2015\10\25 hoarag Szólj hozzá!

pedagógus bértábla 2016 szeptember

Pedagógus bértábla 2016 szeptember

 

Elérkezett a szeptemberi béremelés ideje a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok számára. A bejelentett fokozatos emelési program ezzel elvileg nem áll le, a következő emelés 2016 szeptemberében várható. A korábban ígért további emelések törvényi háttere azonban megszűnt, mivel a számítási képletből kivették a minimálbért, így a minimálbér emelése már nem jelent automatikus pedagógus béremelést. Emiatt a  januárra várt emelkedés már elmaradhat, ami 3,44%, tehát nagyságrendileg átlag havi 10 ezer forint körüli összeg lett volna.

A 2015 szeptemberétől 2016 szeptemberéig érvényes bértáblákat a hatályos jogszabályok alapján számoltuk ki a Gyakornok, Pedagógus I. és Pedagógus II. kategóriákra.


A 2015 szeptemberétől érvényes bértábla:.

pedagógus bértábla 2015-2016

A számításhoz felhasznált adatok:

1. Az illetményalap számításának vetítési alapja 2015-ben 101500 forint.

2. Az illetményalap 2015. szeptember 1-től a vetítési alap
a) 119,3 százaléka középfokú végzettség esetén,
b) 168,9 százaléka alapfokozat esetén,
c) 186,4 százaléka mesterfokozat esetén.

A vetítési alap és a fenti százalékok segítségével számítható ki az illetményalap.

3. A 2011. évi CXC. törvény 7. melléklete a rögzíti a garantált illetményt az illetményalap százalékában:

2015\10\13 hoarag Szólj hozzá!

Családi kedvezmény 2016 két gyermek után - emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Ennyivel emelkedik jövőre a kétgyermekesek családi adókedvezménye - Nagyjából 300 ezer családot érintett az adó- és járulékkedvezmény – közölte a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Családi adókedvezmény 2016 - feltételek, nyomtatvány


Székely Hajnalka rámutatott, már az egy gyermeket nevelő családok is igénybe vehetik a kedvezményt. 2016-tól a kétgyermekes családok adókedvezményének mértéke emelkedik – tette hozzá. Jelenleg egy két gyermekes család gyermekenként nettó 10 ezer forintot tud visszaigényelni, ez az össze 12 500 forint lesz január elsejétől – közölte Székely Hajnalka.

Duplájára nő a kétgyerekes családok adókedvezménye

Négy év alatt duplájára nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, ami 350 ezer család megélhetését könnyíti meg. A kormány célja, hogy havi szinten 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelő családoknál az adókedvezmény révén. 2011–2014 között összesen 790 milliárd forint többlettámogatás maradt a családoknál az adókedvezmény jóvoltából, ami családonként 833 ezer forint megtakarítást jelent.

Folyamatosan emeli a kormány a két gyermeket nevelők családi adókedvezményét 2019-ig, amikor már havonta negyvenezer forintnyi adókedvezmény marad. Első lépésként január 1-jétől minden hónapban ötezer forinttal többől gazdálkodhatnak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta: eddig az egy-, illetve kétgyermekes családoknál havonta gyerekenként tízezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthettek a szülők, míg három után már közel 100 ezret.

Ezt a nagy különbséget szeretnék most csökkenteni, és ezzel is támogatni, hogy minél több gyermek szülessen, és megálljon a 34 éve tartó népességcsökkenés. – A cél, hogy 2019-ig havi szinten 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelő családoknál az adókedvezmény jóvoltából – fűzte hozzá. Fontos tudnivalóként sorolta, hogy az adókedvezmény megosztható, tehát mindkét szülő igénybe veheti, a közfoglalkoztatásból származó jövedelem után is igényelhető, illetve 2014-től már nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékokból is érvényesíthető, amennyiben az alacsonyabb jövedelme miatt valaki nem tudná a teljes kedvezményt igénybe venni.

Novák Katalin úgy fogalmazott: 2010-ben ugyan létezett egy kezdetleges formája az adókedvezménynek, ez azonban csak három vagy több gyerek után járt és mindössze négyezer forint volt havonta. – Az Orbán-kormány első lépései között kibővítette ezt a lehetőséget. Ennek az intézkedésnek köszönhetően míg 2010-ben csak 13 milliárd forint jutott családi adókedvezményre a költségvetésből, addig 2014-ben már 240 milliárd, amelynek köszönhetően közel 900 ezer család tudta igénybe venni ezt a lehetőséget – hangsúlyozta az államtitkár, aki kiemelte: 2011–2014 között összesen 790 milliárd forint többlettámogatás maradt a családoknál az adókedvezmény jóvoltából, ami családonként 833 ezer forintos megtakarítást jelent. Novák Katalin az elmúlt öt év családbarát intézkedéseit méltatva kiemelte az ősztől induló térítésmentes közétkeztetést a bölcsődékben és az óvodákban, a felmenő rendszerben bevezetett ingyenes tankönyvellátást, illetve az első házasoknak járó, idén elindított adókedvezményt.

A Fidesz-frakció,reagálva az államtitkár szavaira, közölte: amióta a magyar adórendszerben a gyermek az első, a családoknál egyre több pénz marad és egyre több gyermek születik. A családi adókedvezmény hat év alatt 1300 milliárd forintot hagy a szülők zsebében, jövőre a kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább nő. A közlemény felidézte: a baloldal kormányzása alatt eltörölték a családi adókedvezményt és még a családi pótlékot is meg akarták adóztatni. Választási programjaikban is a családi adórendszer eltörlését tervezték és nemmel szavaztak a családok terheinek csökkentésére a 2016-os költségvetés elfogadásakor.

2015\10\08 hoarag Szólj hozzá!

Hitel munkáltatói igazolás nélkül bárlistásoknak

A személyi kölcsön lényege fedezet nélkül:

A személyi kölcsön olyan szabad felhasználású hitel, melynek igényléséhez nincs szükség ingatlanfedezet bevonására. Az adósnak megfelelő jövedelemmel kell rendelkeznie, ez jelenti ugyanis a bank számára a kölcsön visszafizetésének legfőbb biztosítékát.

 

Cofidis fapados kölcsön munkáltatói igazolás nélkül

 

BAR listás személy adóstársként, kezesként sem szerepelhet gyorskölcsön ügyletben. A hitelfelvételre csak akkor nyílhat lehetőség, ha az ügyféladatok törlésre kerülnek az aktív státuszt követő passzív BAR státuszból is, ami jelenleg 1 év.

Milyen státuszai vannak a BAR listának?

A nyilvántartásban az adós két féle státuszban szerepelhet

  1. Jelenleg is fennálló, élő elmaradás – Nyitott státusz – Aktív BAR
  2. Az elmaradás már megszüntetésre került – Lezárt státusz – Passzív BAR

Aktív vagy passzív BAR esetén magyar bank nem fogad be személyi kölcsön igénylést

További feltételek:

A BAR lista és a hiteligénylés összefüggéseinek megismerése után érdemes időt szentelni a személyi kölcsönök további feltételeinek:

  • 23 éves kortól igényelhető.
  • Minimum féléves folyamatos munkaviszony szükséges hozzá.
  • Elsősorban a határozatlan időre szóló munkaszerződés preferált, de bankpartnereink egyike határozott idejű munkaszerződés esetén is kedvező lehetőséget kínál.
  • A hiteligénylésnél kizáró ok a próbaidő és a felmondási idő.
  • Az adótartozás ugyancsak kizáró tényező.
  • Az adósnak kell rendelkeznie legalább két hónapja aktív bankszámlával.
  • Díjrendezett közüzemi számlát kell bemutatni.
  • Alapfeltétel az állandó lakcím és az érvényes személyes okmányok.

 

Szeretne nyaralni menni, de nincsen elegendő pénze, vagy születési napi meglepetésre készül,de még hiányzik néhány ezer hozzá? A személyi kölcsönöket erre a célra találták ki, hogy kötöttség nélkül gyorsan, és kedvező kamatozás mellet jusson hitelhez.

A következő személyi kölcsönök közül lehet választani hazánkban:

Két konstrukció népszerű a hitelezők körében

Az első mely 6,12 vagy 24 hónap vagy hosszabb időre lehet igénybe venni, mely hitelt havonként kell törleszteni. Itt az adott bank számlájára történő rendszeres fizetés, nyugdíj stb. beérkezése arányában számolódik ki a hitel keret. A hitelt egy előzetes elbírálást követ melynek díja néhány ezer forintba kerül. A hitelbírálat után már kézhez is vehető a hitelezett összeg. A kölcsön összege általában minimum 100.000 forintról indul. A személyi kölcsön 20% feletti kamatozású. (függ a hitel összegétől és időtartamától) Néhány banknál elérhetők személyi kölcsönök munkáltatói igazolás nélkül.

2015\10\08 hoarag Szólj hozzá!

provident behajtási osztály telefonszám,provident behajtási folyamata - provident nem fizetése

A központból érkező értékesítési célokat keményen behajtó csoportvezetők, maguknak állást és rendszeres jövedelmet hazudó hitelfelvevők, kutyával fenyegetőző adósok - velük kell szót érteniük a Provident képviselőinek. 

 

Provident gyorskölcsön igénylés itt!!!!!

 

A kis összegű, kezes nélkül adható lakossági hitelekkel foglalkozó cég korábbi alkalmazottai szerint nem a cég profiljával van a baj, de a rendszer szerintük mégsem működik jól. Az [origo]-nak arról beszéltek, hogyan híznak 30 ezres hitelek 170 ezresre, hogyan adósították el családtagjukat, hogy tudják hozni a számokat és hogyan adtak hitelt nem létező embereknek.

Óriási nyomás alatt dolgoznak a gyorskölcsönök nyújtásával foglalkozó Provident Pénzügyi Zrt. képviselői, akiknek az a feladatuk, hogy minél több hitelt helyezzenek ki a hozzájuk tartozó körzetben, majd ennek heti részleteit beszedjék a törlesztéssel sokszor csúszó ügyfelektől - ilyen a munka a Providentnél a cég több, különböző beosztásban dolgozó korábbi munkatársa szerint, akik egy kivétellel névtelenséget kérve nyilatkoztak az [origo]-nak arra hivatkozva, hogy titoktartás köti őket.

A Provident lakossági ügyfeleknek nyújt szabadon felhasználható - 30 000-200 000 forintos - készpénzkölcsönt. A cég képviselőinek feladata, hogy kihelyezzék ezeket a hiteleket, majd az ügyfeleket otthonukban felkeressék és hetente kis összegekben beszedjék a törlesztőrészleteket az akár 200-300 százalékos THM-mel (teljes hiteldíjmutatóval) terhelt kölcsönök után. A Provident adatai szerint a cég 5000 alkalmazottat foglalkoztat, így az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik.

"Csak akkor értettem meg, mikor már belekerültem" - elevenítette fel providentes pályafutásának kezdetét egy fiatal nő, aki Heves megyében volt csaknem két évig a cég képviselője. Az [origo]-nak valamennyi korábbi Provident-dolgozó azt mondta: újabb és újabb kölcsönök felvételére kellett rábeszélniük ügyfeleiket, másképp nem tudták teljesíteni a cég által minden képviselőnek külön-külön előírt "értékesítési célt".

"Hetekre lebontva megkapod a havi targetet, vagyis a célkitűzést, ezt az összeget kell kihelyezned, illetve beszedned" - fogalmazott egy volt Heves megyei Provident-alkalmazott, aki kérésünkre mutatott ilyen céges előirányzatokat. Szerinte csoportvezetője folyamatos nyomás alatt tartotta a képviselőket, hogy hozzák a célkitűzést, hívogatta, elszámoltatta, de előfordult, hogy kirúgással fenyegette beosztottjait. Ismerőseit, sőt saját családját is belehajszolta a hitelek felvételébe, mert - mint állította - tudta, hogy "meg kell lennie bármi áron az értékesítésnek". Egy másik, Hajdú-Bihar megyei képviselő azt állította: előfordult, hogy csoportvezetője este kilenckor küldte ügyfelekhez, mert még pár üzletkötés, illetve részletbeszedés hiányzott a kitűzött célhoz. Mint mondta, korábban több vezetőt elküldtek a rosszul teljesítő területükről, ezért a csoportvezetőjük "nem csinált titkot abból, hogy ha törik, ha szakad, ő behajtja rajtunk az elvárt számokat".

Minden üzleti vállalkozásnál vannak üzleti célok és elvárások - reagált Mikola Gergely, a Provident kommunikációs igazgatója. Szerinte a vállalat "reális és teljesíthető célokat tűz ki minden alkalmazottja számára", "azok teljesítéséhez szükséges képzést és infrastruktúrát pedig maradéktalanul biztosítja". Megkérdeztük, hogy valóban léteznek-e értékesítési célok, és ha igen, mi a következménye, ha valaki ezeket nem teljesíti. A cégtől azt a választ kaptuk, hogy az " üzleti működés részletei természetesen az üzleti titok körébe tartoznak".

Trükköznek a képviselők és az ügyfelek is

A Provident rendszeresen végez az alkalmazottak körében úgynevezett elkötelezettségi kutatást - mondta a cég kommunikációs igazgatója -, amelynek a legutóbbi, 2008-as eredményei alapján a "Provident a legjobban teljesítő magyarországi vállalatok közé tartozik", több mint 15 százalékkal meghaladva "az európai elkötelezettségi átlagot". Az [origo]-nak viszont a cég több egykori képviselője, csoportvezetője és a cég más alkalmazottai is azt állították: akkora a teljesítési kényszer, hogy emiatt rengeteg a szabálytalanság a kölcsönfelvételeknél. Szerintük ezért sok hitel bedől később. A provident behajtási osztály telefonszáma titkos, mindig rejtett számon hívják az ügyfeleket.

"A cégen belül a biztonsági munkatársak feladata, hogy ellenőrizzék a képviselőket: szabályszerű volt-e a szerződéskötés, stimmelnek-e az adatok, valóban annyi és olyan hitelt vett-e fel az ügyfél", mint amennyi a papírokon szerepel - mondta az [origo]-nak Mácsik Zoltán, aki korábban a cég egyik regionális biztonsági vezetője volt, jelenleg pedig a cég üzletpolitikáját kifogásoló és támadó Anti-Provident Akciócsoport egyik támogatója. Azt állította, hogy az alkalmazottak körében gyakori volt a sikkasztás, eltűntek a képviselőre bízott összegek, de számtalan más visszaélést is fel kellett deríteniük. "Gyakran fiktív szerződéseket kötöttek a cégnél, és csak papíron helyezték ki hitelt" - mondta Mácsik, ezért olykor azt kellett ellenőrizniük, létezik-e egyáltalán a hiteligénylési lapon szereplő ügyfél.

A volt biztonsági vezető egyik legemlékezetesebb esete az volt, amikor állítása szerint egy férfi panaszt tett, hogy fizetési felszólítást kapott, pedig nem is vett fel kölcsönt a Providenttől. "Az ügyfélinformációs adatlapon az állt, hogy a foglalkozása kamionsofőr, miközben a férfi vak volt, a jegyzőkönyvet is a kórházi szemészeti osztályán vettem fel, és egy orvossal írattam alá" - mondta Mácsik, aki szerint a cég képviselői belekényszerülnek a stiklikbe, "mert hozniuk kell a számokat". Mácsik öt évig dolgozott a cégnél, állítása szerint minden évben kapott jutalmat, végül mégis eljött, mert elege lett. Ennek egyik oka az volt, hogy a cég egyes alkalmazottai szerinte elnézőek voltak azokkal, akiknek nagyon sok ügyfelük volt, vagyis bejáratott ügyfélkörtől szállították az elvárt eredményt. Mácsik azt állította, hogy az ilyen munkatársaknak többen még a szabálytalanságokat is elnézték, csak nehogy visszaesés legyen.

Az [origo]-nak - Mácsik mellett - négy név nélkül nyilatkozó Provident-képviselő és egy csoportvezető is azt állította, hogy az ügyfelek és a képviselők is gyakran adnak le hamis adatokat a kölcsönszerződéseknél - előbbiek a kölcsön megszerzése, utóbbiak pedig az üzlet megkötése érdekében. "Ez az ügyfél részéről magánokirat-hamisítás, hiszen aláírja, hogy valós adatokat ad meg" - tette hozzá a névtelenséget kérő csoportvezető.

Adatok bemondásra

"Sokszor tudtuk, hogy kamu munkahelyet vagy kamu fizetést mondanak, de senki nem nézi meg igazán, szinte bemondásra megy" - fogalmazott a hitelkihelyezésről a volt Heves megyei Provident-alkalmazott. Az egyik kiskapu állítása szerint az volt, hogy a cég minden igazolás nélkül elfogad "egyéb jövedelmet" egy bizonyos összeghatárig. Ez a tűréshatár havi 20 ezer forint volt, amikor ő a cégnél dolgozott - mondta. Az [origo] korábban beszámolt olyan battonyai Provident-ügyfélről, akinek a rendszeres jövedelme mindössze havi 15 ezer forint szociális segély volt, mégis kapott hitelt a Providenttől. Mikola Gergely azt közölte: az ügyfelek hitelképességét a vállalat ellenőrzi, az ügyfélnek rendszeres bevétellel kell rendelkezni ahhoz, hogy hitelt kaphasson.

Más trükkökkel is megpróbálkoznak a hitelre ácsingózók. "Számtalanszor előfordult, hogy csak azért jelentkeztek be valahová, hogy kapjanak hitelt, mert lennie kell egy igazolt lakcímnek" - mondta egy korábban egy dunántúli megyében aktív Provident-képviselő, majd hozzátette: azért sem tenné tűzbe a kezét, hogy a neki bemutatott munkáltatói igazolások mindegyike valódi volt. "Leírva persze ez sehol nincs, de a vezetőm érzékeltette: nem az a fontos, hogy minden papír rendben legyen, ha úgy látom, hogy menne a kölcsön, akkor adni kell" - jelentette ki. A hamis ügyféladatok az ő esetében rosszul sültek el. Pár hónap után távozott a cégtől, és ekkor nyilatkozatban ismerte el, hogy a szabálytalanságokért ő a felelős.

Négyezer képviselővel dolgozunk, ekkora létszámnál előfordul, hogy valaki nem a szabályoknak megfelelően jár el - reagált a szabálytalanságokat firtató kérdésünkre Mikola. A vállalat az ilyen helyzetek megelőzésére és kiszűrésére "megfelelő folyamatokat alkalmaz, és amennyiben bármilyen szabálytalanságról szerez tudomást, haladéktalanul eljár az ügyben és meghozza a szükséges döntéseket" - mondta. Szerinte a "visszaélések értéke ennek megfelelően alacsony, és egyetlen esetleges visszaélés sem lehet hátrányos következményű az ügyfelek számára". A kommunikációs igazgató is kiemelte, hogy az ügyfélinformációs adatlapot mind a képviselő, mind az ügyfél büntetőjogi felelőssége tudatában írja alá.

"Aki nem csinálta, nem tudja"

"Fentről jön a target, utána lefelé ennek megfelelően rugdosni kell az embereket" - jellemezte a rendszert az [origo]-nak egy szintén név nélkül nyilatkozó férfi, aki állítása szerint korábban csoportvezető volt a cégnél. Szerinte sokkal inkább a hitelt felvevő emberek, mint a cég módszerei miatt nehéz a Provident-képviselők munkája, akiket - ahogy arra több forrásunk panaszkodott - rendszeresen fenyegetnek az elutasított ügyfelek vagy a hátralékkal küzdő adósok. Előfordult, hogy a heti részletért érkező képviselőre uszította kutyáját az adós, hogy megdobálták a cég alkalmazottját, vagy hogy légpuskával lőttek rá egy Provident-alkalmazott kocsijára.

A Provident szerint "nem éri gyakran atrocitás a képviselőket, de évi 15 millió ügyféltalálkozás során előfordulhat hasonló eset". A képviselők személyi biztonsága kiemelten fontos a vállalat számára, ezért átfogó képzéseken vesznek részt, személyi riasztóval rendelkeznek, és felkészítik őket "az ilyen ritka esetekre" - állította Mikola. Az [origo]-nak az egyik volt képviselő viszont azt mondta: a képzés annyiból állt, hogy figyelmeztették őket, egyszerre ne hordjanak magukkal sok pénzt, és mindig más útvonalon menjenek. Megerősítette, hogy mindannyian kaptak személyi riasztót, de ez szerinte egy flakon nagyságú eszköz, ami mindössze annyit tud, hogy éles, tülkölő hangot ad ki. "Azt mondták, ez majd leblokkolja a támadót, de semmi értelme, ezért soha nem vittem magammal" - tette hozzá.

"Aki nem csinálta, nem tudja, milyen, amikor a fizetni nem akaró adós a gyerekét küldi ki maga helyett a házból" - mondta az egykori csoportvezető. Szerinte "muszájból" vállalják el mégis sokan ezt a munkát (a Providenttől kapott adatok alapján a vállalatnak 4000 képviselője van, akinek több mint 70 százaléka nő): "Nekik is családjuk van, és mondjuk, Nyíregyházán, ahol alig akad munka, nem mindegy, hogy bruttó 290 ezret keres valaki egy hónapban."

A konfliktusok ellenére a törlesztéssel késő adósokat a cég volt munkatársai szerint hetente meghatározott ütemben látogatni kell a képviselőknek, illetve a csoportvezetőknek, ha pedig sehogy nem tudják behajtani a pénzt, pár hónap után átadják az ügyet a Provident követelésbehajtási osztályának. Egy ideig itt még próbálkoznak a tartozás beszedésével, mielőtt eladnák a követelést egy külső behajtó cégnek - írta le a rendszer működését több korábbi alkalmazott is.

Újabb és újabb hitelek

"Senkit nem kényszerítünk arra, hogy felvegye" a kölcsönt, de az ügyfeleket újabb és újabb ajánlatokkal keresik meg - állították forrásaink. "Cégen belül csak bevállalós hitelnek hívják azt, amikor valakit szabályosan rávesznek arra, hogy kölcsönt vegyen fel" - állította a volt Heves megyei képviselő. Felmondásában - aminek egy példányát eljuttatta hozzánk - azzal indokolta a cégtől való távozását, hogy nem tudja tovább felvállalni a "kötelező hitelkihelyezéseket", a "bevállalós hiteleket", amelyek "megkeserítették a munkáját".

Az ügyfelekre tukmált kölcsönökről korábban hitelfelvevők is beszéltek az [origo]-nak, és az ilyen eseteket a korábbi Provident-képviselők is ugyanúgy írták le, mint az adósok. "A 14. hétben már rendszerint felajánlottuk a párhuzamos hitelt, mert ez volt a határ: ha az első 13 hétben ment az adósnak a törlesztés, akkor megpróbáltunk rásózni egy újabb kölcsönt" - mondta az egyik névtelenséget kérő képviselő. Megerősítette azt is, hogy a képviselők gyakran előre levontak több heti törlesztőrészletet, főleg, ha úgy érezték, nem biztos, hogy az ügyfél tud fizetni. "Több hetet, összesen egy vagy akár két hónapot is levontunk előre" - állította a cég korábbi Heves megyei alkalmazottja. Szerinte a legszélsőségesebb eset az volt, mikor - a korábbi hitel előtörlesztése és a "biztonsági ráhagyás" után - a 150 ezer forintos új hitelből 30 ezret adott az adós kezébe. "Kimegy a képviselő a házhoz, ami szinte egy putri, és pár perc alatt a 30 ezer forintos hitelből 170 ezer forintos hitel lesz, még nagyobb részletekkel" - mondta a korábbi biztonsági vezető, Mácsik Zoltán is.

"Mint bármely szolgáltatást végző vállalat, jó ügyfeleink figyelmét felhívjuk az általuk igénybe vehető lehetőségekre" - reagált Mikola Gergely, aki szerint csak és kizárólag jól fizető ügyfeleiknek van arra lehetősége, hogy újabb hitelt vegyen fel a vállalattól. A Provident kommunikációs igazgatója szerint a vállalatnak nem az az érdeke, hogy a képviselőket minél több hitel kihelyezésére motiválja, hanem az, hogy "körültekintő munkával segítsék a megfelelő hitelbírálatot és abban legyenek érdekeltek, hogy a hitel visszafizetésre kerül". Ennek megfelelően a képviselők bérezési rendszere őket nem elsősorban a kihelyezésben, hanem a szerződésszerű ügyfélteljesítésben, tehát a begyűjtésben teszi érdekeltté - közölte Mikola, aki azt állította: "sem a vállalatnak, sem a képviselőnek nem érdeke, hogy az ügyfelet rábeszélje a hitel felvételére". Többször kiemelve nyilatkozatában azt is, hogy a hiteligények 60 százalékát visszautasítják. "A hitelek kihelyezéséről nem a képviselő dönt, a hitelbírálatot automatizált támogató rendszer segíti, amelynek döntését a képviselő nem bírálhatja felül" - tette hozzá.

Sokan nem is akarnak fizetni

Az [origo]-nak a név nélkül nyilatkozó, korábbi Provident-képviselők elismerték, hogy rendszeresen bevetnek különféle fenyegetéseket, ha az ügyfél nem fizeti rendesen a részleteket. "Odaállnak a posta elé, mikor tudják, hogy az ügyfél megkapja a segélyt vagy járadékot, de az is előfordult, hogy valakinek a munkahelyére ment be egy csoportvezető, és azzal fenyegetőzött, kirúgatja, ha nem fizet" - állította egyikük. Szerinte volt olyan eset, amikor egy csoportvezető a hálószobájában tört rá az ügyfélre, és felrázta.

Az [origo]-nak névtelenül nyilatkozó volt csoportvezető szerint nem a Provident profiljával van a probléma, mert az embereknek szükségük van gyorskölcsönökre. "Ismerek olyat Kecskemét környékén, aki azért maradt életben, mert kapott 30 ezer forint kölcsönt tőlünk, amiből tüzelőt vett [...] Úgy kukázta össze a heti pár ezer forintos részletet, de végül kifizette" - mondta. Szerinte ennek a férfinak a példája is azt mutatja, hogy aki akarja, az vissza tudja fizetni a kölcsönt, míg sokan nem is akarják megadni a pénzt. Az egykori Provident-menedzser szerint ráadásul az egyszerű készpénzkölcsönök nélkül sokkal többen kerülnének az uzsorások kezébe, és az sem utolsó szempont, hogy így - még ha utólag is - de megtanulhatnak az emberek spórolni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

 

2015\10\08 hoarag Szólj hozzá!

Állami nyugdíj 2016 - Nem jár alanyi jogon az állami nyugdíj 2016-tól

Tudjuk, és érezzük, hogy valami nem stimmel a magyar nyugdíjrendszerrel, és a nyugdíjakkal kapcsolatban, mégis olyan érzésünk van, mintha valamit nem tudnánk. Való igaz, hogy elég nehéz ennek a nyugdíjdrámának a végére járni, ezért álljon most itt 3 olyan tény, amely még nem ivódott be a köztudatba.

Az alaphelyzettel mindenki tisztában van, vagyis a nyugdíjasok már most is rosszul élnek, és ránk sem vár alap esetben szebb jövő. Erre fényes bizonyíték, amit a nyugdíjkalkulátor mutat, hiszen itt ki tudjuk számolni, hogy mekkora állami nyugdíjra számíthatunk. Azonban nagy kérdés, hogy ezt tényleg megkapjuk?


Nem jár alanyi jogon az állami nyugdíj!

 
Bármennyire is furcsán hangzik ez tény. 2012-ben ugyanis a társadalombiztosítás intézményét az alaptörvényből törölték, vagyis már nem szerepel az alkotmányban. Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az állam bármikor dönthet úgy, hogy 10-20%-kal csökkenti a nyugdíjakat, vagy akár még drasztikusabban. Íme, az Alkotmány idevonatkozó paragrafusai:


„XIX. cikk
(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.


(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.


(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.


(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi 
alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.”


Nem szeretnénk minden egyes szót elemezni, és feltétezésekbe bocsátkozni, de rendkívül sok a feltételes módban megfogalmazott mondat, vagyis ha történik velünk szemben egy sérelem (nyugdíjcsökkentés, kórházi ellátásért pénzfizetési felszólítás), akkor nincs hova panaszt tenni, mert az Alkotmány nem véd minket. Biztos, hogy a nyugdíjas megélhetésünket érdemes kitenni egy ekkora óriási kockázatnak?


A magánnyugdíjpénztári affér egy jelzésnek is felfogható


A mai napig élénken él szinte mindenkinek az emlékeiben, amikor az állam hozott egy határozatot, amelynek értelmében mintegy 3 ezer milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyon visszakerült az államhoz. Sokak egyenesen az „államosítás”, és a „lopás” szót is emlegették ezzel kapcsolatban, ami azért kicsit erős, hiszen mindenki nyilatkozhatott, hogy lemond-e a felhalmozott pénzről, és visszatér az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Egy biztos óriási bizalomvesztést, és pesszimizmust hagyott maga után ez a történés. Viszont a múltból a leginkább tanulnunk kell, és ha az államra nem tudunk számítani az előrejelzések és a múltban történtek miatt, akkor más megoldást kell találnunk magunknak, konkrétan saját tőkét kell idős korunkra felhalmozni. Egyértelműen egy jelként kell felfogni a jelenlegi rendszer nem működik, nem kapunk rendes nyugdíjat, magunknak kell megoldani. Itt fontos megjegyezni, hogy attól, hogy a nyugdíj előtakarékosságokra adókedvezményt tudunk visszaigényelni, attól még nem változnak állami pénzzé, az állam nem tudja visszavenni. Ez egy üzleti alapon megkötött szerződés, vagyis ha ehhez nyúlna az állam, az olyan lenne, mintha a bankszámlánkról emelne le, ami elképzelhetetlen. A társadalombiztosítási rendszer pedig így is úgyis változni fog.
 
Már 2013-ban új nyugdíjrendszert kellett volna bevezetni

 
Kevesen tudják, de 2013-ra volt prognosztizálva, hogy változtatnak a nyugdíjrendszeren, viszont ez elmaradt. Mindenki tisztában volt vele, hogyha valamikor, akkor ebben az időben talán még lehetett volna kezdeni valamit a rendszerrel. A probléma elodázása pedig nem csak hogy nem vezet megoldásra, hanem tovább mélyíti az amúgy sem kis nyugdíjszakadékot. Az nem kérdés, hogy nemsokára még kellemetlenebb lesz nyugdíjasnak lenni, de még egy kellemes átmenet sem lesz, nem lesz idő felkészülni arra, hogy megfelelő nyugdíj-kiegészítésről gondoskodni, akár a munkáltatón keresztül, akár egyénileg. Pláne, ha csak a kifogásokat keressük, és nem kezdünk el most pénzt félretenni, mert az mondjuk, hogy az állam úgyis ellopja, vagy, mert azért fizetem az adót, hogy eltartsanak. Ezekből a kifogásokból nem fogunk tudni kenyeret venni, vagy rezsit fizetni.

2015\09\06 hoarag Szólj hozzá!

Egészségügyi szolgáltatási járulék 2016 - TB járulék 2016

TB – 2016. január 1-jétől az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7.050 forint.

Bejelentkezés a járulék fizetése alá:
Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett magánszemélynek be kell jelentkeznie az adóhatósághoz a ’T1011-es nyomtatványon (2014. évre vonatkozóan a 14T1011-es nyomtatványon) a változást követő 15 napon belül. Az adatlap feldolgozását követően az adóhatóság az adózót nyilvántartásba veszi, és a befizetéshez szükséges csekkek postázását is biztosítja.

A bejelentkezéshez szükséges dokumentumok (a ’T1011-es nyomtatványon kívül):
– személyazonosításra alkalmas igazolvány,
– lakcímkártya,
– adóigazolvány,
– TAJ kártya,
– meghatalmazás, amennyiben nem az igénylő jár el az ügyben
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a bejelentkezés időpontjától havonta, a tárgyhót követő hónap 12-ig kell megfizetni.

2015\09\06 hoarag Szólj hozzá!

Mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összege 2016 évben - Öregségi nyugdíjminimum 2016

Az öregségi nyugdíj legkisebb összegét törvény állapítja meg, a nyugellátás évenkénti rendszeres emelésének végrehajtási szabályait kormányrendelet szabályozza.

 

Mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összege 2016

 

Nyugdíjkalkulátor 2016 - további részletek itt

 

További tájékoztatásért kérjük forduljon bizalommal a lakóhelye szerint illetékes kirendeltséghez!

2016. január 1 ???

 

2015. január 1.

28.500

2014. január 1.

28.500

2013. január 1.

28.500

2012. január 1.

28.500

2011. január 1.

28.500

2010. január 1.

28.500

2009. január 1.

28.500

2008. január 1.

28.500

2007. március 1.

27.130

2007. január 1.

26.830

2006. január 1.

25.800

2005. január 1.

24.700

2004. január 1.

23.200

2003. január 1.

21.800

2002. január 1.

20.100

2001. január 1.

18.310

2000. január 1.

16.600

1999. január 1.

15.350

1998. január 1.

13.700

1997. január 1.

11.500

1996. január 1.

9.600

1995. január 1.

8.400

1994. január 1.

7.480

1993. szeptember 1.

6.600

1993. március 1.

6.400

1993. február 1.

5.200

1992. január 1.

5.200

1991. január 1.

5.200

A munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege is 28,500ft !

 

-------------------

 

2015\08\25 hoarag Szólj hozzá!

Jelentős az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény iránt

Csok az új Szocpol : Idei júliusi kibővítése óta jelentős az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, jellemzően vidéken élők és használt lakás megvételéhez kérték ezt a fajta támogatást - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

További friss hírek ................

 

 

 

szocpol_2015-2016_feltetelek.jpg


Novák Katalin közölte, az eddigi adatok alapján úgy vélik, évente minimum 12 ezer családnak tudnak ily módon segíteni. Az eddig beérkezett adatok szerint július óta kétszer annyi támogatási szerződés jött létre, mint tavaly egész évben - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a korábbi években is létezett hasonló konstrukció, azonban a szociálpolitikai ("szocpol") támogatás 2009-ben megszűnt, majd 2012-ben a Fidesz-kormány bevezette a családok otthonteremtési támogatását. Ez a fajta lakáshoz jutási állami támogatás a két gyermeket nevelőket és az új lakás vásárlását segítette.

A kormány felismerte, hogy sokkal több családnak jelentene segítséget, ha kibővítenék a konstrukciót, így 2015 júliusától már egy gyermek megléte esetén és használt lakás vásárlásához, bővítéséhez is igénybe vehető a csok - ismertette.

Novák Katalin hangsúlyozta, erre a kedvezményre nincs költségvetési korlát, így aki pályázik, és megfelel a feltételeknek, meg fogja kapni a támogatást.

Hozzátette: a vissza nem térítendő támogatás 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjed, és függ a megvásárolni kívánt ingatlan méretétől, elhelyezkedésétől és energetikai besorolásától. Példaként elmondta, egy két gyermeket nevelő család egy 80 négyzetméteres ingatlanhoz akár 1 millió 700 ezer forint támogatást is kaphat.

Az eddigi igényekből az látszik, hogy a kérelmek 80 százaléka vidéki ingatlanra érkezik, 70 százaléka pedig használt lakás megvételéhez - ismertette Novák Katalin.

2015\08\25 hoarag Szólj hozzá!

Áthelyezik a menekültek budapesti tranzitzónáit

Négy helyszínt vizsgál a főváros, két tranzitzóna lesz. A főpolgármester szerint megváltoztak a menekültek lehetőségei, nincs értelme a pályaudvarokon fenntartani a szolgáltatást.

Valószínűleg csütörtökön jelölik ki azt a két helyszínt Budapesten, ahová áthelyezik a pályaudvaroknál kialakított tranzitzónákat – mondta Tarlós István főpolgármester kedden este az M1 adásában. Három pesti és egy budai helyszín látszik alkalmasnak erre a célra – tette hozzá.

Tarlós kedden reggel a TV2-n arról beszélt, hogy „nem sok értelmét" látja annak, hogy a pályaudvarok környékén biztosítsanak „egy ilyen fakultatív szolgáltatást", miután a menekültek továbbutazásának lehetőségei beszűkültek. Az M1-en ehhez azt fűzte hozzá, hogy „mivel az osztrákok már nemigen engedik be" a menekülteket, nem logikus a központi pályaudvarokon fenntartani ezeket a zónákat.

2015\08\25 hoarag Szólj hozzá!

Új Ford Transit, szervíz és tapasztalatok

Nincs hosszas előadás a csodás dizájnról, pár szóban el lehet intézni a dolgot, a legfontosabb, hogy az új Transit orrát olyanra tervezték, hogy Amerikában is tessen, meg hogy a beltér még személyautósabb, mint eddig. Az összes többi látványelemre racionális magyarázat van. Az oldalán a sok műanyag betét azért került fel a kocsira, mert azok óvják a karosszériát, a fényszórók és a hátsó lámpák nem divatból, hanem a kisebb koccanásoktól óvandó vándoroltak magasabbra, az oldalfalak már majdnem függőlegesek, hogy több áru férjen beléjük. Persze azért biztosan sokat foglalkoztak a dizájnerek az új Transit megjelenésével is, de az igazság az, hogy ha nem lenne az orrán a markáns hűtőmaszk, nagyjából bármelyik furgonnal össze lehetne keverni.

Ha már a hűtőmaszkot és az amerikaiakat emlegettük: érdekes folyamatnak lehetünk tanúi, hiszen az elkövetkező években az európai kisteherautók gombamód fognak szaporodni az USA útjain. Korábban is voltak Mercedes Sprinterek Dodge emblémával, de mivel a Daimler-Chrysler együttműködés nem működött, és lett helyette Fiat-Chrysler kooperáció, így az aktuális Fiat Ducatókat (más néven Citroen Jumper vagy Peugeot Boxer) árulják Észak-Amerikában, Ram ProMaster néven. Az új Transitot forgalmazni és gyártani is fogják az USA-ban, sőt, a Transit Connectet már árulják. Az európai furgonok amerikai van változatai igazán izgalmas darabok, motorválasztékuk kisebb, de egzotikusabb. Sajnos a barcelonai bemutatóra sem az öthengeres, 3,2-es turbódízelt (200 LE), sem a 3,7-es V6-os (305 LE) szívó benzinest nem hozták el. Igazi krokodilkönnyeket a 3,5-ös turbós V6-os EcoBoost hiánya miatt hullattam – egy 365 lóerős furgonnal veretni, még ha csak automataváltóval is létezik, elég izgalmas lehet. Békéscsaba Ford Szervíz

2015\06\10 hoarag Szólj hozzá!

Íme a Magyar 2016-os költségvetés :(

Három hete benyújtották a törvényt, ami egyebek között előírja, hogy a költségvetéssel és az államadósság finanszírozásával kapcsolatos "stratégiai jelentőségű" adatok két évig nem nyilvánosak. koltsevetes-tervezet-2016.jpg

 

További hírek a nagyvilágból : Hírközpont

 

A salátatörvény rendelkezik még a pénzmosást legalizáló, állampapírért bűnbocsánatot kínáló Stabilitás és Megtakarítási Számla újabb könnyítéseiről. Eddig 5 évig a számlán kellett tartani a pénzt, és ha valaki idő előtt kivette, akkor a 16 százalék feletti részre be kellett fizetni az adót. Most egy év után már fel lehet törni, és 10 százalékra csökken a büntetőadó.

A törvényben olyanok vannak még, hogy a reklámügynökségek bónuszát hatósági árassá teszik. A nemzetgazdasági miniszter bizonyos keretek között szabadon csoportosíthatja át a pénzt. Illetve mostantól nem fogják megkövetelni, hogy az állami szervezetek szervezeti és működési szabályzatát a minisztérium honlapján közzétegyék, nyilván hogy még nehezebb legyen belelátni a kormány működésébe.

2015\06\10 hoarag Szólj hozzá!

Diák minimálbér 2015 - Ennyit fognak keresni a diákok

Támogatni és bővíteni kell az iskolaszövetkezeti munkavállalást - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus kifejtette: frakciótársával, Szatmáry Kristóffal több olyan javaslatot is beterjesztettek a parlament elé, amely segíti az iskolaszövetkezetek piacon maradását, a diákok munkavállalását és a bérük garantálását. Kiemelte azt a - kedden elfogadott - indítványukat, amely abban segít, hogy a nappali tagozatos, de passzív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók ne csak feketén tudjanak munkát vállalni, hanem az iskolaszövetkezeten keresztül.

Emellett nagyon fontos az az előterjesztés, amelynek célja a diákbér-garancia megteremtése, vagyis hogy a diákok biztosan megkapják legalább a minimálbért

- mondta Kósa Lajos.

Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar foglalkoztatás az elmúlt időszakban számottevően javult, de a 15-24 éves korosztályban "igen jelentős az elmaradásunk", ezért minden olyan eszköz - így az iskolaszövetkezetek rendszere is - nagyon hasznos, amely a fiatalok munkavállalását segítheti. Közölte: jelenleg mintegy 130 ezer nappali tagozatos fiatal dolgozik az iskolaszövetkezeteken keresztül, de "van még merítési bázis", ám szükség van a diákokat és az ő bérüket biztosító garanciákra.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK) vezető Gulyás Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a "passzív hallgatók" helyzetének rendezése nagyon fontos volt, sokuknak ugyanis a tanulmányuk folytatásához van szükségük bevételre. Emellett voltak olyan diákok is, akiknek a korábbi jogszabályi megfogalmazás lehetetlenné tette, hogy a nyári szünidőben bekapcsolódhassanak az iskolaszövetkezeti munkába - tette hozzá.

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a DiákÉSZ elnöke azt mondta: a megszavazott törvénymódosítással

újabb 25 ezer diák kap lehetőséget arra, hogy a legálisan, ellenőrizhetően és jól működő iskolaszövetkezetekben munkát végezhessen.

Fiák István arra bátorította a kormányt, hogy mutassa be az Európai Unió döntéshozó fórumai előtt a magyar iskolaszövetkezeti rendszert mint egy lehetséges eszközt a 25 év alattiak munkanélküliségének csökkentésére.

2015\06\10 hoarag Szólj hozzá!

Külföldi címlapra került Magyarország

Terjedelmes cikket közölt a legnagyobb brit üzleti napilap, a Financial Times Magyarország gazdasági teljesítményéről, megszólaltatva hazai üzletembereket és szakértőket.

Számos megfigyelő és a magyar kormány politikai ellenfelei arra számítottak, hogy az Orbán Viktor vezette kabinet gazdaságpolitikai intézkedései (a lap ezt Orbanomics-nak nevezi - a szerk.) gazdasági katasztrófához vezetnek. Őket mindenképpen váratlanul érhette az ország erőteljes gazdasági növekedése - fogalmaz a Financial Times cikke.

A brit napilap megszólaltatja Szügyi Gergely portfóliókezelőt, aki az online szállásfoglaló portál, a szallas.hu cégben meglévő tulajdoni hányadot is kezel. Szerinte felfutóban van az üzlet Magyarországon, erre jó példa, hogy a foglalások üteme megduplázódott, ami a fogyasztói bizalom javulására utal.

A szakember úgy vélekedett, hogy az elmúlt 6-7 évben a magyarok úgy érezték, hogy nem költekezhetnek, mostanra viszont már kiszámíthatóvá vált a törlesztőrészletük és a számláikra is kicsit kevesebbet kell fizetniük, ezért bátrabban kezdtek el költeni.

A gazdasági növekedés részben ennek köszönhetően meglepően erősen alakul ma Magyarországon. A kritikusok azonban még most is figyelmeztetnek arra, hogy a növekedés üteme nem fenntartható és felróják a kormánynak a külföldi befektetőket sújtó különadókat és a bizalomromboló intézkedéseket - számol be az FT.

Surányi György volt jegybankár szerint az elmúlt negyedéves gazdasági teljesítménye a kormány intézkedései ellenére következett be és nem azoknak köszönhetően - írja a lap, mely ezt követően bemutatja a magyar kormány leginkább kritizált intézkedéseit és az elért eredményeket. Szerinte a magánberuházásokat visszafogja a befektetői bizalom hiánya és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika. A GDP növekedését elsősorban külföldi erők hajtották. A tartósan fennmaradó válságadók rombolják az ország potenciális növekedési ütemét.

Orbán Gábor államtitkár a lapnak hangsúlyozta: a számok azt mutatják, hogy a gazdasági növekedés tartósan magas, ami pedig megcáfolja azokat a kritikákat, amelyek szerint Magyarország nem a helyes gazdaságpolitikát választotta.