Itt a 2014! Mi mennyi ? Mi változik ? Ilyennek jósolták a 2014-es évet 1964-ben

Mi mennyi lesz 2014-től ? Változik, a szocpol, a bérkompenzáció, a járulékok, a családi adókedvezmény is !

Korábban ezt írták a 2014-ről !

Idén 50 éve, hogy megjelent a sci-fi legenda Isaac Asimov cikke arról, milyennek is látja a jövőt öt évtized múlva. 3D TV, vezető nélküli autók, automatizált konyha – ismerős?

Talán maga Isaac Asimov sem gondolta, amikor 1964 nyarán a New York Timesban megjelentek 2014-re vonatkozó jóslatai, hogy lesz köztük olyan technológia, amely erre az évre már egyenesen túlhaladottnak fog számítani. Ilyen a 3D TV, ami már évek óta elérhető, mostanra pedig többen belátták, hogy nem igazán piacképes. Mi most a Gizmodo gyűjtése alapján vesszük végig, hogy mit jósolt 2014-re a robotika atyja.

Víz alatti városok

Az óceánok mélyére költözés az ötvenes-hatvanas évek amerikai utópiáinak kifejezetten népszerű elképzelése volt. Na, ez mondjuk pont nem jött be.

Vezető nélküli autók

Bár még idén sem jelentik majd a mindennapok részét a vezető nélküli autók, de már nem is csak a gyártói laboratóriumokban léteznek. A Google 2010-ben kezdte meg az önvezérlő autók tesztelését a kaliforniai utakon. Minden jel arra utal, hogy néhány éven belül már megfizethető áron is elérhetők lesznek ezek az autók, ez egyre inkább szabályozási, nem pedig technológiai kérdés. A vezető nélküli autó bizonyos szempontból egyébként biztonságosabb is lehet a hagyományosnál, jóval többet érzékel ugyanis a környezetéből, mint egy sofőr. Olyan autót mindenesetre már bárki vehet magának, amely a vezető beavatkozása nélkül beáll egy parkolóhelyre.

Vezető nélküli autós illusztráció 1957-ből

Automatizált konyhák

A konyhaokosítás kifejezetten jól haladt az elmúlt évtizedekben – és főleg: években –, így az otthoni készletet nyilvántartó hűtő, az esti beprogramozás után reggel 7-re reggelit készítő sütő, kávéfőző vagy akár kenyérsütő is évek óta elérhető. Az ennél még komolyabb – porállagú összetevőkkel mint “tintapatronnal” működő – 3D-s ételnyomtatás még a jövő zenéje, de már ez sem lehet túl messze. A NASA által is támogatott projektben most éppen a 3D-nyomtatott pizzán dolgoznak.

Automatizált konyha a Scientific American 1955-ös számából

Ablakhelyettesítő falak

Asimov “világító falas” jóslata szerint 2014-re széles körben elérhetők lesznek az elektrolumineszcens falak. És tényleg elérhetők: rengeteg kültéri reklámtábla így működik. Érdekesség, hogy az ötvenes-hatvanas években az emberek elsősorban azért remélték az ilyesmi, fal nagyságú “kijelzők” eljövetelét, hogy hozzanak némi színt azokba a bombaálló, így ablak nélküli házakba, amelyeknek szerencsére nem kellett széles körben elterjedniük.

A Modern Mechanics modern falas elképzelése 1931-ből

3D TV

A hagyományos tévékészülékeket felváltó, teljes falat beborító tévéket előre látva Asimov azt is megjegyezte: az embereket életnagyságban megjelenítő, sőt 3D-képes tévékészülékek lesznek 2014-ben. Nos, a méretekre sem lehet panaszunk, de a 3D-re sem: a technológiát már 2010-ben is nagyüzemben küldték a boltokba a gyártók. Olyannyira nem jövőről van szó, hogy jelenleg éppen múltnak tűnik a dolog: a 3D-s megjelenítők mozis méretben működnek, a nappaliban viszont nem igen szoktak rá a nézők, így több cég le is állította a 3D tévékre alapuló terveit.

Fotó: AFP / Odd Andersen

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért robot

Az asimovi jóslat szerint a robotok sem különösebben elterjedtek, sem igazán jók nem lesznek még 2014-ben, de már léteznek. Nehéz lenne ennél pontosabban meghatározni a mai helyzetet. Csak néhány példa: egyik a Panasonic hajat mosó és közben masszírozó robotja, a másik pedig a Toyota űrrepülésre készülő, kommunikációra képes robotasztronautája. És akkor még nem is beszéltünk az éttermi rendelést kiszállító repülő robotokról.

Arthur Radebaugh házirobotja 1959-ből

Holdon élő kolóniák

A víz alatti városokhoz hasonlóan ez a jóslat sem vált valóra, és emberi számítások szerint még mindig nagyon sci-fi.

Autópálya 2.0

Útépítő gyárakat és újgenerációs autópályákat is látott maga előtt Asimov, ha 50 évvel előregondolt. Jóslatában azt írja: 2014-ben már fontos lesz, hogy a közlekedési eszközök csak akkora felületen érintkezzenek a talajjal, amekkorán nagyon muszáj. Bár a személyi közlekedésben ez a trend egyelőre egyáltalán nem látszik, a vasúti tömegközlekedésben ez már megvalósult: a kínai mágneslebegtetésű vasút például 2004. január 1-jén indult, Sanghaj belvárosát és a Sanghaj-Putungi nemzetközi repülőteret köti össze. A hasonló technológiával működő japán maglev rendszer – melyben tehát a vonat pályán tartását és meghajtását a kerekek helyett mágneses mező végzi – 2027-re készül el, és 505 km/h lesz a csúcssebessége.

Fotó: Wikipedia

Internetes oktatás

Bár maga az “internet” kifejezés csak 1974-ben jelent meg, sőt a hálózati modell alapját képező ARPANET is csak 1969-ben kezdett el működni, 1964-es előrejelzésében Asimov más szavakkal, de tulajdonképpen az online oktatást jósolja 2014-re. Ehhez szerinte szükséges, hogy minden középiskolást alaposan felkészítsenek az informatikai alapokból, illetve az is, hogy mindenki megtanulja a számítógépes nyelveket.

Automata tanítónő 1964-ből

Ma gyakorlatilag csak az nem tanul a legnevesebb egyetemek online és ingyen elérhető kurzusain, aki nem akar. Ehhez persze általában angol nyelvtudás is szükséges, de ezt is el lehet sajátítani a neten – sőt, bizonyos szintig már mobilon is –, illetve az Asimov által írt, a közoktatási rendszerekből világszerte hiányzó programozást is ki lehet tanulni neten és mobilon.

Minden egyszerű munka automatizálva lesz

Nem lett, még mindig olcsóbban jön ki számunkra éhbérnek tűnő, saját környezetükben kiemelkedőnek számító néhány dolláros napi fizetésért dolgoztatni például Kínában, mint robotokkal kiváltani ugyanazt. De lehet, hogy ez már nem sokáig lesz így: a több elektronikai cég, köztük több mobilgyártó készülékeit összerakó Foxconn tervei szerint például azt tervezi, hogy egy-két éven megkezdi munkavállalói tömeges cseréjét robotokra. A folyamat végén 1 millió munkást terveznek robotokkal kiváltani.

Fotó: AFP / STR

Az Intel egyik alelnöke szerint egyébként napjainkban az egyetemi laboratóriumokból kijön, a munkaerőpiacra viszont beront a technológiai innováció, és ez az utóbbi területen átmenetileg rosszabb helyzetet is teremt. De a kreatív rombolás után nem csak az eddiginél humánusabb munkahelyek, hanem a jobb életkörülmények létrehozásában is segít a technológia.

És mennyire vagyunk a következő ugrástól?

Az asimovi úthoz bizonyos értelemben köthető, inkább science, kevésbé fiction Ray Kurzweil szerint a jövőre vonatkozó jóslatok ott buknak el, hogy a történelmi exponenciális nézet helyett az intuitív lineáris nézetet alkalmazzák. Azaz legtöbbször abból indulunk ki, hogy “mi van”, illetve abból, hogy mit érzékelünk mi ebből a “mi van”-ból. Kurzweil úgy látja: a szingularitás küszöbén állunk, és a technológia a következő 50 évben sokkal nagyobb változásokat hoz majd, mint amilyeneknek az elmúlt ötvenben tanúi lehettünk.