Növekedési Hitel Program (NHP) 2013/2014

Számos olyan kérdésre adhat választ, illetve tisztázhatja a jegybank álláspontját holnapi sajtótájékoztatóján Matolcsy György jegybankelnök, amelyek az április 4-i hárompilléres Növekedési Hitel Program (NHP) bemutatása után merültek fel, illetve az azóta a bankokkal folytatott konzultációk során kristályosodhattak ki. Az alábbiakban a felmerülő szerteágazó kérdéseket csak röviden foglaljuk össze.

A legfőbb kérdések

A hárompilléres terv első két pillére kapcsán általánosságban az az egyik fő kérdés, hogy a bankok és a vállalkozások mennyire érdeklődnek a kedvezményes hitellehetőségek iránt. A harmadik pillér kapcsán pedig szintén általánosságban az különösen érdekes, hogy a tervezett lépések mennyiben segítik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei működési eredményének javítását. Amint ugyanis múlt heti egyik elemzésünkben rámutattunk: az utóbbi hetek jelzései alapján az körvonalazódik, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik fő célja, hogy az MNB idei működési eredményének javításán keresztül mérsékelje az állam 2014-es jegybanki veszteségtérítési kötelezettségét azért, hogy még nagyobb eséllyel már idén kikerülhessen az uniós túlzott deficit eljárás hatálya alól.

2013.04.04 15:00 Itt a jegybank növekedési programja!

Sok kérdésre adhat választ Matolcsy

Matolcsy György MNB-elnök április 4-én bejelenti, hogy a jegybank Növekedési Hitel Programot indít.


Mi lesz a nulla százalékos hitelek sorsa?

Az NHP első két pillére (250-250 milliárd forintos kedvezményes hitelnyújtás az MNB-n keresztül forinthitelek kiváltására, illetve új hitelek kihelyezésére) kapcsán külön érdekes, hogy a bankokkal időközben lefolytatott konzultációk alapján az alábbi témákban milyen eredmények mutatkoznak:

- van-e akkora érdeklődés a bankok/vállalkozások felől, hogy a 250-250 milliárd forintos kereteket kitöltik, vagy esetleg máris annak növelésére mutatkozik igény,
- a két keretösszeget az egyedi banki igények, vagy valamilyen mutató alapján osztja majd szét az MNB (kvótarendszerben),
- a 2%-osnak beharangozott banki kamatmarzs merev korlát-e, vagy esetleg változhat
- a hitelnyújtáshoz kapcsolódó állami garanciarendszer pontosan milyen keretek mellett alakul ki.