Szja - Adóbevallás 2013: Ezeket a programok használhatjuk SZJA bevalláshoz

Magánszemélyek számára megkönnyítik az adóbevallás kitöltését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldaláról ingyenesen és rendkívül egyszerűen letölthető programok, melyek segítségével a számítógép előtt ülve tölthetjük ki a szükséges oldalakat, ráadásul a hibákat is egyszerűen javítani lehet.

A személyijövedelemadó-bevalláshoz is külön programokat találunk. Magánszemélyek az adóbevallásukat elkészíthetik önadózás útján vagy kérhetnek munkáltatójuktól adómegállapítást. Önadózóként lehetőség van adónyilatkozatot tenni, az állami adóhatóság közreműködésével egyszerűsített bevallást benyújtani, vagy az adóhatóság közreműködése nélkül elkészíteni a bevallást. 

A felület a hagyományos papír űrlapokat idézi, lényegében ugyanazzal a sémával találkozunk, mint ha a papírt látnánk, ami egy számítógépes felület esetében nem feltétlenül jó. Onnantól, hogy elindítottuk a programot, ugyanazzal a felülettel találkozunk, mint eddig. A felhasználók életét már az is megkönnyítené, hogy ha már az Ügyfélkapun regisztrált valaki (az okmányirodában), akkor a profilba belépve a személyes adatokat beszívja a kitöltőrendszer is. Ennek híján a lakcímtől az anyja nevéig nekünk kell ezeket megadni.

Miután beírtuk a megfelelő sorokba a megfelelő számokat, ellenőrizhetjük, hogy követtünk-e el hibát, vagy kihagytunk-e rubrikát, amit nem kellett volna. Ez az ellenőrzés viszont nem képes színnel jelölni a hibásan kitöltött rubrikákat, csak egy felnyíló ablakban írja ki, hogy melyik űrlapon kell keresnünk, vagyis magunknak kell kikutatni, hol rontottuk el. A lapszám és hibakód önmagában is elég ijesztő, sokat segítene, ha legalább a hibára lehetne ugrani, ha rákattintunk a hibakódra - ezt azonban nem tudja a rendszer. Ha elkészült a hibátlan bevallás, ki lehet nyomtatni, vagy az ügyfélkapun keresztül is be lehet küldeni.

Mind a négy lehetőséghez vannak a NAV honlapján programok, az érintett adózó dolga nem más, mint ezek le- és kitöltése. A programok része az ellenőrző funkció, ha valamit véletlenül kihagytunk, arra az ellenőrzés futtatása során figyelmeztetnek.

A szoftverek telepítőjét nagyon könnyű megtalálni az oldalon, a „Nyomtatványkitöltő programok” fülre kattintva csak meg kell adni bevallás számát, és automatikusan kiadja a szükséges programot, de rákereshetünk a nyomtatvány megnevezésében szereplő kifejezésekre is. A megfelelő szoftver letöltése után a program automatikusan megnyílik.

Adónyilatkozat esetén az 1253ADÓ, egyszerűsített bevallásnál 1253NY, az adóhatóság közreműködése nélkül elkészített bevallás az 1253 jelzéssel ellátott program kell, munkáltatói adómegállapításnál ilyet nem kell kitölteni, hiszen ebben az esetben a munkáltatónk készíti el a bevallást.