Az első sokkon túl vannak a fuvarozócégek, az e-útdíj bevezetése azonban nem múlt el nyomtalanul. „Az e-útdíjjal önmagában nincs baj. Nemzetközi tendencia, hogy az országok igyekeznek bevételre szert tenni az utak használatából. Gond akkor van, ha átgondolatlanul, az érintettekre felesleges többletterhet róva lép életbe egy rendszer” – értékelte az EU által is kifogásolt e-útdíj bevezetése óta eltelt több mint két hónapot Papp Zoltán, a daruival az építőiparban, a teherautóival, kamionjaival, speciális járműveivel pedig a fuvarozási piacon érdekelt BauTrans cégvezetője.

AZ UTOLSÓ SZÖG Az e-útdíj indulását téves számlázások, kilométeres sorok, nem kellően informált külföldi fuvarosok jellemezték. Az e-útdíj és a kapcsolódó bonyolult rendszernek való megfelelés a BauTransnál például egy-másfél ember munkáját köti le, miközben Nyugat-Európában teljesen automatikusan működik. Hogy az e-útdíj bevezetése a fuvarozóágazatra milyen hatással lesz? Papp Zoltán szerint egyelőre korai mérleget vonni, de az biztos, lesznek vállalkozások, amelyeknek ez jelenti az utolsó szöget a koporsójában. „A szektor szereplői közül sokan épphogy csak a víz felett voltak, és ezt a költséget már nem lesznek képesek kigazdálkodni. Arról nem beszélve, hogy míg számos országban elég utólag fizetni, nálunk előre kell finanszírozni az úthasználatot. Ezt pedig a kivéreztetett, tőkehiánnyal küzdő cégek közül kevés tudja vállalni” – mondta Papp Zoltán. Havi szinten a BauTransnak három-négy milliós kiadást jelent az e-útdíj.

Az e-útdíjat a válság elmélyülése óta egyre rosszabbul szereplő ágazat kapta a nyakába. Akkor, amikor sokan minimálbéren vagy esetleg feketén foglalkoztatják a munkavállalóikat, és egyéb praktikákkal szorítják le a költségeiket. „Oda jutottunk, hogy a fuvardíjak minden közgazdasági alapot nélkülöznek. Olyan díjak vannak már, amelyekkel »fehér« működés mellett kizárólag veszteség termelődik” – vélekedett a szakember.

Papp Zoltán látványos példával érzékeltette az árak csökkenését: 1997-ben Budapestről Bécsbe egy kamionnyi rakományt tízezer schillingért – valamivel több mint 700 eurónak megfelelő összegért – lehetett elvinni, 2004-ben, az uniós csatlakozás előtt 400 euró körül volt az átlagos ár, ma pedig 250 euró. Ha nagyobbak a távolságok, akkor nem ilyen durva a különbség, de akkor is jelentős.