Nyugdíj és nyugdíjbiztosítás ! Melyikbe kapaszkodjanak az adősek ?

A nyugdíjkorhatár emelésével elérik, hogy mire nyugdíjba megyünk a megtakarításaink csak a harmadát fogják érni és semmit nem ér a korábban félretett pénzünk ! De miért is jó ez bárkinek ? Számoljunk, a korhatár kitolás esetén a nyugdíjkassza 2-3 év haladékot nyer, mivel nem kell nyugdíjat kifizeti az öregek részére. A bent maradt pénzt pedig úgy forgatják ahogy akarják. 

„Azzal a jelenleg még dolgozó éveikben lévők is tisztában vannak, hogy kizárólag az öregségi nyugdíjra már nem alapozhatják nyugdíjas éveik anyagi biztonságát" - mondta Kuruc Péter, a K&H Élet-és bankbiztosítás vezetője. „Az Európai Unió 2012-es tanulmánya többek között éppen arra világít rá, hogy a jelen helyzet nem tükrözi hűen a jövőbeli várakozásokat. A kedvezőtlen demográfiai trend alapján a tanulmány azt vetítette előre, hogy 2060-ra mostanihoz képest több, mint kétszer annyi nyugdíjas korú személy fog jutni a 65 év alatti társadalomra Magyarországon. Ugyanolyan nyugdíjszolgáltatást pedig nyilván nem várhatunk kétszer annyi nyugdíjas részére"- tette hozzá a vezető.

Az öngondoskodás az elmúlt években egyre kiemeltebb szerephez jut és remélhetőleg ez így marad a jövőben is. Ezt az érezhető törekvést immár az állam is támogatja, hiszen, ha csak a nyugdíjbiztosítást nézzük, 130 ezer forint értékben kaphatnak a K&H Biztosító ügyfelei is jóváírást személyi jövedelemadójuk terhére. Persze a társaság nyugdíjbiztosítása emellett széleskörű befektetési lehetőségeket is nyújt náluk befektető ügyfeleik részére.

"Amikor januárban a K&H Biztosító elindította új, nyugdíjbiztosítási termékét, megvizsgáltuk, hogy vajon elegendő fedezetet fog-e nyújtani a jövőben pusztán az állami öregségi nyugdíj a nyugdíjassá váló lakosság kiadásainak fedezésére" - mondta Kuruc Péter. A rendelkezésre álló adatok alapján 2013 szeptemberében az öregségi nyugdíjak, a maguk közel 113 ezer forintos átlagos nagyságával csupán 75%-át tették ki az országos, nettó átlagkeresetnek. Egyértelműen szükséges tehát az az igyekezet, mellyel a törvényhozó is a nyugdíjcélú megtakarítások felé terelgetné a lakosságot.

A K&H bankbiztosítóként hagyományosan meghatározó szereplője az egyszeri díjas biztosítási piacnak, ezen belül pedig a hosszútávú, tőkevédett struktúrák specialistája. Így nem véletlen, hogy ez év januárjában is K&H évindító hozamkettős néven egy ilyen konstrukcióval rukkolt elő a társaság.

Ez volt az első struktúra, amely jegyezhető volt a K&H egyszeri díjas nyugdíjbiztosítás alatt is. „Mint az elmúlt évek során ez jellemző volt, ismét túlsúlyban voltak a jegyzési volumenben a korábbi lejáratok újrabefektetései - mondta Kuruc Péter. A jegyzési tranzakciók bő 10%-át tették ki az új szerződések, ezen belül a nyugdíjbiztosítások aránya meghaladta 30%-ot. „Az elhelyezett tőke volumenét vizsgálva a nyugdíjbiztosítások átlagos befektetési összege alacsonyabb. Ennek magyarázata egyszerű: nyugdíjbiztosítások esetében évi 650.000 Ft elhelyezésével maximalizálható az állami támogatás,- magyarázta a vezető - azon ügyfeleink akik ezt meghaladó mértékben kívántak jegyezni a struktúrából az e feletti részt már életbiztosításban helyezték el, ahol pedig a tranzakciók átlagos értéke társaságunknál meghaladja a másfél millió Ft-ot.

Az év fennmaradó részében a nyugdíjbiztosításaink 30% -os részaránya az újonnan kötött egyszeri díjas biztosítások körében a termék ismertségének növekedésével, valamint az adó-optimalizálás év végi felpörgése miatt akár tovább nőhet. Fontos kiemelni, hogy a K&H bankfiókokban elérhető nyugdíjbiztosítási termék esetében, csakúgy mint minden megtakarítási termék esetén a K&H fióki kollégák a magyar életbiztosítási piacon egyedülálló módon a MIFID irányelveknek megfelelve - felmérve az ügyfél kockázatviselési képességét/hajlandóságát és ezt harmonizálva az igényeivel - adnak professzionális személyre szabott befektetési tanácsot ügyfeleinknek - zárta szavait a szakember. - figyelo.hu