Bérpótlék 2015: Vasárnap dupla pótlék járna!

Akik vasárnap is dolgoznak, dupla pótlékot kapjanak

Az MSZP azt javasolja, hogy azok, akik vasárnap is dolgoznak, dupla pótlékot kapjanak - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón a párt választmányának ülése után. Tóbiás József úgy fogalmazott: a vasárnap legyen "vásárnap", ezért az MSZP minden olyan szervezetet támogat, amely ezért "hadba száll".

Véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt napokban újabb tanújelét adta, mennyire elszigetelődik a magyar valóságtól, ugyanis világosan látszik, hogy hat nap munkával négymillió ember nem tud megélni Magyarországon. A családok emellett úgy alakították ki a szokásaikat, hogy a szombat és a vasárnap a vásárlásé - érvelt. A pártelnök azt mondta, bármilyen döntést is hoz a jelenlegi kormány, az MSZP megváltoztatja, és dupla pótlékot kell kapnia minden egyes dolgozónak, aki vasárnap azért dolgozik, hogy a családját fenntartsa.

A Fidesz szóvivője, Tuzson Bence szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a parlament elfogadja a javaslatot, a kis üzletek csak akkor nyithatnak majd ki, ha ott a tulajdonos vagy az ő közeli családtagja dolgozik.

Tóbiás József elmondta, követelik, hogy a kormány biztosítsa az egyházak autonómiáját, vegye komolyan Erdő Péter bíboros elmúlt napokban megfogalmazott kritikáját. Se az egyházi törvény módosítása, se a szociális ellátórendszer átalakítása ne történjen meg az egyházak egyetértése nélkül - közölte. 

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek csütörtökön súlyosan aggályosnak nevezte a kormány esetleges szándékát, hogy a szociális intézmények nagy részét egyházi fenntartásba adja. Erdő Péter kitért arra is, a történelmi egyházak aggódnak, hogy a kormány teljesen új egyházi törvényt készül alkotni.

Tóbiás József ismét lemondásra szólította fel Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, mert miatta sérül az általa vezetett intézmény erkölcsi megítélése.