Cafeteria adózása 2015: A nem pénzben adott, ún. cafeteria juttatások adózása

A nem pénzben adott, ún. cafeteria juttatások adózása inkább átalakul, mint szűkül. A legjelentősebb változás az, hogy a munkáltató már nem 500, hanem csak 200 ezer forint béren kívüli juttatást – például Erzsébet-utalványt, helyi bérletet, önkéntes pénztári hozzájárulást – adhat a jelenlegi kedvező adóterhek mellett. Ugyanakkor SZÉP Kártyára utalt összeg formájában a munkáltató további 250 ezer forint kedvező adózású juttatást adhat majd. A módosítás a 200 ezer forint nettó – 270 ezer forint bruttó – összegű juttatási csomagok esetében nem jelent majd változást, ugyanakkor az ennél nagyobb cafeteria keretek esetén bizonyosan eltolódást eredményez majd a SZÉP Kártya, illetve az olyan nem hagyományos juttatási elemek irányába, mint a munkáltatói lakáscélú támogatás. A változás fő nyertese tehát a SZÉP Kártyán keresztül elsősorban a magyar vendéglátás és idegenforgalom lesz.

Az őszi adócsomagban egyértelmű törvényi rendelkezés mondja ki azt, hogy ha a magánszemély valamely tevékenységének ellenértékeként kap juttatást, az nem tartozhat az adómentes vagy más kedvező adózású kategóriába. Cafeteriával tehát nincs lehetőség bérhelyettesítésre. Bár ez a szabály az alapelvekből eddig is levezethető volt, az új rendelkezés konkrét határai elmosódottak, ezért ezzel a szabállyal kapcsolatban az elkövetkező pár évben számos értelmezés – és ellenőrzési megállapítás – várható.

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) felelősségi szabályainak – szigorítást nem feltétlenül jelentő – változásai már idén felkeltették az érdeklődést a vezető tisztségviselők felelősségbiztosításai iránt.

Éppen ezért az adócsomag egy visszamenőlegesen is alkalmazható rendelkezésében rögzíti, hogy a társaság – akár a cafeteria rendszerben, akár azon kívül – adómentesen fizetheti a vezető tisztségviselőjére kötött felelősségbiztosítás díját, ezzel mentesítve az ügyvezetőt az esetleges károkozások miatt felmerülő személyes kártérítési kötelezettsége alól.