Jövedelemigazolás adóbevalláshoz 2015-ben

Fontos határidő közeleg: január 31-ig minden munkavállalónak meg kell kapnia az előző évi jövedelméről szóló igazolást. Enélkül nem lehet például adóbevallást készíteni, pedig lassan arra sem árt felkészülni. Összeszedtük a legfontosabb határidőket a 2015-ös adóbevallással kapcsolatban. Tavalyhoz képest vannak dátumváltozások, ezért érdemes figyelmesen tanulmányozni a táblázatot.

Adóbevallás határidők és nyomtatványok itt

Január és május között számos határidőt kell szem előtt tartanunk, amikor a 2014-es évre vonatkozó adóbevallásunkat elkészítjük. A legfontosabb dátum május 20-a, ezen a napon éjfélig kell beérkeznie postai vagy elektronikus úton a bevallási dokumentumnak az adóhivatalhoz. Ugyanakkor ez az 1 százalék (14EGYSZA nyomtatványon) felajánlásának határideje is, illetve az adónyilatkozatot is eddig kell eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Az első határidő pedig január 31-e, eddig kell megkapnunk a munkaadónktól azt az igazolást, amin az összes előző évi jövedelmünk szerepel. Egészen pontosan a munkáltatónak ki kell adnia a jövedelemigazolást, adott esetben kifizetői jövedelemigazolást (ha nem munkaviszonyban történik a munkavégzés) és a járulékigazolást (az összes olyan járulékot, amit a főnököd utánad fizet) eddig a határidőig.