Hitelek 2015: Nem akar beindulni a hitelpiac

A múlt év szeptemberéig tartó egy évben 8,6 százalékkal csökkent a kkv-hitelek állománya a pénzügyi szektorban, az új folyósítások mennyisége pedig még nagyobb mértékben, bő 15 százalékkal esett vissza. A helyzeten az MNB hitelprogramja javíthat valamelyest.

A komoly erőfeszítések ellenére nagyon nehezen talál magára a kis- és középvállalkozói hitelpiac, akár az új kihelyezések, akár a cégeknél lévő állomány alapján – derül ki a Magyar Nemzeti Bank harmadik negyedéves számsoraiból. A jegybank teljes hitelintézeti szektorra vonatkozó adatai szerint 2014 szeptemberének végén 3969,8 milliárd forintos hitelállomány volt a nem pénzügyi tevékenységet folytató kkv-knál, amely 8,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi mennyiségtől.

Az új kihelyezések alapján sem jobb a helyzet: a jegybank adatai szerint a pénzügyi szolgáltatók 2014 első kilenc hónapjában összesen 2504 milliárd forintnyi új hitelt helyeztek ki a kisvállalkozásoknak, amely 15,6 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi mennyiségtől. Örvendetes ugyanakkor, hogy a szerződésszám növekedett az első kilenc hónapban: a tavaly szeptemberig regisztrált 1,782 millió szerződés 116 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az újonnan folyósított beruházási célú hiteleknél is csökkenésről volt kénytelen számot adni a statisztika: azok volumene 209,7 milliárd forintot ért el szeptember végéig, amely 37 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A folyószámlahiteleknél viszont több mint 15 százalékos emelkedés történt a friss kihelyezéseknél, így mennyiségük meghaladta az 1360 milliárdot. A hitelek túlnyomó többsége még mindig éven belüli lejáratú, vagyis inkább forgóeszközök beszerzését illetve likviditáskezelést, mint beruházást szolgál.

A 2500 milliárdos új kihelyezésből 1830 milliárd forintnyi kölcsön volt éven belüli, ráadásul az arány nőtt is 2013 első három negyedévéhez képest. Mindezek alapján feltételezhető, hogy tavaly is jó esetben stagnálásra futotta a kis- és középvállalkozói hitelek állományánál, annak ellenére, hogy mind a jegybank, mind maga a hitelintézeti szektor komoly erőfeszítéseket tesz az új kihelyezések felfuttatása érdekében.

Az új kihelyezéseken belül egyre nagyobb a szerepe a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának, ezzel párhuzamosan a portfólió növelésében is komoly súlya lehet. A napokban közzétett adatok szerint december végéig a program második szakaszában részt vevő hitelintézetek 584,2 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást az MNB-nek, amelyből idáig 472,3 milliárd forintot folyósítottak, 20 ezer ügylethez és 13,8 ezer vállalkozáshoz kapcsolódóan.

A leszerződött 584,2 milliárd forint közel 97 százaléka új hitel: ezen belül az új beruházási hitelek (és új lízingügyletek) részesedése 61, az új forgóeszközhiteleké 27 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 12 százalék. A programon belül a nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, illetve a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú.

Javul a portfólió minősége

Ha lassan is, de javul a kis- és középvállalkozói hitelportfólió minősége a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A teljes hitelintézeti szektor kkv-hitelportfóliójának 62,7 százaléka volt problémamentes minősítésű szeptember végén, szemben az egy évvel korábbi 58,9 százalékkal. Bár a külön figyelendő kategóriába sorolt tételek aránya nagyjából 1,5 százalékponttal, 14,3 százalékra csökkent, a problémás portfólió súlya is jelentősen mérséklődött, és 25,27-ről 22,95 százalékra esett vissza. Aggasztó ugyanakkor, hogy a problémás besorolású hitelek nagyjából fele a gyakorlatilag reménytelen „rossz” kategóriába tartozik.