Pedagógus életpályamodell 2013 / 2014

Pedagógus életpályamodell bevezetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is üdvözli a a pedagógus életpályamodell szeptemberi bevezetését, amennyiben az a pedagógusok béremelésével jár együtt. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kijelentette, hogy 2013. szeptember 1-től megkezdődik a pedagógus életpályamodell bevezetése. Az új pedagógus előmeneteli rendszer minden nevelési-oktatási intézményben, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra vonatkozik.

A pedagógus életpályamodell bevezetése nem csak a bértábla módosítását jelenti, hanem újraértelmezik a pedagógusok munkáját, munkaidejét és folyamatosan elvégzik a pedagógusok minősítését. Az új rendszer bevezetése jelentős béremeléssel is jár, mert egy egyetemi végzettségű kezdő tanár jelenlegi fizetése 134 ezer forint helyett közel 200 ezer forint lesz. A PDSZ viszont ezt csak akkor tudja elfogadni, ha mindez a pedagógusok óraterhelésének növekedése nélkül valósulna meg. A köznevelési törvény szerint a pedagógus életpályamodell bevezetésének dátuma 2013 szeptember 1.

A kormány tervei szerint a köznevelés megújításával olyan új iskolarendszer jön létre, amely a diákok, a tanítók és a tanárok számára is nagyobb biztonságot jelent. A magas színvonalú iskolarendszer egyik fontos feltétele, hogy a tanítók és a tanárok a jelenleginél nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést élvezzenek.

 

Változások 2013. szeptember 1-től

Az alábbi legfontosabb változásokra kell felkészülni:

 

  • Az általános iskolákban 16 óráig tart az oktatás (nevelés), amennyiben arra igény van, akkor az iskolának 17 óráig gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről is.
  • Az általános iskola működhet egész napos iskolaként is. A szülő akkor kérheti gyermeke felmentését a délutáni foglalkozások alól, ha az iskola nem egész napos iskolaként működik.
  • A Nemzeti köznevelési törvény szerint a pedagógus életpályamodell bevezetése a jelenleginél magasabb bérekkel jár és rögzíti az előmeneteli rendszert is. Az új bértábla nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán eltöltött éveket veszi majd figyelembe, hanem az elvégzett minősítés eredményét is.
  • Azokra a pedagógusokra, akik a rendszer bevezetését követő 10. tanév végéig elérik a nyugdíjkorhatárt, nem vonatkozik a minősítési kötelezettség. Amennyiben nem szereznek minősítést, akkor rájuk a mindenkor hatályos Kjt. szabályai érvényesek.
  • A pedagógus életpályamodell 2013. szeptember 1-i bevezetése után minden pedagógus jövedelme növekedni fog, a minősítés megszerzése után még további béremelkedésre is számíthatnak a tanárok.
  • Az illetményalap főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér 180 %-a, egyetemi végzettség esetén 200 %-a.
  • A pedagógusok „alkotói szabadságot” vehetnek igénybe meghatározott feltételek teljesítése esetén.
  • Az általános iskolában bevezetésre kerül az erkölcstan és a helyette választható hittan.
  • Ekkor lépnek hatályba az intézményvezetők létszáma és óraszámai.
  • Legalább 8 gyermek esetén a szülők kérésére óvodát vagy alsó tagozatot kell szervezni a kistelepüléseken.

Köztudott, hogy a pedagógia területén folyamatos, és nagy volumenű változások rázták meg az érdekelteket. A 2013-as év kezdődött azzal, hogy az állam átvette a z addig önkormányzati fenntartás alatt lévő oktatási intézményeket. Nyilván ez önmagában is egy óriási feladat, amelynek azonnali következményei is voltak.

Ilyen következmény volt például a nyugdíjas korú pedagógusok nyugdíjazása, illetve azok falhoz állítása, akik már betöltötték az öregségi nyugdíj korhatárát, és nyugdíj mellett dolgoztak, ugyanis nekik dönteniük kell/kellett, hogy a nyugdíjukat kérik, vagy a fizetésüket. Mindenkinek, aki betöltötte a 62. életévét döntenie kell. Arról, hogy szükséges volt-e az államosítás megoszlanak a vélemények. Térjünk rá a másik, még előttünk álló, és a kedélyeket szakmai berkekben felkavaró tervezetre a pedagógus életpályamodell bevezetésére. A modell várható életbelépésének ideje 2013. szeptember, azaz a következő tanév. Magának az életpályamodellnek a bevezetése teljes szemléletváltást, új munkaszervezést, a feladatok újragondolását, minősítési és ellenőrzési rendszer kiépítését jelenti. Nem utolsósorban jelentős béremelés is kapcsolódik várhatóan hozzá. Új előmeneteli rendszer került kidolgozásra, amely szerint 5 fokozata lesz a tanárok minősítésének: gyakornok, pedagógus I, pedagógus II, pedagógus III (mester-pedagógus), illetve tudóstanár (tudományos fokozattal). Az egyikből a másikba való átlépéshez egy minősítői vizsga, illetve mester-pedagógusnál pedagógus szakvizsga megtétele szükséges.

Az egyes szintekre való átlépés akkor válik esedékessé, amikor a pedagógus egy meghatározott időt eltöltött a pályán. A különböző szintekhez más-más jogosultságok lettek rendelve. Egy gyakornok kötelező heti óraszáma 19 óra, míg a magasabb fokozatokban 21 óra, míg végül a tudóstanárnál újra 19 óra. Kidolgozásra került a pedagógusok kötelezettségei, azaz meghatározásra kerültek például a szakoktatókkal, általános iskolai tanítókkal, középiskolai tanárokkal, stb. szembeni elvárások. Azoknak, akiknek nem sikerül a minősítési vizsga, azok nem végezhetnek pedagógusi munkát, bár az iskola alkalmazhatja más munkaterületre. A sikertelen minősítésen átesett pedagógusok két év után saját költségen megismételhetik a minősítést. Az új bértáblában jellemzően 3 évente lép előre új bérszintre a pedagógus. Az egyes minőségi szinten belül egy-egy szintlépéssel 5 %-kal emelkedik a pedagógus jövedelme. Nagyobb ugrás akkor következik be, ha magasabb fokozatba lép a pedagógus (pl. pedagógus I-ből pedagógus II-be). A bértábla 0-44 év munkaviszony között tervezi meg a béreket, és a bérek a kezdő pedagógusok béréhez viszonyítva 100-265 % közötti sávban mozognak. Természetesen sok még a nyitott kérdés, a kidolgozatlan részlet, ami azt vetíti előre, hogy maga az egész rendszer a működési folyamat alatt fog finomodni, fejlődni. Egy azonban biztos, hogy a pedagógus életpályamodell 2013/2014 évben még sokszor lesz az érdeklődés középpontjában.