Kisadózók tételes adója - KATA Adózás 2013/2014

2012. decembertől lehet bejelentkezni kisadózó vállalkozásként az adóhatóságnál, addig azonban érdemes kiszámolni és fontolóra venni a lehetőségeket.

   

Kisadózók tételes adója 2013 - tudnivalók a kisadóról      A kisadózó vállalkozások tételes adója a 6 millió forint alatti bevételű, legkisebb vállalkozások számára ajánl egyszerű és adómegtakarítást jelentő adózási módot.
    A kisadózást az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek és a kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.-k és kkt.-k választhatják.
A főállású kisadózók után fizetendő adó havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is.

    A kisadózói lét azon túl, hogy a vállalkozás adminisztrációs feladatait drasztikusan csökkenti, rendkívül rugalmas is. Ha év közben kiderül, hogy mégsem a kisadózás a legjobb forma, egy bejelentéssel megváltoztatható: a bejelentés hónapjának utolsó napján a kisadózói kategóriába sorolás már meg is szűnik.
Nem probléma az sem, ha a kisadózó bevétele végül meghaladja a 6 millió forintot: a 6 millió forint feletti részre 40 százalékos adót kell fizetni.

 

 

Bejelentkezés a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá
(Bővebben)

A 2013. évtől bevezetésre kerülő új adónem, a kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályait a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLII. törvény (a továbbiakban: Katv.) tartalmazza. A tételes adó választása a vállalkozások számára az adminisztráció jelentős egyszerűsödését jelenti.

Jelen tájékoztató az adónem legfontosabb, főként a bejelentkezéshez kapcsolódó szabályait tartalmazza.Az adóalanyiság választására jogosultak köre

Kisadózó vállalkozásnak a kisadózó vállalkozások tételes adóját jogszerűen választó

–        egyéni vállalkozó

–        egyéni cég

–        kizárólag magánszemély taggal rendelkező kkt.

–        kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.

minősül, amely (aki) legalább egy magánszemélyt kisadózókéntbejelent.

minősül, amely (aki) legalább egy magánszemélyt kisadózóként bejelent.

Nem választhatja a tételes adót az a vállalkozás, amelynek adószámát az adóhatóság a bejelentést megelőző két éven belül jogerősen felfüggesztette vagy törölte.

Nem választható a kisadózók tételes adója akkor sem, ha az adózó TEÁOR 2008 szerint

– 66.22 Biztosítási ügynöki, brókeri,

– 66.29 Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő,

– 68.20 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

besorolású tevékenységek folytatásából bevételt szerzett.
 

A Katv. alapján kisadózó a tételes adót jogszerűen választó egyéni vállalkozó esetében maga az egyéni vállalkozó, egyéni cég esetén annak tagja, közkereseti és betéti társaság esetén pedig a társaság kisadózóként bejelentett magánszemély tagja. A bejelentésben nyilatkozni kell arról, hogy a kisadózó főállású kisadózónak minősül-e.

A kisadózó betéti társaság, illetve közkereseti társaság azokat a tagokat köteles bejelenteni kisadózóként, akik a cég tevékenységében bármilyen jogviszonyban részt vesznek (ideértve a személyes közreműködést, a vezetői tisztségviselői és a megbízási jogviszonyt, de ide nem értve a munkaviszonyt). Amennyiben például egy betéti társaság kültagja a társaság működésében nem veszt rész („csendestárs”), kisadózói bejelentésére nem kerülhet sor.

A kisadózó vállalkozás tevékenységében a bt., kkt. kisadózóként be nem jelentett tagja kizárólag munkaviszony keretében működhet közre.

A bejelentett adatok, tények (a kisadózó személyi adatai illetve a főállási minőséggel kapcsolatos nyilatkozat) megváltozását a kisadózó vállalkozás köteles az állami adóhatósághoz a változást követő 15 napon belül bejelenteni.

Az adóalanyiság kezdete és a bejelentés időpontja

Az adóalanyiság a választás bejelentését követő hónap első napjával jön létre. A már működő vállalkozásnak, aki 2013. január 1-jével a tételes adóra vonatkozó szabályok szerint kívánja teljesíteni az adókötelezettségeit, 2012. december 1-31. közötti időszakban be kell jelentkeznie a Katv. hatálya alá.

Azon adózóknak, akik (amelyek) a 2012. adóévben az egyszerűsített vállalkozói adószabályai szerint adóztak, és 2013. január 1-jével a tételes adó alanyaivá szeretnének válni, 2012. december 1-je és december 20-a között ki kell jelentkezniük az eva hatálya alól.

Az adó mértéke és megfizetésének határideje

A kisadózó vállalkozás a főállású kisadózó után havi 50 ezer, a főállásúnak nem minősülő kisadózó után havi 25 ezer forint tételes adót fizet a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig (bevallási kötelezettség nincs).

Főállású kisadózónak az a kisadózó minősül, aki

a)     a tárgyhóban nem áll folyamatosan legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban, és

b)     nem minősül a Tbj. szerinti kiegészítő tevékenységet folytatónak vagy a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek alapján külföldön biztosított személynek, továbbá aki nem minősül a kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján más államban biztosítottnak.

Ha tehát kisadózó a tárgyhónap bármelyik napján főállású kisadózónak minősül, a fizetendő tételes adó mértéke 50 ezer forint.

Amennyiben a kisadózó vállalkozás több kisadózót jelent be, a tételes adót minden személy után külön-külön kell megfizetni.

A bejelentett kisadózók után a bejelentés hatálya alatt – bizonyos kivételekkel (pl. a hónap teljes időtartamában táppénzen van) – minden megkezdett naptári hónapra a tételes adó egészét meg kell fizetni.

Ha az adózó a naptári év egészében kisadózó vállalkozásnak minősül, a naptári évben elért bevételének a 6 millió forintot meghaladó része után 40 százalékos mértékű adót fizet (a Katv. bizonyos esetekben a bevételi értékhatár időarányos számítását írja elő).

A százalékos mértékű adót bevallani és megfizetni az adóévet követő év február 25-ig – illetve az adóalanyiság megszűnése esetén a megszűnéstől számított 30. napig – kell.

A kisadózó vállalkozások tételes adója által kiváltott közterhek

A kisadózó vállalkozások tételes adóját jogszerűen választó kisadózó vállalkozások és kisadózók mentesülnek az alábbi közterhekkel kapcsolatos adókötelezettségek alól:

a) vállalkozói személyi jövedelemadó és vállalkozói osztalékalap utáni adó vagy átalányadó,

b) társasági adó,

c) a személyi jövedelemadó, járulékok és a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás,

d) szociális hozzájárulási adó és a 10, illetve 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás, valamint a szakképzési hozzájárulás.