A növekedési hitelprogram nem veszélyezteti a stabilitást 2014-re

A növekedési hitelprogram monetáris politikai vetületeit ismertette Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a jegybank konferenciáján. "A program nem veszélyezteti a monetáris politika stabilitását" - hangsúlyozta. Maga az eszköz nem hagyományos, de nagy volt a visszaesés a kkv-hitelezésben Magyarországon. A problémát csak a kereslet és a kínálat fokozásával lehet feloldani - mondta a szakember.

Az első fázisból 0,3 százalékos GDP-növekedésre lehet számítani, a következő 500 milliárd forint 0,4 százalékkal növelheti a GDP-t. A termelési kapacitások növelésében segít az NHP, ami azért fontos, mert ha növekedési fordulat jön, például nő a kereslet, az inflációs nyomást eredményezhet, ha nincs elég termelési kapacitás. Ez összhangban van az árstabilitási céllal.

A program költségeit ellensúlyozhatja a nagyobb adóbevétel, amit mintegy 75 milliárd forintra becsülnek. A jegybank a 2014-ben az 500 milliárdos keret miatt egyébként 30 milliárd forintos költséggel számol – mondta Palotai.

Az MNB azt vette észre, hogy bár a kamatok csökkentek, a bankok a hitelezés egyéb feltételeit is szigorították, így nem nőtt a hitelezés. A kamatcsökkentés hatása egyébként is hosszú, 5-8 év múlva jelentkezik, ezért volt szükség az NHP-ra.