100% bérpótlék - Bérpótlék ünnepnapra 2015, emelt bérek

Rogán Antal pár napja azt mondta, hogy a Fidesz frakcióülésén megvitatták az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó KDNP-s előterjesztést, amelyet feltételekkel és módosításokkal, de támogatnak. Sőt, kijelentette azt is, hogy: „Mi azt szeretnénk, hogy Magyarországon vasárnap ne lehessen dolgoztatni senkit". Hozzáfűzte, ehhez az első lépésnek azt tartják, hogy a kereskedelemben a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megszülessen. 

Magabiztosak: jöhet a népszavazás is!

Tájékoztatott arról is, hogy véleményük szerint a 400 négyzetméteres határ csak úgy lehet érvényben, hogy világossá kell tenni, hogy semmilyen üzlet nem lehet nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy a családtagjai dolgoznak.
Hangsúlyozta, terveik szerint lesznek kivételes időszakok is – ilyen például az advent -, amikor a hét utolsó napján nyitva lesznek az üzletek, ám ez esetben a munkavállalók plusz bért kell, hogy kapjanak vagy bérpótlék kiegészítést.

Magyarországon világos törvények szabályozzák, hogy milyen kérdésben lehet népszavazást kezdeményezni, amennyiben ez a kérdés megfelel a törvényben szabályozottaknak, mi állunk elébe – reagált arra a felvetésre, hogy esetleg népszavazást kezdeményezhetnek a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban. Nekünk van egy tiszta elvi álláspontunk: azt szeretnénk, ha vasárnap nem kellene dolgoznia senkinek, sem a kereskedelemben, sem másutt – húzta alá.

Megkíséreltük kideríteni, hogyan is kell majd elképzelni a munka nélküli vasránapokat a kormánypárt szerint.