Szociális segély, álláskeresési segély nyugdíj előtt 2014/2015

A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormány a rendszeres szociális segély átalakításával az idős munkanélkülieket is sújtja, ezért a rendszeres szociális segély megtartását, és az állástalanokat segítő támogatások összegének növelését javasolja.

Az eddigi szabályozás kedvezőbb volt azoknak a munkanélkülieknek, akik öt éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt, ők is kaphattak rendszeres szociális segélyt vagy álláskeresési támogatást. A kormány tervei szerint ez a támogatás átalakul egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti járadékká, így legfeljebb a jóval alacsonyabb foglalkoztatást helyettesítő támogatásra lehetnek jogosultak.

A PM szerint a kormány az átalakítással csak keveset tudna megtakarítani, az idősödő emberek élete viszont ellehetetlenülne.  Közleményükben egy felmérésre hivatkoznak, amely szerint rosszak az esélyei az idős álláskeresőknek, leszámítva néhány foglalkozást. "Kormányzati rutinná vált, hogy a legkiszolgáltatottabb, érdekeiket legkevésbé érvényesíteni tudó társadalmi csoportoktól vonnak el forrásokat. Ilyen csoportnak gondolja a kormány az idős munkanélkülieket is" - teszik hozzá.

A PM a jelenlegi segélyek összegének, illetve az álláskeresési járadék folyósítási idejének és összegének emelését javasolja, ennek érdekében pedig költségvetési módosító indítványt nyújtottak be.