Fél szocpol használt lakásra 2014-ben: Félszocpol-összege-2014 !

Fél szocpol használt lakásra 2014-ben - Hogyan lehet lakáshoz jutni minimális önerővel? Az új  szabályok értelmében, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium terjesztett elő, ismét elérhető lesz a használt lakásra igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás.

Ennek a neve fél szocpol használt lakásra, melyet már korábban is lehetett igényelni. Az elnevezés onnan ered, hogy az építkezésre, illetve új lakás vásárlására igényelhető szocpol 50 %- áról beszélünk.

A segély összege egyenes arányban van a négyzetméter árral: azaz a félszocpol összege a lakás alapterületének, a gyerekek számának és a lakás energiaminősítésének a függvényében alakul. Továbbá a vételárat (négyzetméterenként) a földrajzi elhelyezkedéstől függően igénybe vehetik azok is, akik nem tartoznak feltétlenül a célzott ügyfélkörbe. A fél szocpol használt lakásra 2014- ben sem lesz drágább, ez azt jelenti, hogy a magasabb komfort fokozatú ingatlanokra a támogatás nem lesz igényelhető.

Szakértők szerint a félszocpol használt lakásra - mely 2013 április elsejével kerül bevezetésre- részletei nem kerültek nyilvánosságra, azonban úgy vélik, továbbra is a már meglévő gyerekek utáni támogatást veszik figyelembe a bankok, mert így kisebb a kockázati tényező.

Ha valaki nem elégszik meg a fél szocpollal, akkor lehetőséget biztosítanak a bankok különböző hitel felvételére, több államilag támogatott lehetőségek állnak a családok rendelkezésére. A hitel összege kormányrendelet függvényében alakul- így az összeg nem haladhatja meg a vételár 80 százalékát. A háttérben pozitív banki hitelbírálatnak és megfelelő jövedelemnek kell állnia.


Egy példa 60 m2- es ingatlanra, ha a családban van két gyerek:

800.000 forint igényelhető (melyet nem kell visszatéríteni), amennyiben az energetikai minősítés alapszintűnek felel meg. Ez a fővárosban 5 %, vidéken pedig 10 %- ot jelent a vételárból kiindulva. Észak, illetve Észak- Kelet Magyarországon egy ekkora panel 7.5 millió forint körül van, azaz kb. 700.000 forint önerő elégnek tűnik ennek az ingatlannak a megvételéhez.

3 gyereknél, amennyiben nagyobb a lakás alapterülete, az arány javuló tendenciát mutat- de nem árt tisztában lenni annak a tényével, miszerint a nagyobb alapterületű ingatlanok esetében az államilag támogatott lakáshitel 20.000.000 forintos vételárig bezárólag, és 10.000.000 forintnyi hitelig igényelhető.

10 millió ft két kereső féllel 240 ezer forint összevont jövedelemmel felvehető, azonban 5 millió ft hitelhez elég 130 ezer ft igazolt jövedelem is. Nem szabad elfeledkezni a hitelek havi törlesztő részletéről sem, hiszen az is befolyásolja a hitel összegét.