A mol ügy ismét : ez lett belőle - Mol-zuhanás

Korábbi cikkünk - és esik az árfolyam ahogy vártuk !!!!!!!!

A Magyar Nemzeti Bank a Mol és a Richter piacán 2013. október 16-án tapasztalt árfolyamesések kapcsán előzetes ellenőrzést folytat, mely a folyamatos tőkepiaci monitorint tevékenységének része. Ennek eredményétől függően pedig akár piacfelügyeleti eljárást is indíthat tiltott piacbefolyásolás gyanújával - válaszolta az Magyar Nemzeti Bank kommunikációs osztálya az mfor.hu megkeresésére.

Mint az ismert, szerdán reggel a Napi Gazdaságban megjelent cikk hivatkozás és forrásmegjelölés nélkül közölte az információt, miszerint a norvég állami alap akár meg is válhat az 1,6 százaléknyi Mol-részesedésétől. Az alap etikai alapelvei ugyanis tiltják olyan vállalati részvények birtoklását, mely korrupció gyanújába keveredett. A Mol esetében tehát az elnök-vezérigazgató, Hernádi Zsolt korrupciós vádja jelentheti a problémát. A Budapesti Értéktőzsdén a nyitást követő percekben már csökkenéssel indított az olajmulti részvénye, majd a rákövetkező szűk egy órán belül szinte zuhanórepülésben érte el a 6 százalékos mínuszt. A hatalmas eladói nyomás jól tetten érhető volt a forgalomban is: másfél óra alatt ugyanis 4,5 milliárd forint közeli forgalom jött össze.

A Mol-részvények árfolyama egészen délutánig nem is igazán tért magához. Némi nyugalmat csupán az hozott, hogy a társaság kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére cáfolta a gazdasági napilap cikkében foglaltakat. Szollár Domokos közölte: az újságcikk merő spekuláció, minden alapot nélkülöz. Hozzáfűzte, hogy az olajtársasághoz nem érkezett olyan tartalmú információ, amely a Napi Gazdaságban megjelent.