Erzsébet utalvány 2014: Vége? Orbán mindenképpen megszüntetné az Erzsébet-utalványt

Tántoríthatatlannak tűnik a miniszterelnök az Origo információi szerint abban, hogy a közszféra dolgozóinak juttatásai közül kivezesse az Erzsébet-utalványt.

 

A béren kívüli juttatásként havonta 8 ezer forint értékben adható élelmiszer-utalvány kivezetését az Origo információi szerint maga a miniszterelnök vetette fel, de nem teljesen magától: bár az ügyet ismerő kormányzati források egybehangzó állítása szerint Orbán Viktor régóta sürgeti a teljes cafeteria-rendszer megszüntetését, a mostani kezdeményezés mögött többen a Szép-kártyás (Széchenyi-pihenőkártya), illetve a vendéglátólobbit sejtik.

A magyarázat szerint a kibocsátó bankok (OTP, K&H, MKB) üzleti érdekeit ugyanis sérti, hogy az eredetileg csak hidegélelmiszerre váltható Erzsébet-utalványt tavaly óta melegkonyhás szolgáltatásra is igénybe lehet venni, ami gyengíti a Szép-kártya forgalmát. A vendéglátósok bizniszét az elmélet szerint pedig az rontja, ha az utalványok javát éttermek helyett boltokban költik el a dolgozók – írja a lap.

Az eddig felvetődött alternatívák szerint az Erzsébet-utalvány forgalmát a most még csak választható Szép-kártyára terelnék át és/vagy készpénzesítenék, tehát beépítenék a fizetésbe. Ha így lenne, akkor a Szép-kártya is kötelezővé válna. A problémáról már volt vita a múlt heti kormányülésen, de mivel akkor nem sikerült minden részletben megállapodni, a szerda délutáni ülésen újra elővették a kérdést – olvasható az Origo cikkében.