Ki lehet nyugdíjas?

Létezik-e a „Nők 40” néven ismert kedvezményes nyugdíjazásnál is előnyösebb nyugdíjba meneteli lehetőség? Ha van ilyen, milyen feltételekkel igényelhető?

"módosul a Nők 40 plusz program, ami azt jelenti, januártól többen vehetik igénybe az öregségi nyugdíj előtti időszakra vonatkozó kedvezményeket”. Az is elhangzott, hogy „azoknak a nőknek, akik 60 évesek elmúltak és álláskeresők, már nem kell igazolniuk a munkával eltöltött éveiket. Az 55. életévüket betöltött hölgyek pedig már 37 év szolgálati idővel beléphetnek a programba, az érintetteknek legalább egy hónapnyi nyilvántartott álláskeresői státusszal kell rendelkezniük."

A nők 40 év szolgálati jogviszonyának megszerzésének elősegítése” elnevezésű, ismertebb nevén „Nők 40 plusz”, munkaerő-piaci programot 2013. november 1-jén indította el a Nemzetgazdasági Minisztérium, mely programba első körben csak 2013. december 31-éig lehetett belépni, azonban 2014 januárjában ezt a lehetőséget 2014. április 30-áig meghosszabbították és egyúttal szélesítették az igénybevevők körét is – kezdte válaszát a szakértő.

A programba 2013. december 31-éig azok az 55 év feletti nők léphettek be, akik legalább 6 hónapja regisztrált álláskeresők voltak és a 40 év jogosultsági idejükhöz legfeljebb 12 hónap jogosultsági idő hiányzott. 2014. január 1-jétől pedig azok a legalább egy hónapja regisztrált álláskereső nők léphettek be a programba, akik a hatvanadik életévüket betöltötték – esetükben nem kellett vizsgálni a jogosultsági idejük mértékét –, valamint az 55-ik életévüket betöltött nők, amennyiben rendelkeztek legalább 37 év jogosultsági idővel.

A program célja az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkező nők foglalkoztatásának elősegítése, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzése volt. A leendő munkáltatók támogatást kaphattak az érintett hölgyek foglalkoztatásához, s így megszerezhetik a még hiányzó jogosultsági időt a nők kedvezményes nyugdíjazására való jogosultsághoz. A támogatást egyénenként legfeljebb 10 hónapig kaphatta/kaphatja a munkáltató, akinek ezzel egyidejűleg vállalnia kellett, hogy a foglalkoztatást további két hónapig fenntartja. A támogatást a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatal járási munkaügyi kirendeltségén lehetett igényelni.

Összegezve tehát, valóban lehetőség nyílt a „nők 40 plusz” program segítségével további foglalkoztatásra és ennek alapján szolgálati idő szerzésére, azonban a programba legkésőbb 2014. április 30-áig nyílt lehetőség belépni, ugyanakkor azon személyek esetében, akik ezen időpontig beléptek a programba, a fent említett támogatás és ezzel együtt a programban történő részvétel 2015 tavaszáig átnyúlik – hangsúlyozta válaszában a szakértő.