Hírsztráda - hírek 2022

Nem lesz nyugdíjreform! a Franciáknál!

A francia szenátusban a jobb- és a baloldal is egyhangúlag a nyugdíjreform ellen szavazott kedden.

A kormánytöbbséget alkotó szocialisták azért szavaztak nemmel, mert a kommunisták és a jobboldali ellenzék módosító indítványokkal gyakorlatilag átírta a nemzetgyűlés által már elfogadott kormánypárti törvényjavaslatot, s ez volt az egyetlen eszközük arra, hogy elutasítsák az új változatot.  A kormánypárti tervezet legfőbb javaslata a járulékfizetés időtartalmának meghosszabbítására vonatkozott, de ez az ellenzéki és a kommunista szenátorok módosítóival ez gyakorlatilag kikerült a szövegből.

 

A kormány csak kis többséggel rendelkezik a szenátusban, a kommunisták és a jobboldal pedig egészen más okokból ellenzik a tervezetet. A parlament két házának vegyes bizottsága szerdán ül össze egy közös szöveg megfogalmazására, amelyet a nemzetgyűlés november 19-től, a szenátus pedig november 25-től vitat meg újra, s feltehetően újra elveti azt. Az utolsó szót a nemzetgyűlés mondja ki, így feltehetően a kormánypárti képviselők december elején dönthetnek a javaslat végső változatáról.
    

A francia kormány az elmúlt húsz év ötödik nyugdíjreformját tervezi bevezetni, amelynek értelmében a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a járulékfizetés időtartama 2035-ig fokozatosan 43 évre növekedne. A nyugdíjkorhatárt három évvel ezelőtt Nicolas Sarkozy előző, konzervatív államfő emelte fel a korábbi 60-ról 62 évre, amely ellen az azóta kormányra került szocialisták támogatásával a szakszervezetek milliós tüntetéseken tiltakoztak. Utóda, Francois Hollande kizárta a nyugdíjkorhatár újabb emelését, mert az szerinte "büntetné azokat, akik fiatalon kezdtek el dolgozni".

A reform célja azonban nem változott: az újraelosztáson alapuló és jelentős deficittel küszködő nyugdíjrendszer finanszírozhatóságának biztosítása. Becslések szerint a hiány 2020-ig elérheti a 20 milliárd eurót (5966 milliárd forintot). A francia nyugdíjrendszer európai összehasonlításban nem annyira nagyvonalú. Bár a nyugdíjkorhatár alacsonyabb, mint máshol - 62 év -, a teljes összegű nyugdíjhoz legalább 41,5 év munkaviszonnyal kell rendelkezni.

Azaz bárki elmehet 62 évesen nyugdíjba, de ha nem fizetett elég ideig járulékot, a nyugdíjának csak töredékét kapja kézhez. Ennek az időtartamnak a növelését tervezi a kormány 43 évre emelni.  A jobboldali ellenzék azért támadja a tervezetet, mert az a képviselők szerint nem elég bátor a deficitcsökkentés terén. A konzervatív tábor a nyugdíjkorhatár további emelését sürgeti, a jelenlegi nyugdíjak megadóztatását nem támogatná, de a jövőbeni nyugdíjasok hozzájárulását az egyensúly megteremtéséhez elfogadhatónak ítéli meg.   (MTI)

Vége a magyar állami mobilcégnek-megszűnik az MPVI Mobil Zrt

Biztosan nem lép állami szereplő a mobilpiacra, egy nemrégiben született kormánydöntés szerint ugyanis a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek által létrehozott MPVI Mobil Zrt. megszűnik - írta a Magyar Nemzet szerdán.

A napilap, pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva közli, az MPVI Mobil Zrt. beolvad az intézményi hátteret eredetileg biztosítani hivatott postába, míg az MFB Zrt. és az MVM Zrt. visszakapja az eredetileg rendelkezésre bocsátott, összesen félmilliárd forintos alaptőkét.

A lap értesülése szerint a mobil távközlési piac bővítése továbbra is napirenden van - azaz még várhatóan az idén kiírandó mobiltender lehetőséget biztosít a Telekom, Telenor és a Vodafone sávtartomány-bővítése mellett egy újabb szereplő megjelenésére is -, de az állam semmilyen más felállásban nem áll a rajtvonalhoz.

Fedezetlenségi díjak és Díjnavigátor 2013/2014

A 2013. évre érvényes fedezetlenségi díjak

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének.

A Gfbt. az „elmaradt díj” fogalom helyett 2010. január 1-jével bevezette a „fedezetlenségi díj” fogalmát. A fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (a fedezetlenség időtartamára) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, előre meghirdetett tarifa alapján utólagosan megállapított díj. A jogszabály a Kártalanítási Számla kezelőjét hatalmazza fel és egyúttal kötelezi is a fedezetlenségi díj járműkategóriák szerinti mértékének évenkénti meghatározására és meghirdetésére a biztosítók díjhirdetésére előírt azonos határidővel, azaz október 30-ával.

A MABISZ, a biztosítók díjhirdetésével együtt, az alábbiakban teszi közzé a fedezetlenségi díjak 2013. évre érvényes tarifáit. A fedezetlenségi díjak naptári évre vonatkoznak, így amennyiben a fedezetlenséggel érintett időszak két naptári évet is érint, eltérő díjak kerülhetnek felszámításra.

A fedezetlenségi díj 2013. évre érvényes mértékei az egyes kategóriákban a következők (a díjak a baleseti adót nem tartalmazzák):

 

SzemélygépkocsiFt/nap
0-37 kW 260
38-50 kW 330
51-70 kW 380
71-100 kW 440
101-180 kW 560
180-kW felett 600
Motorkerékpár
1-12 kW 40
13-35 kW 70
36-70 kW 120
70 kW felett 200
Autóbusz
10-19 férőhely 330
20-42 férőhely 740
43-79 férőhely 740
79 férőhely felett 1050
Trolibusz1020
Tehergépkocsi
500-3500 kg 430
3501-12000 kg 740
12000 kg felett 1180
Vontató1650
Mezőgazdasági vontató100
Pótkocsik, félpótkocsik
1-750 kg össztömeg 100
751-10000 kg össztömeg 100
10000 kg össztömeg felett 100
Lassú jármű100
Munkagép100
Segédmotoros kerékpár0
4 kerekű segédmotoros kerékpár100


Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni. A teljes fedezetlenségi díjat az a biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. Az üzemben tartó a kiszámított fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt - a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel - köteles megfizetni. Lényeges változás 2013. január 1-jétől, hogy ha az Ön szerződése díjnemfizetés miatt megszűnt, akkor a jogszabályban kötelezően előírt  – a megszűnt szerződését kezelő biztosítójához történő  – visszakötéskor nemcsak a fedezetlenségi díjat és a türelmi időre járó díjat, hanem a biztosítási időszakra hátralévő teljes díjat is meg kell fizetnie.

A fedezetlenségi díj meg nem fizetése esetén a biztosító ugyanazt az eljárást követi, mint a biztosítási díj meg nem fizetése esetén, azaz a fedezetlenségi díj meg nem fizetése is a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnéséhez vezet.

A táblázatból látható, hogy egy adott időszakra számított fedezetlenségi díj jóval magasabb az adott járműkategória ugyanekkora időszakra eső „normál” biztosítási díjánál. Ez szándékosan van így, a jogalkotó ezzel is ki akarja kényszeríteni a jogkövető magatartást, a felelősségbiztosítás megkötését. A jogszabály nem ad lehetőséget sem a fedezetlenségi díj elengedésére, sem a részletfizetés engedélyezésére.

Azt javasoljuk tehát, hogy mindent kövessenek el azért, hogy esetükben ne álljon elő fedezetlenségi időszak, ezért ha a befizetési csekk nem érkezik meg, a banki átutalás, inkasszó nem történik meg a fizetési határidőt megelőzően, akkor feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal, illetve bankjukkal és jelezzék a problémát.

Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, önmagában még nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Ha hosszabb ideig nem használják a járművűket és nem akarnak erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, akkor a közlekedési hatóságnál vonassák ki ideiglenesen a járművet a forgalomból, ugyanis csak ez esetben mentesülhetnek a díjfizetés terhe alól erre az időszakra!

A Díjnavigátor :

 

A MABISZ Díjnavigátora idén is hiteles tájékoztatást nyújt az autósoknak
Sajtóközlemény (2013.10.31.)

Kgfb: Új korszak
Sajtóközlemény (2013.10.22.)

Tisztelt Felhasználó!

Bizonyára Ön is tapasztalta az internetes kereskedelem térhódítását napjainkban. A biztosítók elhatározták, hogy segítik és támogatják a fogyasztót abban, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése során gyorsabban jusson hozzá a számára fontos információkhoz.

Ebben nyújt segítséget a MABISZ által működtetett díjkalkulátor program, amely összehasonlíthatóvá és átláthatóvá teszi az Ön számára a Díjnavigátorhoz csatlakozó biztosítók díjait.

Önnek csak annyit kell tennie, hogy a MABISZ által működtetett online felületen megadja a díjkalkulációhoz szükséges adatokat. A MABISZ megküldi a biztosítók részére azokat az adatokat, amelyek az egyes díjkalkulációk elkészítése érdekében a biztosítók számára szükségesek, a biztosítók pedig visszaküldik az így kalkulált díjat a MABISZ részére. Az így megmutatott díjak a biztosítók saját honlapján keresztül megkötött online szerződéskötések díjai. Amennyiben a biztosító más - nem internetes - csatornákon keresztül a bevitt paraméterekre kedvezőbb díjat is ajánl, akkor a MABISZ Díjnavigátor ezt a díjat is megjeleníti, külön jelezve, hogy ezzel a díjjal hogyan köthető meg a szerződés.

A feltüntetett díjak a határozatlan tartamú, egyedi szerződésekre vonatkoznak. A Díjnavigátor nem mutatja be tehát a biztosítótársaságok ún. flotta szerződéseinek díjait, a veterán autók tarifáját, a határozott idejű szerződések tarifáját, nem tudja továbbá a rendszer kezelni azokat a kedvezményeket, amelyeket az arra jogosultak csak az erre a célra fenntartott felületen - kedvezményezettként külön kóddal - érhetnek el, amennyiben ilyen kedvezmény az adott biztosítónál létezik.

Tájékoztatjuk, hogy a MABISZ online felületén megjelenő díjak a biztosítók részéről nem minősülnek ajánlatnak, azok tájékoztatásul szolgálnak, azok helyességéért, érvényességéért a biztosítók felelnek.

Amennyiben azonban a Felhasználó a weboldalon keresztül kért adatokat tévesen vagy hiányosan adja meg, az ebből eredő károkért sem a MABISZ, sem pedig a biztosítók nem felelnek.

A MABISZ a Díjnavigátoron keresztül csak a díjszámítást teszi lehetővé, szerződéskötést, felmondást, kártörténeti igazolás beszerzését nem intézi. A korábbi szerződés felmondásával kapcsolatos tudnivalókat, illetőleg a standard felmondási nyomtatványt oldalunkon szintén megtalálja. A felmondással kapcsolatban kérjük, ügyeljen arra, hogy a tavaly év végi jogszabályváltozás nyomán az egyes szerződések évfordulója nem szükségszerűen egyezik meg a naptári évfordulóval.

 

Új kgfb tarifák: itt vannak a 2014-es kötelező biztosítás árak ! Mabisz.hu

KGFB díjtarifák hirdetése


› 2013. évi fedezetlenségi díjak

Megjelentek a januártól hatályos kötelező biztosítási tarifák-Új-Kgfb-Tarifák-2014: Közzétették a 2014-es kötelező biztosítás díjakat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mint pénzügyi felügyelet - honlapján közzétették a biztosítók a jövő év első napjától alkalmazandó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tarifáikat. A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja.

Idén először nem napilapokban, hanem a felügyelet-, a biztosítók saját-, valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján jelentek meg a tarifák. Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.

A kötelező biztosítás fordulónapja annak esik az év végére, aki 2010 előtt vásárolta a járművét, az azt követően vásároltak kgfb-biztosításának a vásárlás napja a fordulónap, vagyis az akkor érvényes tarifák szerint választhatnak biztosítót.

Emelték díjaikat a biztosítók

A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díja a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján.

A Netrisk.hu is arra hívja fel a figyelmet, hogy hosszú évek után megáll az kgfb átlagdíjak csökkenése, és az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet.
A Netrisk szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására.
A Biztosítás.hu ismerteti: a biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az 5, esetenként pedig a 100 százalékot is eléri. A díjemelés mellett a biztosítók több tízezer károkozó autós szerződését is felmondhatják novemberben.
Emlékeztetnek: szombaton hajnalban több mint 100 oldalon tette közzé 15 hazai biztosító a 2014 január elsejétől érvényes kötelező felelősségbiztosítási díjakat. Bár a január 1-ei évfordulóval rendelkező autósok száma jelentősen csökkent az elmúlt években, még így is közel 2,5 millió autóst érint a soron következő novemberi kampány.
Az autósoknak - eltérően az előző években megszokottól - ezúttal nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést kell majd megtalálniuk, ami nem lesz egyszerű a díjemeléseket elnézve. A tavalyi kampányban a középmezőnyben végző Groupama 10, a jól szereplő Genertel pedig 5-8 százalékos díjemelést hajtott végre átlagosan előző évi díjaihoz képest. Az Uniqa, a Wáberer és a KÖBE 4-5 százalékkal emelte új ügyfeleknek szóló díjajánlatát, míg a Signal, a Posta és az Aegon emelése az infláció mértékével azonos. A KÚH és az Union Biztosító nem emelte ugyan tavalyi árait, bár a máluszos ügyfelek esetében a KÚH 50 százalékkal növelte pótdíját - írta a Biztosítás.hu.
Az új díjak mellett az idei kampány nagy kérdése, a károkozó autósok kezelése lesz, miután a biztosítók felmondásokkal tisztítják meg állományukat a károkozó ügyfelektől. A felmondás tízezreket érinthet, mivel minden 100 autósból 4 kárt okoz. A Biztosítás.hu szerint azonban az így "elküldött" autósok találhatnak majd maguknak másik, olcsó biztosítót, bár egyes tarifákban már megjelent egy 100 százalékos pótdíj, mely a felmondott szerződésekkel bíró új ügyfelek esetén alkalmazandó.
A díjemelések és a pótdíjak mellett (jobbkormányos autó pótdíja mostantól például 300 százalék) kevés idén az új kedvezmény - űllapítja meg a portál.
A díjak csökkentését, mindössze két társaság - az MKB és az ASTRA Biztosító - jelentette be. Az MKB új ügyfeleknek szóló díjait 10 százalékkal csökkentette, az ASTRA pedig a piaci árakhoz "igazította" tarifáját.
A január 1-ei évfordulós dátummal rendelkező autósok hétfő reggeltől kalkulálhatnak az internetes oldalakon, ahol a jelenlegi biztosítójuk 2014-re szóló díját és a többi társaság nekik szóló jövő évi ajánlatait is megtekinthetik. Az érintett ügyfelek biztosításukat írásban, december 1-én éjfélig mondhatják fel biztosítójukhoz eljuttatott levélben.
A Netrisk szombati közleményében ismerteti: egyes, a tavalyi évben magasabb díjjal jelentkező biztosítók ugyan csökkentették idei díjaikat, de azok még így is a tavalyi átlagdíj felett maradnak. Ugyanakkor egy biztosító olyan díjakkal jelent meg, amely szinte bizonyossá teszi, hogy nem törekszik új ügyfelek szerzésére, és a kgfb jelenlegi kritikus jövedelmezőségi szintje miatt az is elképzelhető, hogy elhagyja a kötelezős piacot.
Jelentős strukturális változás a korábbi tarifákhoz képest idén sem lesz tapasztalható. Komolyabb hatású új kedvezményt a biztosítók nem vezettek be, ismét az éves díj egyösszegű befizetésével, a bankszámláról történő fizetéssel (bankkártya, utalás, inkasszó), illetve az elektronikus kommunikációval érhető el a legnagyobb (egyenként 10, de akár 25 százalékot is elérő) mértékű kedvezmény. Fontos tudni, hogy a kedvezmények mértékét a biztosítók az idén is limitálják, új kötésnél általában 45-55 százalékos a kedvezményplafon.
A díjtarifák bonyolultsága a korábbi évekhez képest nem csökkent, sőt, a biztosítók a pontosabb szegmentálás érdekében új szempontokat is figyelembe vesznek. Új elem például, hogy a minimáldíj mellett bizonyos feltételekhez kötötten megjelent a maximum díj is, de létezik már a jobbkormányos autók pótdíja, és bővül azon biztosítók köre is, amelyek az üzemanyagtípus alapján is különböző szorzószámokat alkalmaznak.
Az eddigi tapasztalatok szerint az autósok közel fele a rendelkezésre álló utolsó 8-10 napban dönt a biztosításváltásról. Idén először találkozható olyan kedvezmény, amely a kampány első két hetében végrehajtott tranzakciókat további kedvezménnyel díjazza. Mindez azt eredményezi, hogy a két nappal későbbi díjhirdetés miatt amúgy is lerövidülő kampányban célszerű már az időszak első heteiben körülnézni a legkedvezőbb ajánlatokat vadászó autósoknak - teszik hozzá.
A Netrisk már vasárnap lehetővé teszi oldalain a díjak teljes körű összehasonlítását, illetve az ehhez kapcsolódó felmondási és szerződéskötési lehetőségeket. Az év végi időszakban nem csupán a január elsejei, hanem a januári vagy februári évközi évfordulóval rendelkező autósok is érintettek - jelzik.

A Netrisk szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására.

    A Biztosítás.hu ismerteti: a biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az 5, esetenként pedig a 100 százalékot is eléri. A díjemelés mellett a biztosítók több tízezer károkozó autós szerződését is felmondhatják novemberben.

    Emlékeztetnek: szombaton hajnalban több mint 100 oldalon tette közzé 15 hazai biztosító a 2014 január elsejétől érvényes kötelező felelősségbiztosítási díjakat. Bár a január 1-ei évfordulóval rendelkező autósok száma jelentősen csökkent az elmúlt években, még így is közel 2,5 millió autóst érint a soron következő novemberi kampány.

    Az autósoknak - eltérően az előző években megszokottól - ezúttal nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést kell majd megtalálniuk, ami nem lesz egyszerű a díjemeléseket elnézve. 

    A tavalyi kampányban a középmezőnyben végző Groupama 10, a jól szereplő Genertel pedig 5-8 százalékos díjemelést hajtott végre átlagosan előző évi díjaihoz képest. Az Uniqa, a Wáberer és a KÖBE 4-5 százalékkal emelte új ügyfeleknek szóló díjajánlatát, míg a Signal, a Posta és az Aegon emelése az infláció mértékével azonos. A K&H és az Union Biztosító nem emelte ugyan tavalyi árait, bár a máluszos ügyfelek esetében a K&H 50 százalékkal növelte pótdíját - írta a Biztosítás.hu.

    Az új díjak mellett az idei kampány nagy kérdése, a károkozó autósok kezelése lesz, miután a biztosítók felmondásokkal tisztítják meg állományukat a károkozó ügyfelektől. A felmondás tízezreket érinthet, mivel minden 100 autósból 4 kárt okoz. A Biztosítás.hu szerint azonban az így "elküldött" autósok találhatnak majd maguknak másik, olcsó biztosítót, bár egyes tarifákban már megjelent egy 100 százalékos pótdíj, mely a felmondott szerződésekkel bíró új ügyfelek esetén alkalmazandó.

    A díjemelések és a pótdíjak mellett (jobbkormányos autó pótdíja mostantól például 300 százalék) kevés idén az új kedvezmény - űllapítja meg a portál.

    A díjak csökkentését, mindössze két társaság - az MKB és az ASTRA Biztosító - jelentette be. Az MKB új ügyfeleknek szóló díjait 10 százalékkal csökkentette, az ASTRA pedig a piaci árakhoz "igazította" tarifáját.    

    A január 1-ei évfordulós dátummal rendelkező autósok hétfő reggeltől kalkulálhatnak az internetes oldalakon, ahol a jelenlegi biztosítójuk 2014-re szóló díját és a többi társaság nekik szóló jövő évi ajánlatait is megtekinthetik. Az érintett ügyfelek biztosításukat írásban, december 1-én éjfélig mondhatják fel biztosítójukhoz eljuttatott levélben. 

    A Netrisk szombati közleményében ismerteti: egyes, a tavalyi évben magasabb díjjal jelentkező biztosítók ugyan csökkentették idei díjaikat, de azok még így is a tavalyi átlagdíj felett maradnak. Ugyanakkor egy biztosító olyan díjakkal jelent meg, amely szinte bizonyossá teszi, hogy nem törekszik új ügyfelek szerzésére, és a kgfb jelenlegi kritikus jövedelmezőségi szintje miatt az is elképzelhető, hogy elhagyja a kötelezős piacot.

    Jelentős strukturális változás a korábbi tarifákhoz képest idén sem lesz tapasztalható. Komolyabb hatású új kedvezményt a biztosítók nem vezettek be, ismét az éves díj egyösszegű befizetésével, a bankszámláról történő fizetéssel (bankkártya, utalás, inkasszó), illetve az elektronikus kommunikációval érhető el a legnagyobb (egyenként 10, de akár 25 százalékot is elérő) mértékű kedvezmény. Fontos tudni, hogy a kedvezmények mértékét a biztosítók az idén is limitálják, új kötésnél általában 45-55 százalékos a kedvezményplafon.

    A díjtarifák bonyolultsága a korábbi évekhez képest nem csökkent, sőt, a biztosítók a pontosabb szegmentálás érdekében új szempontokat is figyelembe vesznek. Új elem például, hogy a minimáldíj mellett bizonyos feltételekhez kötötten megjelent a maximum díj is, de létezik már a jobbkormányos autók pótdíja, és bővül azon biztosítók köre is, amelyek az üzemanyagtípus alapján is különböző szorzószámokat alkalmaznak.

    Az eddigi tapasztalatok szerint az autósok közel fele a rendelkezésre álló utolsó 8-10 napban dönt a biztosításváltásról. Idén először találkozható olyan kedvezmény, amely a kampány első két hetében végrehajtott tranzakciókat további kedvezménnyel díjazza. Mindez azt eredményezi, hogy a két nappal későbbi díjhirdetés miatt amúgy is lerövidülő kampányban célszerű már az időszak első heteiben körülnézni a legkedvezőbb ajánlatokat vadászó autósoknak - teszik hozzá.

    A Netrisk már vasárnap lehetővé teszi oldalain a díjak teljes körű összehasonlítását, illetve az ehhez kapcsolódó felmondási és szerződéskötési lehetőségeket. Az év végi időszakban nem csupán a január elsejei, hanem a januári vagy februári évközi évfordulóval rendelkező autósok is érintettek - jelzik.

Kgfb kampány 2013/2014: Az autósok elégedettek biztosítójukkal

Az autósok árérzékenysége a kötelező biztosítások tekintetében jól érzékelhető, hiszen 80 százalékuk havi 500 forinttal alacsonyabb díjakért biztosítót váltana, ugyanakkor a gépkocsival rendelkezők 43 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb 750 forintos literenkénti árakig, mindenféleképpen marad ennél a közlekedési formánál - derül ki egy friss felmérésből, a legolcsóbb kötelező később drága lehet.

Míg a hazai autótulajdonosok 92 százaléka elégedett a jelenlegi kötelező biztosítójával, a balesetet szenvedő vétlen autósok 30 százaléka egyáltalán nem tartotta megfelelőnek a vétkes fél biztosítójának kárrendezését. Többek között ezek derülnek ki abból az online kérdőíves kutatásból, amelyet a direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Aegondirekt.hu végzett el több mint 11 ezer gépkocsi-tulajdonos megkérdezésével, a szombaton induló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány kapcsán, amely során idén mintegy 2,5 millió autós dönt majd a maradás és a váltás között.

A direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Aegondirekt.hu kutatásából kiderül, hogy a hazai autósok közel 80 százaléka (a megkérdezettek közül 8842 fő) szerint már havi maximum 500 forintos árkülönbség esetén is érdemes kötelező biztosítást váltani (az autósok 41,6 százaléka szerint ezt már havi legfeljebb 250 forintos megtakarításért is érdemes megtenni).

Ennek fényében nem meglepő, hogy – bár egyes piaci várakozások szerint az idei kampányban a tavalyinál kevesebben bontják fel kötelezőjüket – a kutatás szerint a hazai gépjármű-tulajdonosok túlnyomó része, közel 85 százaléka fog tájékozódni a január 1-jével forduló, új kgfb-tarifákról a szombati díjhirdetést követően. A kutatás során megkérdezettek közel háromnegyede (72,58 százaléka) valamelyik online oldal segítségével fogja összehasonlítani a jövő évi tarifákat, és a biztosítót váltók 67 százaléka interneten köti majd újra kötelezőjét - állapítja meg az Aegondirekt.hu felmérése.

A kutatást végző Aegondirekt.hu rákérdezett arra is, mennyire fontos az autósoknak az, hogy egy stabil hátterű biztosítónál kössenek kötelezőt. A kérdőívet kitöltő 11,085 fő túlnyomó része, 91,85 százaléka fontosnak tartja ezt, ugyanakkor az összes megkérdezett csupán 14 százaléka tud magasabb köteleződíjat is fizetni ezért. A megkérdezettek valamivel több, mint 8 százaléka (903 autótulajdonos) azonban nem érzi fontosnak, hogy egy megbízható szolgáltatóval szerződjön, részben azért, mert nem tartják valószínűnek, hogy balesetet okoznak, részben pedig azért, mert ha ez mégis megtörténik, akkor a biztosító úgyis a vétlen félnek fizet.

„Ez utóbbi adat különösen annak fényében érdekes, hogy a kutatás szerint a balesetet szenvedő vétlen autósok közül 10-ből csupán 7 volt elégedett az okozó fél biztosítójának kárrendezésével. Így könnyen belátható, hogy az ügyfelek érdekeit sem feltétlenül szolgálja az, hogy a legolcsóbb kötelezőt keresik, bárki kerülhet ugyanis a vétlen autós szerepébe” - hívja fel a figyelmet Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu vezérigazgatója.

Az idei kgfb-kampány a biztosítók árversenye mellett a kötelező mellé kínált tucatnyi kiegészítő biztosítás további térnyeréséről is szól majd, amelyek a cascóval nem rendelkezők számára kínálnak fedezetet egyes részkockázatokra. A kutatás ezekre is kitér, s megállapítja, hogy az autósok 30,9 százaléka (3423 válaszoló) rendelkezik egy vagy több kiegészítő biztosítással. Emellett kiderül, hogy az összes megkérdezett legnagyobb része kátyúkárra biztosítaná autóját (3961 fő jelölte meg ezt), de – a baleset- és az utasbiztosítás mellett – több ezren jelölték meg a vadkárbiztosítást is, továbbá az autóban utazó kisállatok biztosítására, valamint a rendszám és a forgalmi engedély pótlására is sokan áldoznak majd plusz forintokat.

Arról is megkérdezték az autósokat, milyen üzemanyagárak mellett döntenének úgy, hogy nem használják tovább autójukat. A 11.085 megkérdezett több mint negyede (27,6 százaléka) válaszolta azt, hogy függetlenül az áraktól, mindenképpen marad az autójánál, további 16 százalékuk pedig úgy véli, 750 forintos literenkénti árig tudná megtankolni járművét.

Mabisz díjnavigátor 2014-Mabisz kötelező biztosítás kalkulátor 2014

2013. november 2-án teszik közzé a biztosítók a 2014. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai (kgfb) díjaikat. A biztosítók által is ellenőrzött és elfogadott díjakat hitelesen tartalmazó MABISZ Díjnavigátor jövő héttől működik „élesben”. Sajtóközlemény (10.31.)

Bár a sajtóban több helyen is egy nappal későbbi időpontról született híradás, a jogszabályok szerint azoknak a biztosítóknak, amelyek jövő január 1-jétől módosítani kívánják díjaikat, legkésőbb szombatig, 2013. november 2-áig kell közzétenniük a 2014. január 1-jétől érvényes kgfb-tarifáikat.

Azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, nem célszerű elkapkodniuk a döntést: a jelenlegi kötelező biztosításuk felmondásának határideje december elseje, írja a MABISZ.

Az idei kampányban is a biztosítók által is hitelesített kalkulátor, a MABISZ által üzemeltetett Díjnavigátor szolgáltat a biztosítók által ellenőrzött és jóváhagyott, valóban hiteles tarifákat. Az immár negyedik éve működő díj-összehasonlító eszköz a jövő hét második felében válik majd elérhetővé, így minden autós időben ellenőrizheti a jövő évtől esedékes díját.

Számos piaci szereplő adott előrejelzést arról, hogy az új díjtarifák az ügyfelek számára a díjak emelkedését vagy csökkenését hozzák-e magukkal. Mind piaci szinten, mind pedig az egyes autósok számára azonban lehetetlen előre jelezni a változást.

A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű kétharmada még január elsejei évfordulós kgfb-vel rendelkezik: a segédmotor-kerékpárokat nem számítva 4,021 millió jármű közül 2,652 millió tartozik ebbe a körbe. A magánszemélyek tulajdonában álló személyautók között még magasabb, 69 százalékos ez az arány: a 2,5 millióból 1,78 millió személygépkocsit érinthet az idei kampány. Ennek ellenére az idei évben is arra számíthatunk, hogy az autósok túlnyomó többsége – mintegy 75-80 százaléka – nem él a változtatás lehetőségével és fenntartja korábbi kgfb-szerződését.

Waberer kötelező biztosítás kalkulátor 2014: Wáberer Hungária kötelező biztosítás árai, tarifa, váltás 2013/2014

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Tájékoztató a 2013. évi díjbekérők kiküldéséről

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 2013. évi díjbekérők kiküldése folyamatban van! A kézhezvételben a karácsonyi időszak megnövekedett postaforgalma miatt elképzelhető kisebb késedelem.

A közúti forgalomban való részvétel, illetőleg a gépjárművel kapcsolatos esetleges hatósági eljárás érdekében kérjük, szíveskedjék magánál tartani a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításáról szóló ajánlatot, mely a kockázatviselés kezdetétől számított 60 napig igazolja a szerződés fennállását!

Köszönjük türelmüket!

Milyen esetben és kinek térít a biztosító?

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás olyan biztosítás, amely alapvetően a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat téríti a károsult személynek.

Tényleg kötelező a kötelező?

A gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését jogszabály írja elő, mely szerint a jármű tulajdonjogának megszerzésétől kezdődően a közúti forgalomban való részvétel kötelező feltétele a biztosítás megléte.

Mi célt szolgál?

A vétlen károsult akkor is teljes körű kártérítést kap, ha a károkozó anyagi lehetőségei ezt nem teszik lehetővé.

Mikor lépett hatályba a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény?

2010. 01. 01.

Ki a biztosítás elsődleges kötelezettje?

A jármű mindenkori bejegyzett üzembentartója köteles biztosítást kötni.

Mikor kezdődik a biztosító kockázatviselése?

A szerződés létrejön, ha az üzembentartó a meghirdetett díjszabásnak és szerződési feltételeknek megfelelő ajánlatát átadja a biztosítónak vagy a biztosító képviselőjének. A szerződés létrejöttével egy időben a szerződés hatályba is lép, vagyis elkezdődik a biztosító kockázatviselése.

Érvényesek-e a már megkötött Sofőr felelősségbiztosítások?

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2012. november 10-én meghozott H-FH-II-B-1020/2012. számú határozatában megtiltotta a Biztosítónak a Sofőr Felelősségbiztosítás” elnevezésű termékre vonatkozó biztosítási tevékenység végzését. A tiltás a határozatnak a Biztosító által történt kézhezvételétől, 2012. november 10. napjától hatályos. Ezen időponttól tehát a Biztosító a terméket nem terjesztheti, az ügyfelek által a Sofőr Felelősségbiztosítási szerződés megkötésére teendő ajánlatokat nem fogadhatja el.

A határozat kézhezvételéig már megkötött Sofőr Felelősségbiztosítási szerződések létét és érvényességét azonban a Felügyelet döntése nem érinti, ezért Társaságunk ezen szerződéseket a tartalmukat képező Sofőr Felelősségbiztosítás feltételei szerint teljesíti és teljesíteni köteles.

Gépjármű biztosítások flottáknak

Megnyerő díjak és feltételek, egyszerűsített ügymenet - flottaszerződéseinkkel ezeket az előnyöket kínáljuk.

A törvény hogyan fogalmazza meg a gépjárműflotta fogalmát?

Legalább öt gépjármű esetén lehetőséget nyújtunk a gépjárművek egyedi biztosítása helyett a teljes járműpark flottaszerződésben történő biztosítására. A szerződéskötés további fontos feltétele, hogy az egy flottában biztosított gépjárműveknél egyazon jogi személy vagy vállalkozó legyen a forgalmi engedélybe üzembentartóként, vagy a törzskönyvbe tulajdonosként bejegyezve.

Flotta szerződéskötés esetében bonus/malus kategória nem kerül megállapításra.

További információra van szüksége?

Gyakran ismételt kérdések menü alatt részletes tájékoztatást nyújtunk Önnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szolgáltatásáról, a bonus-malus rendszerről, a szerződés megkötésére és megszűntetésére vonatkozó tudnivalókról, a kockázatban állásról és a kárügyintézésről.

Kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére hívja bizalommal ügyfélszolgálati munkatársainkat. Adminisztratív ügyintézés és Kárrendezési hely: 1211 Budapest, Szállító u. 4. Tel.: 06 1 6666 200

Letölthető dokumentumok

KÖZLEMÉNY

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Biztosító által 2013. április 2-án meghirdetett, 2013. június 2. napjától érvényes díjtarifájának vizsgálata alapján meghozott H-FH-II-B-26/2013. számú határozata alapján a Biztosító a felügyeleti határozattal elbírált díjhirdetés alkalmazásának visszavonásáról az alábbi intézkedést hozta:

A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapján 2013. április 2-án megjelentetett 2013. június 2. napjától alkalmazandó díjtarifájának az egyedi szerződések díjszorzója alkalmazására vonatkozó részét 2013. május 28. napjával visszavonja.

Ennek alapján a Díjszámítási képlet Egyedi, 2013.06.02. előtti kockázatviselés kezdetű egyedi szerződések díjszorzójával rendelkező, határozatlan idejű szerződés esetén - nem alkalmazható.

Ezekre a szerződésekre a meghirdetett díjtarifának a Díjszámítási képlet Egyedi, 2013.06.01. utáni kockázatviselés kezdetű és egyedi szerződések díjszorzójával nem rendelkező 2013.06.02. előtti kockázatviselés kezdetű, határozatlan idejű szerződés kötése esetén rendelkezések alkalmazandók.

Wáberer Hungária Biztosító Zrt.

Union kötelező biztosítás kalkulátor 2014: Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árak, tarifák, váltás 2014

Fizetni kötelező. Sokat fizetni nem.

A kockázatarányos díjszabáson alapuló kötelező biztosításunk lehetővé teszi az Ön számára azt, hogy ne terhelje feleslegesen pénztárcáját.

  • Válassza kényelmes, online ügyintézést nyújtó union24-kötelező biztosításunkat!
  • A piaci átlagnál nagyobb mértékben honoráljuk a balesetmentes vezetést különleges bonus-malus rendszerünkkel.
  • A biztosítással már SuperShop pontokat is gyűjthet!

 

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a gépjármű üzemeltetése során az Ön által másoknak okozott károkat téríti meg a károsultnak, és kormányrendelet kötelezi minden gépjármű üzembentartóját a szerződéskötésre.

UNION kötelező biztosítással rendelkezik?    Ismerje meg 2013. évre vonatkozó díját!

Olcsóbb kötelezőt szeretne vagy most vásárolt autót?     Itt kiszámíthatja biztosítása díját!

Felhívjuk figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. Törvény alapján megváltozott a kötelező felelősségbiztosítások évfordulója. Amennyiben nem biztos abban, mikor válthat biztosítót, kérjük, olvassa el az alábbi tájékoztatót.


A Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szabályozása

    • 2010. január 1-től változott a kötelező biztosítások évfordulója. Azoknak az autótulajdonosoknak, akik még 2010.01.01 előtt kötötték a biztosításukat, az eddig megszokott módon, december 1-én éjfélig kell a biztosítójuk felé a felmondást eljuttatni, az új biztosításukat pedig december 31-ig kell megkötniük. Például: Ön 2009. július 14-én autót vásárolt, és ezen a napon kötelező biztosítást is kötött rá. Ebben az esetben a biztosítás évfordulója minden év január 1-je lesz, tehát biztosítását legkésőbb december 1-jéig tudja felmondani, és új biztosítását december 31-ig  megkötni.
    • Azoknak a biztosítottaknak, akik 2010.01.01. után vásároltak autót és kötöttek kötelező biztosítási szerződést, az évforduló nem az év vége, hanem a szerződéskötés napja. Számukra tehát nem január 1-jével van lehetőség biztosítót váltani, hanem a biztosítási évfordulójuk előtt legalább 30 nappal. Biztosító váltás esetén tanácsos az évforduló előtt legalább 60 nappal megkezdeni az ezzel járó teendőket. Például:  Ön 2010. április 2-án kötött kötelezőt autójára, amelynek minden évben április 2-a lesz az évfordulója, és március 3-ig lehet felmondani, illetve április 1-jéig kell megkötnie az új biztosítást.

Bővebben az union24-kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról

Bővebben az UNION-Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról


Tájékoztató a Baleseti adóról

Az UNION-Kötelező gépjármű-felelőségbiztosítas kiterjed a Zöldkártya Egyezmény valamennyi országára.

Ha már rendelkezik az UNION-nál gépjármű-biztosítással, kárát könnyen bejelentheti hatcsatornás kárbejelentésünkkel.

Astra-Biztosító. Astra-Kötelező gépjármű biztosítás kalkulátor 2014

Melyik a legolcsóbb kötelező 2014-re? Mindenkinek más !

Kötelező gépjármű biztosítás 2014

A Kötelező Gépjármű-FelelősségBiztosítás (röviden KGFB) törvény által szabályozott (jelenleg a 2009. évi LXII.törvény) keretek között működik. Ez a törvény a gépjármű üzembentartóját kötelezi a szerződés kötésére és fenntartására azokra a káreseményekre, amelyet a gépjármű használata, üzemeltetése közben másnak okoz. A törvény szabályozza a biztosítók szolgáltatási kötelezettségének felső határát is. Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén káreseményenként 500 millió Ft összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként 1600 millió Ft összeghatárig köteles helytállni.

Ezen kívül két fontos kapcsolódó jogszabály határozza meg a szerződéskötés folyamatát és a szerződési díj mértékét: a 19/2009. (X. 9.) PM rendelete a bonus-malus rendszert, illetve a kártörténeti igazolások kiadását szabályozza, míg a 20/2009. (X. 9.) PM rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákat szabályozza. Ez az a rendelet, amelynek 2011.01.01-től hatályos változása okán a díjszámítás alapja az autók hengerűrtartalma (cm3) helyett a teljesítményének mértéke (kw) lett.

Kérdések a kötelező felelősségbiztosításhoz:

  • Kinek kötelező megkötni a biztosítást ?

    A 2009. évi LXII. Törvény értelmében minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére biztosítási szerződést kötni és azt díjfizetéssel hatályban tartani.

    A gépjármú-felelősségbiztosítási szerződés megkötését tehát jogszabály írja elő, mely szerint a gépjármű tulajdonjogának megszerzésétől kezdődően a közúti forgalomban való részvétel kötelező feltétele a biztosítási szerződés megléte.

    A biztosítást természetes és nem természetes személyek egyaránt megköthetik személygépjárműre, motorkerékpárra, autóbuszra, trolibuszra, tehergépkocsira, vontatóra, pótkocsira, mezőgazdasági vontatóra, lassú járműre, munkagépre, segédmotoros-kerékpárra és négykerekű segédmotoros-kerékpárra (quad).

  • Milyen tartamú biztosítás köthető?

    A biztosítás határozatlan, vagy határozott időre köthető. Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek esetében a biztosítási szerződés határozatlan tartamú. A határozatlan tartamú szerződések biztosítási időszaka 1 év.

    A törvényben meghatározott esetekben csak határozott tartamú szerződések köthetők, amelyekben a biztosítási időszak megegyezik kockázatviselés kezdete és vége közé eső időszakkal, amelyet a biztosítási ajánlat tartalmaz.

  • Mikor kezdődik a biztosító kockázatviselése?

    A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában, illetve az üzemben tartó járműnyilvántartásba történő bejegyzésének időpontjában kezdődik, ha a szerződő a gépjármű tulajdonosa által – szerződés, vagy más igazolt jogcím alapján – üzembetartóként megnevezett személy.

  • Mi a biztosítási szerződés területi hatálya?

    A biztosítási szerződés kiterjed az Európai Unió tagállamainak területére, valamint a Zöld Kártya Rendszer azon országainak területére, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfelelő kétoldalú megállapodást kötött.

  • Mi a biztosító helytállási kötelezettsége?

    A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak. A kártérítési igények lehetnek:

    • a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés és az elmaradt vagyoni előny
    • az a kárpótlás vagy költség amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
  • A biztosítás díja

    A biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt nem változtatja meg. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tartamú szerződésre pedig a tartam kezdőnapján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat befolyásoló tényezők többek közt a gépjármű legnagyobb leadott teljesítménye ( KW ), a gépjármű típusának egyéb jellemzői, az üzembentartó életkora és lakcíme, illetve a szerződésre alkalmazandó kedvezmények és pótdíjak.

    Az adott naptári évben alkalmazandó díjtarifát október 30.-án két országos napilapban - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művelő biztosítók közösen – jelentetik meg, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségekben és a honlapon folyamatosan hozzáférhetővé kell tenni.

    A biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj.

    Az üzembentartó, aki biztosítási kötelezettségének nem tett eleget, utólagosan fedezetlenségi díjat köteles fizetni. A fedezetlenségi díjat arra az időszakra kell megfizetni, mely alatt díjfizetés hiányában gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet folytató biztosító kockázatviselése nem állt fenn.

    A fedezetlenségi díjat azon biztosító számítja ki és szedi be, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. A fedezetlenségi díj kiszámításánál a Kártalanítási Számla kezelője által meghirdetett és arra az évre vonatkozó díjtarifát kell alkalmazni, amelyre a fedezetlenség időtartama esik.

  • A biztosítási díj változása

    A határozatlan tartamú szerződés fennállása alatt a biztosítás díja a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal módosul a biztosítási időszak kezdőnapján érvényben lévő díjtarifa szerint.

    A biztosító a szerződőt a következő biztosítási év kezdete előtt legalább 50 nappal írásban értesíti a biztosítási évfordulóról és a várható díjról. Ha a szerződő a díjmódosítást nem fogadja el, a szerződést a biztosítási év végére felmondhatja. Felmondás hiányában a szerződés a módosítás szerint marad hatályban.

  • Milyen eseményekre, károkra nem terjed ki a biztosítás?

    A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely

    • a károkozó gépjárműben elhelyezett tárgyakban keletkezett, ha ezek nem a gépjárművel utazók személyi használatára szóló tárgyak;
    • a károkozó gépjárműben keletkezett;
    • a károkozó gépjármű biztosítottjainak egymással szembeni igényéből származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
    • sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részéről a sugárzás káros hatásainak megszüntetését célzó intézkedések folytán keletkezett;
    • a gépjármű balesete nélkül az út burkolatában keletkezett;
    • a gépjármű – forgalomban való részvétele nélkül – munkagépként való használata során keletkezett;
    • álló gépjárműre fel-, illetve arról való lerakodás következtében keletkezett;
    • üzemi balesetnek minősül, és a gépjármű javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
    • gépjárműverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
    • környezetszennyezéssel a gépjármű balesete nélkül keletkezett;
    • a gépjármű üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban folyamatos állagrongálással okozott, illetőleg állagromlásból adódott;
    • háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény következményeként keletkezett.
  • Hogyan vehető igénybe a biztosító szolgáltatása?

    A biztosított a szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott káreseményt 5 munkanapon belül köteles írásban bejelenteni a saját szerződését kezelő biztosítónál a kárrendezéshez szükséges lényeges adatok megadásával, a lényege körülmények leírásával és a hatósági eljárást lefolytató szerv megjelölésével.

    A károsultnak a káreseményt annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül kell a károkozó biztosítási szerződését kezelő felelősségbiztosítónál közvetlenül bejelentenie. Ha a kárt biztosítási szerződéssel nem rendelkező gépjárművel okozták, a kárbejelentést bármely felelősségbiztosító fogadja, a kártérítési összeg kifizetése pedig a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt Kártalanítási Számla terhére történik.

  • A szerződés megszűnésének esetei és a biztosító kockázatviselésének megszűnése

    A határozatlan időtartamra kötött szerződés megszűnésének okai az alábbiak lehetnek:

    • díjnemfizetés: ha a szerződő a biztosítás esedékes díját vagy a fedezetlenségi díjat annak esedékességétől számított 60 napon belül a biztosító fizetési felszólítása ellenére sem fizeti meg, a szerződés és a biztosító kockázatviselése a 60 napon megszűnik. Ha a biztosítási szerződés év közben díjnemfizetéssel megszűnik, az üzembentartó az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződést csak annál a biztosítónál kötheti meg, ahol a szerződése díjnemfizetéssel megszűnt. Ha a szerződéskötési ajánlatot más biztosító a törvényi tilalom ellenére elfogadja, akkor az így létrejött szerződés érvénytelen lesz, és az üzembentartó biztosítatlanná válik. Az okozott kárt az üzembentartónak kell megtérítenie. A fentiek értelmében a szerződő biztosítási év közben ilyen módon nem válthat biztosító társaságot!
    • érdekmúlás: a szerződés érdekmúlással szűnik meg a gépjármű forgalomból történő kivonásával, az üzemben tartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított hat hónapon belül nem történik meg. A szerződés érdekmúlással szűnik meg a tulajdonjog átszállása esetén, ha a szerződéskötésre kötelezett üzemben tartó személyében változás áll be.
    • felmondás: A szerződő felek bármelyike a biztosítási időszak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelőzően a biztosítási szerződést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A szerződésnek a biztosítási időszak végére történő felmondása esetén a biztosítási időszak zárónapján megszűnik a biztosító kockázatviselése. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik.
    • közös megegyezés: a biztosítási időszakon belül a szerződés a felek közös megállapodásával is megszüntethető. A biztosító kockázatviselése a szerződés megszűnésének időpontjában szűnik meg.

    A határozott időtartamra kötött szerződés és a biztosító kockázatviselése a szerződésben meghatározott biztosítási időtartam elteltével minden további intézkedés nélkül szűnik meg.

    Adatvédelmi és jogi nyilatkozat

    Gyakori kérdések

    Ügyféltájékoztató és Általános Szerződési Feltételek 2012

    Új kártörténeti rendszer

    Bonus Malus Tájékoztató

    Lásd - 2013 díjtáblázat

    Ügyféltájékoztató és Általános Szerződési Feltételek 2013

    KGFB ügyféltájékoztó és általános szerzodési feltételek 2013

    A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2013 Október 9-től érvényes díjtarifája

Signal kötelező gépjármű - felelősség-biztosítás-kalkulátor 2014 (KGFB)

A legismertebb autóbiztosítás a kötelező gépjármű - felelősség-biztosítás (KGFB). Ez a biztosítás – mint a felelősség-biztosítások általában – a károsultaknak térít, tehát a balesetben vétlen félnek nyújt kártérítést. Ekkor a károkozó bonus-malus besorolása romlik, azaz többet kell fizetnie a kötelező biztosításért.

A másik nagy autóbiztosítási csoportba a CASCO termékek tartoznak. Ez a biztosítás a szerződő gépkocsijában keletkezett károkat téríti meg, illetve lopás  esetén is szolgáltatást nyújt.


KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS
A SIGNAL kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása hosszú évek óta a megbízható szolgáltatási színvonalat és a kiszámítható árképzést képviseli, mely több tízezer elégedett ügyfelünk hűségét érdemelte ki.

2013. január 1-je előtt kötötte meg kötelező biztosítását?
Tekintse meg a 2014-re vonatkozó díjainkat!


DÍJKALKULÁTOR

KGFB_kalk_ikon Díjkalkulátor és online biztosításkötés 2014

KGFB_kalk_ikon SIGNAL ügyfelek évfordulós KGFB díjai

KGFB_kalk_ikon Feldolgozott évfordulós felmondások

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy 2013. január 1-jétől módosul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény!
Összefoglaló a változásokról

2013. április 1-jétől alkalmazandó díjszabás, amely hatályban marad 2013. szeptember 30-ig

2013. október 1-jétől alkalmazandó díjszabás

A biztosítási díj kiszámításánál Társaságunk a forgalmi engedélyben szereplő gépjármű adatokat veszi figyelembe, amelyeket a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának rendszerében szereplő adatokkal egyeztetünk. Amennyiben a forgalmi engedélyben szereplő adatok a  valóságtól eltérnek, akkor annak javítását az okmányirodában kell kérni. A biztosítási szerződés módosítása a jármű adatok forgalmi engedélyben történő javítása után, de csak annak hatályával hajtható végre.

További részletek - kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás


CASCO BIZTOSÍTÁS

CASCO-termékünk széles szolgáltatáspalettája garantálja, hogy Ön abban a biztos tudatban vezethet, hogy a véletlen események bekövetkeztekor is számíthat egyik legnagyobb értékének védelmére.

További részletek - CASCO biztosítás

Qbe atlasz biztosító kárbejelentés - kárbejelentő nyomtatvány !

QBE Insurance  Limited Magyarország

A QBE csoport 1998-ban vásárolta fel az addig utasbiztosításairól ismert Atlasz Biztosítót. Azóta a Társaság megőrizte és megerősítette piacvezető szerepét az utasbiztosítások területén. Ezzel párhuzamosan fokozatosan növelte piaci jelenlétét a vállalati és lakossági biztosítások piacán.

Üzleti sikereink jelentős részét, kiváló helyi piaci ismeretekkel rendelkező munkatársainknak, a QBE közép európai régiójában dolgozó szakértőknek és a világszinten pénzügyi stabilitással rendelkező QBE csoportnak köszönhetjük.

Társaságunk felismerte ügyfeleink folyamatosan változó igényeit és elkötelezte magát olyan újszerű módszerek kifejlesztésére, amelyekkel szolgáltatásaink elérése egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Ezen felül rendelkezünk olyan speciális termékekkel is, amelyek kiválóan alkalmasak összetett kockázatok lefedésére.

Magas szinten képzett munkatársaink, ügyfeleink igényei szerint készek kiszolgálni a vállalati vagyonbiztosítások, lakásbiztosítások, utasbiztosítások és balesetbiztosítások területén felmerülő igényeket.

Az 5 fiókból álló országos hálózatunk bróker-kapcsolattartó munkatársai segítik az adott területen tevékenykedő biztosítási alkuszok és más biztosításközvetítők munkáját. Az ING biztosítóval lakásbiztosítások értékesítésére létesített partneri együttműködés mellett, újszerű értékesítési csatornákat alakítottunk ki, mint például a benzinkutaknál, vagy az Interneten keresztül történő utasbiztosítás értékesítés.

Kiadványok
QBE Insurance Group Annual Report 2011 4.3 mb

Köszönti a QBE!
Oldalunkon gyorsan és egyszerűen kötheti meg személyes igényeihez igazodó utasbiztosítását külföldi utazásaihoz, családi nyaralásához.

Az Önnek leginkább megfelelő módozat kiválasztása után - amennyiben még nem járt nálunk - regisztráljon és határozza meg felhasználónevét és jelszavát! Az adatlap kitöltése után a rendszer biztosítási díjat kalkulál, melynek elfogadása esetén bankkártyás fizetésre és az elkészült utasbiztosítási kötvény nyomtatására kerül a sor.
Utazási biztosítás
Külföldi utazásai, családi nyaralásai és sítúrái, üzleti útjai alkalmával Társaságunk a balesetből, betegségből és poggyászkárból eredő károkra kínál fedezetet. Biztosítónk nemzetközi Assistance szolgálata a nap 24 órájában, magyar nyelven, az egész világra kiterjedő segítségnyújtási szolgáltatást nyújt ügyfeleinknek.
Utasbiztosítási módozatainkat itt találja.

Figyelem! 2012.01.03-tól a légisportok nem biztosíthatóak Társaságunknál.
Menetjegy biztosítás
Biztonság arra az esetre, ha utazása meghiúsul, mert Ön megbetegszik, balesetet szenved, és az előre megvásárolt menetjegyét sem tudja átíratni. Útlemondási biztosításunk díja menetjegye árának 5%-a, amely az illetékekre nem vonatkozik.

Figyelem!
A LOT JÁRATAIRA CSŐDBIZTOSÍTÁS 2013.04.25-tol NEM KÖTHETŐ.
AZ AEROSVIT JÁRATAIRA CSŐDBIZTOSÍTÁS 2013.01.07-tol NEM KÖTHETŐ.
Lakásbiztosítás
Oldalunkon gyorsan és egyszerűen elkészítheti lakásbiztosítási ajánlatát.
Az adatok megadása után összeállíthatja az Ön igényeinek legjobban megfelelő lakásbiztosítási ajánlatot. A díjszámítás után a végleges ajánlatot e-mail-ben fogjuk Önnek megküldeni, melyet, ha Ön aláírva visszaküldi Társaságunknak, a biztosítási fedezete azonnal életbe lép.
Utazási biztosítás külföldieknek
Társaságunk új biztosításkötési lehetőséget kínál Önnek.
Amennyiben Ön vagy családtagja Magyarországra látogat és még nem rendelkezik egészségügyi biztosítással, honlapunkon ezt néhány perc alatt egyszerűen megkötheti. Utazása során így biztonságban érezheti magát, kollégáink éjjel-nappal fogadják hívását, amennyiben egészségügyi segítségre lenne szüksége.
A biztosítás köthető csak Magyarország területére, illetve ha továbbutazik az Európai Unió más országaiba, ott is vállaljuk orvosi költségeit EUR 30.000 erejéig.
Kérjük, olvassa el a honlapon megtalálható részletes szabályzatunkat!

Porsche biztosító árak 2013/2014

Porsche casco gépjármű biztosítás

 

Mindent egy kézből.

 

Álmai autójának megvásárlásakor ne feledkezzen el kötelező biztosítás és casco biztosítás megkötéséről sem!

A Porsche Pénzügyi Csoportnál Önnek lehetősége van minőségi és gyors szolgáltatásunk igénybe vételére is, gépkocsijának megvásárlásakor nemcsak a finanszírozásról, de a biztosításáról is gondoskodunk!  

A Porsche Biztosításközvetítő Kft. segítségével Ön több biztosító ajánlatából választhatja ki az Ön számára legkedvezőbb kötelező- és casco biztosítást.

A Porsche Biztosító (Porsche Versicherungs AG Magyarországi Fióktelepe) pedig kedvező díjú, fix önrészű casco biztosítással áll az Ön rendelkezésére. Akár teljes körű, akár részleges körű biztosításról legyen szó.

Porsche Biztosításközvetítő Kft.

Porsche Biztosító

Mkb kötelező biztosítás-kötes-kalkulátor 2013/2014: Mkb Bank és biztosítás !

MKB Általános Biztosító Zrt.

A Társaság kedvező díjjal kínálja kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás termékét, amely a gépjármű üzemeltetése során harmadik személynek okozott károkat téríti meg.

 

Az átlátható díjstruktúra révén egyszerűen és gyorsan kalkulálható minden egyes gépjármű éves díja. A kedvezmények különböző variációi segítségével még kedvezőbb díjat érhetnek el ügyfeleink. A csoportos beszedéses díjfizetés esetén további kedvezményben részesítjük ügyfeleinket. A díjfizetés ütemezése havi, negyedéves, féléves, vagy éves lehet.

Kinek ajánljuk:

Alsó-közép és középkategóriás személygépjármű tulajdonosoknak, üzembentartóknak és MKB Casco biztosítással rendelkező ügyfeleinknek.

Kötelező biztosítás kalkulátor

 

Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kérdéseivel kérjük az MKB Biztosítók Ügyfélszolgálatát hívja,ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésre: +36 1 886 6900

 

MKB Casco biztosítás

Társaságunk a teljes körű casco biztosítási szolgáltatással a leggyakoribb káreseményekre nyújt fedezetet, tehermentesítve ügyfeleinket a közúti közlekedéssel kapcsolatban és az elemi károk során felmerülő kockázatok következményei alól.

A biztosított vagyontárgy

A biztosított vagyontárgy, a káridőpontban érvényes magyar Eurotax katalógus szerinti gyári alap kivitelezésű személygépjármű, illetve 2 tonnánál kisebb teherbírású tehergépjármű és azok alap kivitelezésű tartozékai, valamint a katalógusok szerinti gyári kivitelezésű járműhöz nem tartozó, utólag felszerelt vagy beépített, jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok és komfortfokozó berendezések.

Azon tartozékok és berendezések, melyek a mindenkor érvényben lévő biztosítási ajánlaton szerepelnek, csak pótdíj megfizetése mellett biztosítható.

Az alapbiztosítási fedezetek

  • töréskár és üvegkár
  • elemi és tűzkár
  • lopáskár biztosítás
  • rész lopáskár biztosítás

Az alapbiztosítási elemek csak együttesen köthetőek meg, a szerződés hatálya alatt sem lehetséges külön-külön történő megszüntetésük.

Kiegészítő biztosítási fedezetek:

  • poggyászbiztosítás
  • balesetbiztosítás

 

Biztosítási szolgáltatások

 

Társaságunk a biztosított vagyontárgyakat ért töréskár esetén a magyarországi átlagos munkadíj szerinti helyreállítás igazolt költségeit fizeti meg.

A Biztosító a töréskárokat a Szerződő által választott százalékos, de legalább a minimális önrész levonásával teljesíti

Teljes kár (totálkár) esetén a Biztosító a gépjármű maradványértékkel csökkentett káridőponti értékét téríti meg.

Tarifa

Társaságunk az MKB Casco biztosítás tarifa kialakításával a hazai forgalomban futó leggyakoribb személygépjármű márkákra és modellekre, illetve prémium kategóriás gépjárművekre fókuszálva alakította ki díjrendszerét.

A kedvező díjszabás érdekében a kockázatokhoz leginkább illeszkedő, területi és életkori kategóriák kerültek kialakításra.

Területi besorolás

  • Budapest
  • Budapesti agglomeráció
  • Megyeszékhelyek és Pest megye egyéb települési
  • Egyéb települések

A szerződő életkora szerinti besorolás

  • 22 éves korig
  • 22 - 26 éves kor között
  • 27- 30 éves kor között
  • 30 éves kor felett

A kármentesen vezetők a Bónusz rendszer alapján díjkedvezményre jogosultak.

További fontos információért tekintse meg az Általános Szerződési Feltételeket.

 

Exim Biztosító Árak: Magyar Export-Import Bank Zrt biztosítás kötés, díjak, tarifák !

Rövid lejáratú ügyletek biztosítása

A forgalmi típusú üzletek jellemzője a nagyobb forgási sebesség, amihez a biztosítás keret jellegű szerződésekkel igazodik. Az exportőr/faktor havi gyakorisággal jelenti a kiszállításait, és fizeti meg a fedezetbevételek alapján a biztosítási díjat. A biztosítás pillérei a fizetési kockázatot jelentő külföldi vevőkre kiállított rulírozó hitellimitek.

Termékpaletta

Posta kgfb kalkulátor 2014: Kötelező biztosítás kalkulátor 2014 !

Posta AutóŐr díjkalkuláció

2012. január 1-től kezdődően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a biztosítási díjon felül, a díj 30 %-ának megfelelő (de maximum 83 Ft/nap) baleseti adót is fizetnie kell (2011. évi CLVI. tv. 9.§). Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt díjból a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha nem az előírt összeget fizeti meg, biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi!

Tájékoztatjuk, hogy díjkalkulációja során Ön a baleseti adóval növelt díjat kapja meg.

Termékinformációk

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (KGFB)

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (GFBT) alapján a biztosító azokat a károkat téríti meg, melyeket károkozóként, a gépjármű üzemeltetése során másoknak okozunk. Nevéből is következik, hogy nem önkéntes biztosítás, hanem törvény kötelez arra, hogy magyarországi telephelyű gépjármű Üzembentartójaként KGFB biztosítást kössünk gépjárművünkre, és azt díjfizetéssel hatályban tartsuk.

A KGFB nem téríti a károkozó gépjárművében keletkezett károkat, arra az Okozói kiegészítő biztosítás vagy a PostaCasco biztosítás nyújthat fedezetet.

Nem csak az ár számít …
Az elmúlt években a több millió autós közül rengetegen váltottak biztosítót - elsősorban anyagi megfontolásból. Az új biztosító kiválasztásakor azonban az ár mellett mindenképpen ajánlatos mérlegelni a biztosító megbízhatóságát, elérhetőségét, stabil gazdasági és tulajdonosi hátterét és az igényelhető plusz-szolgáltatásokat is. A Posta Biztosító 2003-as piacra lépése óta több mint 500 ezer Ügyfél választotta a PostaAutóŐr KGFB biztosítást. A német és magyar tulajdonosok stabilitása és szilárd háttere olyan biztonságot nyújt a Posta Biztosító működéséhez, amelyre minden Ügyfél nyugodtan támaszkodhat.

Miért a PostaAutóŐr KGFB biztosítást érdemes választani?

  • Egyszerű szerződéskötés és kárbejelentés az ország minden postáján;
  • Számos kedvezményt kínálunk Ügyfeleinknek;
  • Kiegészítő biztosítások igényelhetők;
  • Kedvezményes szerviz és javíttatás az ország 23 pontján, a Postaautó Duna Zrt. gépjárműszervizeiben: a PostaAutóŐr-rel rendelkező Ügyfél – káreseménytől függetlenül is – kedvezményt kap gépjárműve szerviz- és egyéb javítási költségeiből.
Számolja ki PostaAutóŐr kötelező biztosítása díját ITT, vagy kérje postai munkatársaink segítségét az Önhöz legközelebb eső postán!

 

Kérjük, hogy a kitöltés során az adatokat a forgalmi engedélyben szereplő bejegyzésekkel megegyezően töltse ki!

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Alapadatok
ÉVFORDULÓS FELMONDÁS
A biztosítási évforduló mindig az aktuális biztosítási év utolsó napja. Felhívjuk figyelmét, hogy egy 2012.01.01-jei kockázatviselési kezdettel megkötött szerződés esetén a következő, aktuális évforduló: 2012.12.31., amit évfordulós felmondás esetén a helyes tarifa megállapításához és a törvénynek megfelelő biztosítóváltáshoz az alábbi mezőben meg kell adni. A biztosítási évforduló mindig a szerződés kezdeti dátumának megfelelő napot megelőző nap a következő évben. Például egy 2012.02.10-i kockázatviselési kezdettel megkötött szerződés esetén ez a dátum: 2013.02.09
2013.10.31. 18:53
Gépjármű adatok
KÉRJÜK, VÁLASSZON!
NORMÁL
KÉRJÜK, VÁLASSZON!
További adatok
Díjszámítás

Köbe-Kötelező-Biztosítás-Kalkulátor-2013/2014: KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület - GFB, CASCO kötés

A Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, nem életbiztosítója. A szervezetet 1996-ban alapította a legnagyobb hazai fuvarozói szövetség (FUVOSZ) és tagszervezetei, magánszemélyek, továbbá egyéb fuvarozáshoz kötődő szervezetek. Az alapítás óta eltelt több mint 15 év során a non-profit szervezeti forma alapvetően meghatározta a KÖBE működését, amely ezáltal a tagok biztosítási igényeit mindig a lehető legkedvezőbb feltételek mellett igyekezett kielégíteni.

Elérhetőségeink
Központi ügyfélszolgálat
KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület,
1108 Budapest Venyige u. 3
Ügyfélfogadás
hétfő: 08.00-17.00, kedd-péntek: 08.00-16.00
Telefonos ügyfélszolgálat
(06-1) 433-1180
hétfő: 08.00-20.00
kedd-péntek: 08.00-18.00



A KÖBE magas színvonalú biztosítási szolgáltatásait garantálja, hogy a képződött eredményt tőkefeltöltésre, szolgáltatásfejlesztésre fordítja, és kedvező biztosítási díjai kialakításánál is figyelembe veszi. A 1996. évi alapítása óta eltelt tizenhat esztendőben az egyesület taglétszáma, díjbevétele és vagyona is dinamikusan fejlődött. A KÖBE fejlődését elsősorban innovatív termékeinek és a hazai piac igényeihez való rugalmas alkalmazkodásnak köszönheti, amellyel folyamatosan versenytársai előtt jár. Mi vezettük be például először a Kötelező és casco egy áron biztosítási csomagot, az Önrész biztosítást, illetve a magyar útviszonyok és a hazai autósok igényeihez illeszkedve itt fogant meg a Defekt, gumiabroncs és kátyúkár biztosítás ötlete is. A kedvező díjak, a folyamatosan bővülő szolgáltatáspaletta és az állandó fejlesztések eredményeképpen a biztosítási szerződések száma 2012. év elején meghaladta a 200.000 darabot. Az egyesület díjbevétele 2011-ben több mint 7 milliárd forint volt, és közel 15.000 darab kárt rendeztünk.

Kiemelten fontos számunkra, hogy ügyfeleink biztonságban érezzék magukat. Ezt garantálja az egyesült 7.5 milliárd forintot meghaladó tartalékalapja is, amely garanciát ad a károk biztonsággal rendezésére. Ezen felül az ügyfelek teljes körű biztosítási védelmét szavatolja a neves európai viszontbiztosítókkal kötött viszontbiztosítási szerződés.
Nemcsak biztosítási portfóliónkat törekszünk teljeskörűen ügyfeleink igényeire szabni, hanem működési folyamataink kialakítása során is figyelünk arra, hogy azok maximálisan az ügyféligényekhez illeszkedjenek. Ennek megfelelően, az elmúlt években jelentős informatikai beruházást hajtottunk végre, hogy a legmodernebb technológiájú adminisztrációs és informatikai háttérrel állhassunk az ügyfelek rendelkezésére.

Szolgáltatásaink
Lakossági ügyfeleink számára személyes igényekre szabott biztosítási megoldásokat kínálunk, legyen szó otthon (Easy, Otthon), jármű (Kötelező gépjárműfelelősség, CASCO és önrész biztosítás, Defekt és kátyúkár biztosítás, KÁF, FÁF, taxi) vagy épp egyedi élethelyzetek (Felvételi biztosítás) biztosításáról.
Számos biztosítási lehetőség áll vállalati ügyfeleink rendelkezésére is, akik a széleskörű egyedi és flotta járműbiztosításokon túlmenően csoportos személybiztosításokat is köthetnek nálunk – akár állandó jelleggel, akár csak egy-egy rendezvényhez, eseményhez kötődően.

Vezetőség
Igazgatótanács Felügyelő Bizottság
Elnöke: Elnöke:
Ádám Imre Kovács István Tamás
Elnökhelyettese:
Décsi Endréné
   
Tagjai: Tagjai:
Dr. Jelen Tamás Dienes Zsolt
Dr. Smidelik Péter Dr. Komár Gábor
Szemán Róbert Kovács István
Dr. Szikszai Julianna Szabó Józsefné
Tomka Boglárka
Dr. Zámbó Ákos
   
Menedzsment
-Dr. Zámbó Ákos vezérigazgató, első számú vezető
-Lilli Róbert ügyvezető, vezető aktuárius
-Tóth Sándor ügyvezető, értékesítési igazgató
-Csicselyné Gulyás Márta gazdasági igazgató
-Mede Béla adminisztrációs igazgató
-Dr. Somfai Attila vezető jogtanácsos
-Gorda Zsolt termékfejlesztési igazgató
-Mészáros Anna belső ellenőrzési vezető
-Baranyai Eszter kommunikációs vezető
-Tallárom Tamás kárigazgató



Szakmai díjak, elismerések

Büszkék vagyunk rá, hogy színvonalas szolgáltatásainknak és innovatív szemléletünknek köszönhetően több megtisztelő elismerést kaptunk az utóbbi években.
A MagyarBrands 2011 és 2012 elnyerésével immáron kétszeresen is elismertté váltunk olyan hazai márkák közt, amelyek a magyar brandek méltó képviselői lehetnek határainkon belül és kívül, emellett a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és minőséget tanúsítják. A díj odaítélése alapvetően számszerűsíthető kritériumok (tradíció, menedzsment, foglalkoztatás, tulajdon) alapján történik, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság elbírálása (ismertség, reputáció, identitás) egészít ki.


A Superbrands 2012 és 2013 státusz elnyerésével biznisz kategóriában a KÖBE-t, mint a saját területén kitűnő hírnevet szerzett márkát ismerték el. A díjat azon cégeknek ítélek meg, akik esetében „a márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, melyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.” A nemzetközi definíción túl, a bírák figyelembe veszik az adott brand tradícióját, történelmét, piaci szereplését, a márka reputációját, a vállalat goodwilljét, etikai megítélését, közismertségét, tudatos innovációját, márkastratégiáját is.

A KÖBE szakmai kompetenciáját erősíti, hogy egyesületünk tagja a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ), a Biztosító Egyesületek és Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének (AMICE) és a Biztosító Egyesületek és Szövetkezetek Globális Szervezetének (ICMIF), s ezen szervezetek életében a konferenciákon illetve egyéb szakmai fórumokon keresztül évek óta aktívan részt vesz.

Több lábon állva

Az elmúlt években a KÖBE végig nyereségesen működött, és ezt az eredményt növekedésre használtuk fel, folyamatosan újabb ügyfélszolgálatai irodákat nyitva az ország nagyobb városaiban. 2007-ben megalapítottuk ingatlankezelő vállalatunkat, a Venyige 3 Ingatlan Kft.-t, amely cég működteti a saját tulajdonú, kiemelkedő színvonalon felújított telephelyünket. Az épület komplexum korszerű biztonsági rendszerrel, saját parkolóval és tágas, nagy terekkel (büfével, étteremmel) rendelkezik, ahol több mint 140 munkatársunknak biztosítunk kényelmes irodákat. Az ingatlankezelőnknek közel 30 bérlője van, akik közül többen be is ruháztak a telephelyen. ⇒ további információ

A közelmúltban létrehoztunk egy új leányvállalatot is, a kb. 80 millió forintos beruházással járó Venyige 3 Autójavító Kft.-t. E cég egy ultramodern autójavító műhely, amely elsősorban fényező-, karosszérialakatos munkát végez, de javítást is vállal. Az alapítás célja egy olyan egyedülálló szolgáltatás biztosítása volt, amely lehetővé teszi az ügyfelek teljes körű kiszolgálását, így az autójavító szolgáltatása kiterjed a kárügyintézés teljes folyamatára, a kárfelvételtől kezdve, a gépjármű teljes helyreállításáig.
A KÖBE autójavítója többet nyújt egy átlagos szerviznél ügyfelei számára: a károsult autósoknak csereautót biztosít, a KÖBE-tagok pedig kedvezményesen vehetik igénybe az autójavító műhely szolgáltatásait. A javítóműhely magas színvonalú felszereltségének, technológiájának köszönhetően a SPANESI Spa. közép európai referencia műhelye és az AUTOCOLOR Kft. magyarországi referencia műhelye. A minőségi munkavégzést a technikai feltételeken túl, a munkatársak szakképzettsége, több éves szakmai tapasztalata garantálja.
Az autójavító műhely elérhetőségei, bejelentkezés: ⇒ további információ

K&H Kötelező és Casco Biztosítás Kalkulátor 2013/2014

A K&H Biztosító az élet- és nem-életbiztosítások teljes palettájával áll lakossági és vállalkozói ügyfelei rendelkezésére, mind saját helyi képviselői hálózatán, mind a K&H Bank fióki tanácsadói hálózatán keresztül.

 

A K&H Biztosító magánszemélyek számára megtakarítási és kockázati (köztük hitelfedezeti) életbiztosításokat, kiegészítő baleset- és egészségbiztosítási módozatokat, míg vállalkozások számára csoportos (munkavállalói) életbiztosítási csomagokat ajánl.

 

Nem-életbiztosítások közül magánszemélyek számára gépjármű-, otthon- és utasbiztosításokat, vállalkozások számára gépjármű vagyon és felelősségbiztosításokat, valamint géptörés biztosításokat ajánlunk. 

 

A K&H Biztosító képviselőinek feladata nem csupán szolgáltatások értékesítése, hanem az ügyfelek házi biztosítási tanácsadóként való folyamatos kiszolgálása. Képviselőink alkalmazkodnak az ügyfelek időbeosztásához, így az ügyintézés nem korlátozódik a hagyományos nyitvatartási időkre.

 

 

itt talál meg bennünket:

 

a K&H Biztosító központi elérhetősége:

1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.

postacím: Budapest 1851

K&H TeleBiztosító: (06 1/20/30/70) 335 3355

Ing Biztosító Árak 2014: Nyugdíj előtakarékosság, hitel és befektetés, előtakarékosság, megtakarítások, egészségbiztosítás kötés !

A biztosítói szolgáltatásainkat bemutató oldalakon az ING Biztosító termékeiről és szolgáltatásairól kaphat általános tájékoztatást.

Az életbiztosításnak egy család életében az a szerepe, hogy ellensúlyozza a jövedelmi viszonyokban hirtelen bekövetkező változásokat, melyek lehetnek egy váratlan esemény, illetve egy előre kiszámítható időpont elérésének (például nyugdíjas kor elérése, gyermek iskoláztatása) következményei.

Társaságunk biztosítási kínálata széleskörűen elégíti ki ügyfeleink különböző élethelyzetekben felmerülő igényeit. Olyan termékskálát kínálunk ügyfeleinknek, amelyből egyénre szabottan állítható össze a személyi károkra fedezetet nyújtó és a család anyagi stabilitását legjobban szolgáló biztosítási csomag.

A termékeinket bemutató oldalakon részletesen megismerkedhet a különböző élethelyzetekre megoldást nyújtó biztosítási szolgáltatásainkkal, egyben kiválaszthatja az Ön egyéni igényeinek leginkább megfelelő megoldásokat. Oldalainkon a következő típusú szolgáltatásokkal ismerkedhet meg:

Befektetés jellegű szolgáltatások/Befektetéshez kötött életbiztosítások

Korszerű befektetési lehetőség, a befektetési alapok és az életbiztosítás rugalmas kombinációja. Befektetési biztosításaink kettős célt szolgálnak, egyrészt életbiztosítási védelmet, másrészt kedvező hozamú megtakarítási lehetőséget nyújtanak. E típusú szolgáltatásaink keretében Ön egy nagyobb összeget rövid vagy hosszú távra is kedvező feltételekkel fektethet be, mely segítségével évek alatt halmozhatja fel azt az összeget, amelyre egy későbbi időpontban lesz Önnek, vagy családjának szüksége.

Életbiztosítások

Az életbiztosítás megteremti és növeli az egyedülálló emberek és a családok biztonságát egyaránt. Oldalunkon a különböző élethelyzetekben felmerülő igények kielégítésére szolgáló termékeinkkel ismerkedhet meg, kiválaszthatja az Önnek leginkább megfelelő szolgáltatásunkat.

Egészségbiztosítások

Egészségbiztosításaink az egészségi állapot komoly megváltozásakor, beavatkozások, illetve kórházi tartózkodás idején enyhítik az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, a kórházi tartózkodást teszik kényelmesebbé.

Ezen az oldalon az ING Nyugdíjpénztár szolgáltatásairól kaphat általános tájékoztatást. A következő információk közül választhat:

Az ING Kronosz Garantált Eurós Jövedelem termék közép- és hosszú távú befektetés, melynek egyik kiemelt célja, hogy a nyugdíjas évekre is azt az életszínvonalat biztosítsa, amelyet aktív keresőként megszokott. Az életbiztosításba épített garancia biztosítja, hogy lejáratkor a biztosítási összeg – még kedvezőtlen piaci tendenciák esetén – se legyen kevesebb, mint a befizetett díjak. Ön döntheti el, hogy egy összegben, vagy a nyugdíját kiegészítve havi járadék formában szeretné megkapni a lejárati összeget.

LEGFONTOSABB JELLEMZŐK

A biztosítás célja

Az Ön megszokott életszínvonalának fenntartása nyugdíjas éveire egy befektetési egységekhez kötött biztosítás keretében, melyre tőkegaranciát nyújtunk.

Eszközalapok

A rendszeres díjakhoz 6, euró alapú eszközalapot kínálunk, amely széleskörű befektetési lehetőséget biztosít az európai kötvényektől a fejlett piaci részvényekig. A rendszeres díjakon felül fizetett eseti díjakhoz további 20, euró alapú eszközalap érhető el, az európai államkötvényektől a nyersanyagokon keresztül a fejlődő piaci részvényekig.

A biztosítás feltétele

A biztosítást 21 és 60 év közötti személyekre lehet megkötni. A maximális életkor lejáratkor 75 év. A biztosítás minimális tartama 15 év, maximális tartama 30 év, közte bármilyen tartam választható.

Kiegészítő szolgáltatások

Tőkegarantált biztosítás.

PÉLDA

Boldog Éva 45 éves, kétgyermekes édesanya szeretne időben felkészülni nyugdíjas éveire, hogy idősebb korára is biztos megélhetést teremtsen családjának, leendő unokáinak. Úgy gondolja, hogy 20 év múlva szüksége lesz havi 40 000 forint nyugdíj kiegészítésre. Céljai megvalósításához Kronosz biztosításunkat választja, amely garantált összegű járadékot biztosít a tartam végén. Amennyiben a választott eszközalapok jól teljesítenek, úgy a kifizetésre kerülő járadék összege magasabb is lehet, mint a megjelölt nyugdíj kiegészítés. Emellett ha bármi történne vele a tartam során, a csökkenő biztosítási összegű kiegészítő biztosítás segítségével jelentős összeggel támogathatja szeretteit.

  • Kronosz befektetéshez kötött életbiztosításunk szolgáltatásaként a lejárati összeg egy összegben vagy járadék formájában is kérhető.
  • Az alapbiztosításra befizetett rendszeres díjakra tőkegaranciát adunk.
  • A biztosításhoz kétfajta garancia társul:
    • Lejáratkor a lejárati garancia összege és az aktuális számlaérték közül a magasabb összeg kerül kifizetésre.
    • Ha a biztosított a garanciaidő lejárata előtt elhalálozik, a kedvezményezettnek a haláleseti garancia összege vagy az aktuális számlaérték 1000 euróval növelt összege közül a magasabbat fizetjük ki.
  • Amennyiben a lejárati szolgáltatás összegét járadék formájában szeretné igénybe venni, úgy a járadék összegének minimumára is garanciát vállalunk.
  • A biztosításhoz egy vagy két életre szóló csökkenő összegű kockázati kiegészítő biztosítás is kapcsolódik, melynek segítségével egy végzetes tragédia esetén a kedvezményezett számára legalább a lejárati garantált összeg kifizetésre kerül.
  • Bármikor lehetősége van befektetéseit további egyösszegű befizetésekkel növelni, eseti befizetés formájában.
  • Szakértők által kezelt, 6+20 eszközalapunk kínál széleskörű lehetőséget befektetéseinek egyéni kialakítására.
  • Befektetési döntéseiben pénzügyi tanácsadóinkon túl ingyenes elektronikus hírlevél szolgáltatásunk is segítségére van.
  • A rendszeres díjakhoz kapcsolódó befektetési portfolióját évente tizenkétszer ingyenesen – akár online is – lehetősége van megváltoztatni, lépést tartva a piaci változásokkal.

A szolgáltatás rugalmassága

Az életbiztosítással kombinált befektetés hosszú távú pénzügyi megoldást jelent, meghatározott időtartamra, ezért a lejárat előtti felmondás, az úgynevezett visszavásárlás, a biztosítás kezdetétől eltelt időtől függően kedvezőtlenül is érintheti Önt.

Természetesen lehetőség van az életbiztosítási szerződés megszüntetésére, annak érdekében, hogy a szerződés feltételei alapján a visszavásárlási érték összegét a biztosítás szerződője megkaphassa.

Ugyanakkor amennyiben a biztosítás tartama során nagyobb összegre van szüksége, vagy a biztosítási díj fizetését nem tudja tovább vállalni, a visszavásárlás mellett egyéb lehetőségekkel is élhet, amelyekkel elérheti céljait, és biztosítási fedezete sem szűnik meg. Ilyen megoldás lehet:

  • a kötvénykölcsön,
  • a díjcsökkentés,
  • a díjfizetés megszüntetése díjmentes leszállítással,
  • a befektetéshez kötött biztosítás esetén a befektetés egy részének megszüntetésével járó részleges visszavásárlás.

Az egyes lehetőségek részleteit biztosítása szerződési feltételeiben találja.

Felhívjuk figyelmét arra is, hogy a szerződés felmondásával, visszavásárlásával veszélybe kerülhet mindazon célok megvalósulása, amely miatt korábban a szerződést megkötötte. Amennyiben a visszavásárlást követően hasonló céllal új szerződést köt, ugyanazért a biztosítási szolgáltatásért a biztosított magasabb életkora miatt általában magasabb díjat kell fizetni, valamint az új szerződés megkötésekor újra felmerülnek a szerződéskötés költségei. Az eltelt idő, a befizetett biztosítási díjak és a kifizetendő összeg függvényében a visszavásárlási összeget még kamatadó is terhelheti a hatályos jogszabályok alapján.

A TKM (Teljes Költség Mutató) az adott befektetéshez kötött életbiztosításra megadja azt a bruttó hozamot, ami mellett - a minimális kockázati fedezetet és éves díjfizetést választva - az ügyfél éppen a befizetett díjaival egyező összeget kap kézhez a lejárat, vagy teljes életre szóló termékek esetében a TKM megállapításához használt időpontokbeli visszavásárlás pillanatában.

Eurós termékek esetében az euró és forint közötti átváltáskor használt árfolyam az MNB által 2011.évre megadott éves átlagos érték, azaz 279,21 Ft/€.
Felhívjuk figyelmét arra, hogy az ING Biztosító Zrt. a TKM értékétől függetlenül tőkegaranciát is nyújt, amelyről a részletes tájékoztatást a 037 jelű rendszeres díjas, garantált, befektetéshez kötött Kronosz biztosítás szabályzata tartalmazza

Jelen 037 jelű Kronosz biztosítás TKM értéke1 :

10 év

15 év

20 év

Fix tartamra szóló

6,33%

5,00%

4,51%

Élethosszig tartó minimális díjfizetési tartam mellett (A 10, 15 illetve 20 évhez tartozó TKM értékek számítása a minimálisan elérhető 10 éves díjbefizetési időtartammal történt)

6,33%

4,29%

3,60%

Élethosszig tartó maximális díjfizetési tartam mellett (A 10, 15 illetve 20 évhez tartozó TKM értékek számítása rendre az ahhoz tartozó maximális, vagyis 10, 15 illetve 20 éves díjbefizetési időtartammal történt)

6,33%

5,00%

4,51%

1 Jelen termék sajátosságai miatt a fentiekben ismertetett TKM számítási módszertől a következőképpen tértünk el: Tekintettel arra, hogy a biztosítás nem teszi lehetővé a típuspélda szerinti éves díjjal történő számítást, a 10 éves tartamra vonatkozó TKM számítása 268.042 Ft-nak megfelelő 960 €/év minimum díjjal történt.

Groupama Garancia Kötelező Biztosítás Kalkulátor 2013/2014-KGFB díjkalkuláció és biztosításkötés akár személyesen vagy online gyorsan és egyszerűen!

KGFB díjkalkulátorok

2013. évi Kgfb díjkalkulátor meglévő szerződésre: Amennyiben Ön jelenleg is rendelkezik kgfb szerződéssel nálunk, csak a gépjármű típusát, rendszámát, valamint szerződésszámát kell megadnia és máris megtudhatja jelenleg is élő KGFB szerződésének jövő évi díját.

 

2013. évi Kgfb díjkalkulátor új szerződésekre: Kalkulálja ki jövő évi kötelezője díját pár perc alatt és számoljon új kedvezményeinkkel! Kösse meg biztosítását kényelmesen, akár online.

KGFB 2013

Csökkentse velünk kötelezője díját!

Számos új kedvezménnyel várjuk Önt is irodáinkban vagy online. Számoljon velünk!

  • Gyermek kedvezmény – akár 30%: ha Önnek 14 év alatti gyermeke van (aki 1999-ben vagy késôbb született).
  • Több-jármű kedvezmény – akár 20%: ha Ön több gépjárműre is a Groupama Garancia Biztosítónál köti a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést.
  • Több-szerződés kedvezmény – akár 23%: ha Önnek van más biztosítási szerződése is a Groupama Garancia Biztosítónál (amely határozatlan vagy legalább 1 éves határozott idôtartamú, nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés, és a szerzôdés éves díja eléri az 5000 Ft-ot).
  • OTP folyószámla kedvezmény – 5%: ha Ön OTP folyószámlával rendelkezik.
  • E-kommunikációs kedvezmény – 1200 Ft: ha Ön megadja e-mail címét és mobil telefonszámát, és hozzájárul ahhoz, hogy a biztosítási szerzôdése kezelésével, megszűnésével kapcsolatos (és írásbeli alakisághoz nem kötött) kommunikációt elektronikus úton folytathassuk.

Számoljon velünk - akár személyesen, akár online! Díjkalkulációhoz, biztosításkötéshez, kérjük, válasszon az alábbi lehetőségek közül: 

  Online díjszámítás itt >>

  Legközelebbi személyes biztosításkötési pont itt>>

Új! Kárexpressz szolgáltatás – csak 4990 Ft/év

Kérje kötelezője mellé kiegészítő KárExpressz szolgáltatásunkat rendkívül kedvező 4990 Ft/év díjért, és autója menetképtelensége esetén gyorsan a segítségére sietünk.

  • Expressz közúti mentést és egyéb asszisztenciát nyújtunk autója és utasai számára. Partnerünk, az EuropAssistance országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával itthon és külföldön is számíthat segítségünkre! Belföldön történt esemény esetén 1 órás kiérkezési garanciát is vállalunk: ha nem érkezik meg a segítség a hívástól számított 1 órán belül, visszafizetjük a KárExpressz szolgáltatás 4990 Ft-os díját.
  • Expressz kárkifizetés: ha Ön vétlen félként autójával kárt szenved, megelôlegezzük Önnek a kárkifizetést, és átvesszük Öntől az ügyintézés gondjait, intézzük a kárrendezést a károkozó gépjármű biztosítójával.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB)

A gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését törvény írja elő, mely szerint a jármű tulajdonjogának megszerzésétől kezdődően a közúti forgalomban való részvétel kötelező feltétele a biztosítás megléte. A gépjármű-felelősségbiztosítás olyan biztosítás, amely alapvetően a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat téríti a károsult személynek. Ennek megfelelően célja, hogy a vétlen károsult akkor is teljes körű kártérítést kapjon, ha a károkozó anyagi lehetőségei ezt nem tennék lehetővé. A legújabb törvényi rendelkezések értelmében már nem minden autósnak az év végi kötelezős kampányban kell biztosítót választania! Ha Ön 2010. január 1-je után, év közben kötött KGFB-t, akkor új biztosítási időszakának kezdete 2013-ban az adott szerződés kockázatviselési kezdete hónap-nap szerint!

„Zöldkártya”

Nemzetközi "zöldkártyára" lenne szüksége? Az igénylésről és más fontos információkról az alábbi linkre kattintva olvashat:

Nemzetközi gépjárműbiztosítási "zöldkártya”

2013. évi
Online köthető "Direkt tarifa"

Kösse meg Kötelezőjét a GroupamaDirekt.hu-n!

Számos új kedvezménnyel várjuk Önt is online is. Számoljon velünk!

  • Gyermek kedvezmény – ha Önnek 14 év alatti gyermeke van (aki 1999-ben vagy késôbb született).
  • Több-jármű kedvezmény – ha Ön több gépjárműre is a Groupama Garancia Biztosítónál köti a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést.
  • Több-szerződés kedvezmény – ha Önnek van más biztosítási szerzôdése is a Groupama Garancia Biztosítónál (amely határozatlan vagy legalább 1 éves határozott idôtartamú, nem kötelezô gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés, és a szerződés éves díja eléri az 5000 Ft-ot).
  • OTP folyószámla kedvezmény –ha Ön OTP folyószámlával rendelkezik.

GroupamaDirekt.hu – biztosítások online

A GoupamaDirekt online megköthető biztosításokat kínál azoknak, akik az interneten keresztül kívánják intézni a biztosítási ügyeiket. A díjszámítástól a szerződéskötésen át minden jogilag lehetséges kapcsolattartás az interneten keresztül történhet. Ennek eredményeképpen, vagyis ha online köt szerződés és online intézi a szerződésével kapcsolatos ügyeit, a biztosítási díj kedvezőbbé válhat. Felhívjuk figyelmét, hogy a biztosítónk által a 2013. évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifában meghirdetett úgynevezett Direkt Tarifa nem csak a biztosító honlapján kötött e-GFB szerződések esetén alkalmazható, hanem az olyan holnapon kötött e-GFB szerződésekre is, ahol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díj kiszámítható, az ajánlat kitölthető és elektronikusan továbbítható. Kérjük, figyelmesen olvassa el a holnapunkon megtalálható 2013.01.01.-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifát, és az e-GFB feltételeire vonatkozó ügyféltájékoztatót, valamint a szerződési feltételeket.

  1. Amennyiben a kiszámított biztosítási díj megfelelő Önnek, akkor egyszerűen és kényelmesen meg is kötheti a szerződést, amely csak néhány percet vesz igénybe. Nem szükséges papírokat kitölteni, aláírni, kedvezmények dokumentumait fénymásolgatni és levélben vagy faxon eljuttatni a biztosítóhoz. Elég néhány kattintás a biztosítási ajánlat saját kezű elkészítéséhez.
  2. Az Ön által elkészített ajánlat alapján Társaságunk a kötvényt is interneten, a regisztráció során létrehozott felhasználói fiókjába küldi el Önnek.
  3. Az Ön és Társaságunk között minden lehetséges kapcsolattartás elektronikusan történik, így nem terheljük Önt a postai küldeményekkel és azok költségeivel sem. A legtöbb esetben Önnek sem kell postán, faxon vagy személyesen eljuttatni az egyes dokumentumokat a biztosítóhoz. A számítógép mellett ülve azokat kényelmesen, elektronikus formában juttathatja el hozzánk - időt és pénzt takarítva meg.

Kérje kötelezője mellé új KárExpressz szolgáltatásunkat!

Kérje kötelezője mellé kiegészítő KárExpressz szolgáltatásunkat rendkívül kedvező 4990 Ft/év díjért, és autója menetképtelensége esetén gyorsan a segítségére sietünk.

  • Expressz közúti mentést és egyéb asszisztenciát nyújtunk autója és utasai számára. Partnerünk, az EuropAssistance országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával itthon és külföldön is számíthat segítségünkre! Belföldön történt esemény esetén 1 órás kiérkezési garanciát is vállalunk: ha nem érkezik meg a segítség a hívástól számított 1 órán belül, visszafizetjük a KárExpressz szolgáltatás 4990 Ft-os díját.
  1. Helyszíni javítás megszervezése
  2. Autómentővel való szállítás megszervezése
  3. Gépjárműtárolás megszervezése
  4. Hazautazás vagy úticélhoz történő továbbutazás megszervezése
  5. Visszautazás megszervezése a megjavított járműért
  6. Bérgépjármű bérlése
  7. Éjszakai szállás megszervezése
  • Expressz (direkt) kárkifizetés:ha Ön vétlen félként autójával kárt szenved, megelőlegezzük Önnek a kárkifizetést, és átvesszük Öntől az ügyintézés gondjait, intézzük a kárrendezést a károkozó gépjármű biztosítójával. A KárExpressz kiegészítő biztosítás a lakossági KGFB biztosításhoz köthető amennyiben a jármű:
    • személygépjármű, illetve 3,5 t össztömeget meg nem haladó tehergépkocsi,
    • a jármű kora nem haladja meg a 12 évet.

2013. évi
"Hagyományos tarifa"

Kösse meg Kötelezőjét üzletkötőinknél!

Számos új kedvezménnyel várják üzletkötőink Önt is irodáinkban. Számoljon velünk, és éljen kedvezményeinkkel:

  • Gyermek kedvezmény –ha Önnek 14 év alatti gyermeke van (aki 1999-ben vagy késôbb született).
  • Több-jármű kedvezmény –ha Ön több gépjárműre is a Groupama Garancia Biztosítónál köti a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést.
  • Több-szerződés kedvezmény –ha Önnek van más biztosítási szerződése is a Groupama Garancia Biztosítónál (amely határozatlan vagy legalább 1 éves határozott időtartamú, nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés, és a szerződés éves díja eléri az 5000 Ft-ot).
  • OTP folyószámla kedvezmény –ha Ön OTP folyószámlával rendelkezik.
  • E-kommunikációs kedvezmény – 1200 Ft: ha Ön megadja e-mail címét és mobil telefonszámát, és hozzájárul ahhoz, hogy a biztosítási szerzôdése kezelésével, megszűnésével kapcsolatos (és írásbeli alakisághoz nem kötött) kommunikációt elektronikus úton folytathassuk.

Az Ön kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének díját ezen kívül számos egyéb tényező is kedvezően befolyásolhatja!

  • Társasághoz tartozás: Ha Ön a fennálló gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése évfordulóján vagy az új gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor az OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társasággal vagy a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-vel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.
  • Díjfizetés gyakorisága: Minél ritkább díjfizetési gyakoriságot választ, annál kedvezőbb a díja.

Tovább az ügyfélszolgálat keresőre

Kérje kötelezője mellé új KárExpressz szolgáltatásunkat!

Kérje kötelezője mellé kiegészítő KárExpressz szolgáltatásunkat rendkívül kedvező 4990 Ft/év díjért, és autója menetképtelensége esetén gyorsan a segítségére sietünk.

  • Expressz közúti mentést és egyéb asszisztenciát nyújtunk autója és utasai számára. Partnerünk, az EuropAssistance országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával itthon és külföldön is számíthat segítségünkre! Belföldön történt esemény esetén 1 órás kiérkezési garanciát is vállalunk: ha nem érkezik meg a segítség a hívástól számított 1 órán belül, visszafizetjük a KárExpressz szolgáltatás 4990 Ft-os díját.
  1. Helyszíni javítás megszervezése
  2. Autómentővel való szállítás megszervezése
  3. Gépjárműtárolás megszervezése
  4. Hazautazás vagy úticélhoz történő továbbutazás megszervezése
  5. Visszautazás megszervezése a megjavított járműért
  6. Bérgépjármű bérlése
  7. Éjszakai szállás megszervezése
  • Expressz (direkt) kárkifizetés:ha Ön vétlen félként autójával kárt szenved, megelőlegezzük Önnek a kárkifizetést, és átvesszük Öntől az ügyintézés gondjait, intézzük a kárrendezést a károkozó gépjármű biztosítójával. A KárExpressz kiegészítő biztosítás a lakossági KGFB biztosításhoz köthető amennyiben a jármű:
    • személygépjármű, illetve 3,5 t össztömeget meg nem haladó tehergépkocsi,
    • a jármű kora nem haladja meg a 12 évet.

2012. évi
„Direkt tarifa”

Kösse meg kötelezőjét online a GroupamaDirekt.hu weboldalon!

2012-ben induló kockázatviselési kezdettel kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését kösse meg online a GroupamaDirekt.hu-n!

  kedvező e-GFB díjak 

  értékes nyeremények 

  szerződéskötés pár perc alatt 

  ingyenes Garantált Asszisztencia Önnek

Kattintson a GroupamaDirekt.hu-ra!

 

A GoupamaDirekt online megköthető biztosításokat kínál azoknak, akik az interneten keresztül kívánják intézni a biztosítási ügyeiket. A díjszámítástól a szerződéskötésen át minden jogilag lehetséges kapcsolattartás az interneten keresztül történhet. Ennek eredményeképpen, vagyis ha online köt szerződés és online intézi a szerződésével kapcsolatos ügyeit, a biztosítási díj kedvezőbbé válhat. Felhívjuk figyelmét, hogy a biztosítónk által a 2012. évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifában meghirdetett úgynevezett Direkt Tarifa nem csak a biztosító honlapján kötött e-GFB szerződések esetén alkalmazható, hanem az olyan holnapon kötött e-GFB szerződésekre is, ahol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díj kiszámítható, az ajánlat kitölthető és elektronikusan továbbítható. Kérjük, figyelmesen olvassa el a holnapunkon megtalálható 2012. évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifát, és az e-GFB feltételeire vonatkozó ügyféltájékoztatót, valamint a szerződési feltételeket.

A Groupama direkten akár 1 percen belül megtudhatja, hogy mennyibe kerül az Ön kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.

Amennyiben a kiszámított biztosítási díj megfelelő Önnek, akkor egyszerűen és kényelmesen meg is kötheti a szerződést, amely csak néhány percet vesz igénybe. Nem szükséges papírokat kitölteni, aláírni, kedvezmények dokumentumait fénymásolgatni és levélben vagy faxon eljuttatni a biztosítóhoz. Elég néhány kattintás a biztosítási ajánlat saját kezű elkészítéséhez.

Az Ön által elkészített ajánlat alapján a biztosító a kötvényt is interneten, a regisztráció során létrehozott felhasználói fiókjába küldi el Önnek.

Az Ön és a biztosító közti minden lehetséges kapcsolattartás elektronikusan történik, így nem terheljük Önt a postai küldeményekkel és azok költségeivel sem. A legtöbb esetben Önnek sem kell postán, faxon vagy személyesen eljuttatni az egyes dokumentumokat a biztosítóhoz. A számítógép mellett ülve azokat kényelmesen, elektronikus formában juttathatja el hozzánk - időt és pénzt takarítva meg.

Csak a díjszámításhoz legszükségesebb adatokat kérjük Öntől. Nincsenek felesleges kérdések, nehezen értelmezhető magyarázatok.

Ingyenes többletszolgáltatásaink

Külön díj fizetése nélkül további szolgáltatásokat is nyújtunk a Groupama Garancia Biztosító e-GFB tarifáját választó ügyfeleknek.

Garantált Asszisztencia – a segítség gyorsan érkezik!

Társaságunkat választó ügyfeleinknek Garantált Asszisztenciát nyújtunk, melynek keretében, ha gépjárművük Magyarország területén menetképtelenné válik, évente egyszer egy helyszíni javítás munkadíját vagy szervizbe szállítást mi fizetünk. A segélyhívástól számított egy órán belül garantáltan helyszínre érkezünk. Ha túllépjük az egy órát, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 3 havi díját átvállaljuk.

Az ingyenes szolgáltatásokon túl a Groupama Garancia Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosításához járó asszisztencia számos extrát is tartalmaz, amely igazán nagy segítséget nyújthat Önnek és családjának a bajban. A telefonos szervezési asszisztencia szolgáltatásunk egész évben, a nap 24 órájában Magyarországon és a Nemzetközi Zöld Kártya Egyezmény európai tagországainak területén bármikor igénybe vehető. A további részletekért kattintson a Garantált Asszisztencia elnevezésű fülre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB)

 

A gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését törvény írja elő, mely szerint a jármű tulajdonjogának megszerzésétől kezdődően a közúti forgalomban való részvétel kötelező feltétele a biztosítás megléte. A gépjármű-felelősségbiztosítás olyan biztosítás, amely alapvetően a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat téríti a károsult személynek. Ennek megfelelően célja, hogy a vétlen károsult akkor is teljes körű kártérítést kapjon, ha a károkozó anyagi lehetőségei ezt nem tennék lehetővé. A legújabb törvényi rendelkezések értelmében már nem minden autósnak az év végi kötelezős kampányban kell biztosítót választania! Ha Ön 2010. január 1-je után, év közben kötött KGFB-t, akkor annak évfordulója a megkötés dátuma!

 

2012. évi
"Normál tarifa"

2012-ben induló kockázatviselési kezdetű normál tarifát Önnek találtuk ki,

 

ha 14 év alatti gyermeke van, vagy

partnerünk már valamilyen biztosítási szerződéssel, vagy

több éve kármentesen vezet, vagy

esetleg minden előző feltételnek megfelel.

Az Ön 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződősének díját ezen kívül számos egyéb tényező is kedvezően befolyásolhatja!

OTP folyószámla: Ha Önnek a fennálló gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése évfordulóján vagy az új gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor az OTP Banknál folyószámlával rendelkezik, és számlaszáma az ajánlaton feltüntetésre kerül.

Társasághoz tartozás: Ha Ön a fennálló gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése évfordulóján vagy az új gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor az OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társasággal vagy a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-vel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.

E-mail cím: Ha Ön meglévő szerződése esetén korábban megadta, vagy új szerződés megkötésekor a GFB ajánlaton megadja a saját e-mail cím elérhetőségét és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a biztosító a szerződése kezelésével, megszűnésével kapcsolatos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt elektronikus úton folytathatja.

Mobil szám: Ha Ön meglévő szerződése esetén korábban megadta, vagy új szerződés megkötésekor a GFB ajánlaton megadja a saját használatban lévő és élő mobil telefonszámát és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a biztosító a szerződése kezelésével, megszűnésével kapcsolatos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt ezen az úton folytathatja.

Díjfizetés gyakorisága: Minél ritkább díjfizetési gyakoriságot választ, annál kedvezőbb a díja.

Ingyenes többletszolgáltatásaink

Külön díj fizetése nélkül további szolgáltatásokat is nyújtunk a Groupama Garancia Biztosítót választó ügyfeleknek.

Garantált Asszisztencia – a segítség gyorsan érkezik!

Társaságunkat választó ügyfeleinknek Garantált Asszisztenciát nyújtunk, melynek keretében, ha gépjárművük Magyarország területén menetképtelenné válik, évente egyszer egy helyszíni javítás munkadíját vagy szervizbe szállítást mi fizetünk. A segélyhívástól számított egy órán belül garantáltan helyszínre érkezünk. Ha túllépjük az egy órát, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 3 havi díját átvállaljuk.

Az ingyenes szolgáltatásokon túl a Groupama Garancia Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosításához járó asszisztencia számos extrát is tartalmaz, amely igazán nagy segítséget nyújthat Önnek és családjának a bajban. A telefonos szervezési asszisztencia szolgáltatásunk egész évben, a nap 24 órájában Magyarországon és a Nemzetközi Zöld Kártya Egyezmény európai tagországainak területén bármikor igénybe vehető. A további részletekért kattintson a Garantált Asszisztencia elnevezésű fülre.

Közlekedési balesetbiztosítás a gépjármű vezetőjének

A balesetet okozó vezető halála vagy megrokkanása családjának anyagi problémákat okozhat, ezért társaságunk közlekedési balesetbiztosítást nyújt ügyfeleinek. A biztosítás védelmet nyújt a biztosított járművezetője által okozott közlekedési baleset esetén, amennyiben a balesetet okozó vezető 67%-ot elérő vagy meghaladó mértékben rokkanttá válik vagy elhalálozik. Biztosított a társaságunknál gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező gépjármű mindenkori vezetője, amennyiben a balesetet ő okozta.

Biztosítási összeg: 500.000 Ft

A biztosító szolgáltatásának korlátozására vonatkozó rendelkezések (kizárás, mentesülés): A biztosító nem nyújt szolgáltatást, amennyiben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításáról szóló 2009. évi LXII. törvény 34.§-ában felsorolt visszkereseti okok pontjai közül bármelyik teljesül a közlekedési balesettel kapcsolatban, valamint ha a biztosítási eseményt a biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB)

 

A gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését törvény írja elő, mely szerint a jármű tulajdonjogának megszerzésétől kezdődően a közúti forgalomban való részvétel kötelező feltétele a biztosítás megléte. A gépjármű-felelősségbiztosítás olyan biztosítás, amely alapvetően a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat téríti a károsult személynek. Ennek megfelelően célja, hogy a vétlen károsult akkor is teljes körű kártérítést kapjon, ha a károkozó anyagi lehetőségei ezt nem tennék lehetővé. A legújabb törvényi rendelkezések értelmében már nem minden autósnak az év végi kötelezős kampányban kell biztosítót választania! Ha Ön 2010. január 1-je után, év közben kötött KGFB-t, akkor annak évfordulója a megkötés dátuma!

 

KárExpressz szolgáltatás

Kérje kötelezője mellé új Kárexpressz szolgáltatásunkat!

Kérje kötelezője mellé kiegészítő KárExpressz szolgáltatásunkat rendkívül kedvező 4990 Ft/év díjért, és autója menetképtelensége esetén gyorsan a segítségére sietünk.

  • Expressz közúti mentést és egyéb asszisztenciát nyújtunk autója és utasai számára. Partnerünk, az EuropAssistance országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával itthon és külföldön is számíthat segítségünkre! Belföldön történt esemény esetén 1 órás kiérkezési garanciát is vállalunk: ha nem érkezik meg a segítség a hívástól számított 1 órán belül, visszafizetjük a KárExpressz szolgáltatás 4990 Ft-os díját.
  • Expressz (direkt) kárkifizetés:ha Ön vétlen félként autójával kárt szenved, megelőlegezzük Önnek a kárkifizetést, és átvesszük Öntől az ügyintézés gondjait, intézzük a kárrendezést a károkozó gépjármű biztosítójával. A KárExpressz kiegészítő biztosítás a lakossági KGFB biztosításhoz köthető amennyiben a jármű:
    • személygépjármű, illetve 3,5 t össztömeget meg nem haladó tehergépkocsi,
    • a jármű kora nem haladja meg a 12 évet.

KárExpressz - Asszisztencia szolgáltatások:

Az asszisztencia szolgáltatás területi hatálya a nemzetközi zöldkártya-egyezmény európai tagországai. Olyan biztosítási esemény esetén vehető igénybe, ha a gépjármű mozgásképtelen, a továbbhaladás akadályozott, továbbá a lopás, a törés és a műszaki üzemzavar. A szolgáltatásra jogosult a gépjármű vezetője és a jármű utasai is.

Szolgáltatásaink:

  1. Helyszíni javítás megszervezése: A bejelentését követően szakemberünk a helyszínen megkísérli autóját menetképessé tenni, melynek egyszeri kiszállási és javítási munkadíját megtérítjük a biztosításban rögzített limitig. (A felhasznált alkatrészek árát a biztosítás nem fedezi.)
  2. Autómentővel való szállítás megszervezése: Ha az autót a helyszínen nem lehet menetképes állapotba hozni, akkor a helyszínre küldött autómentő a járművet és a benne lévő személyes poggyászt javítóműhelybe vagy a lakóhelyre szállítja.
  3. Gépjárműtárolás megszervezése: Amennyiben a szervizelésre várakozni kell, és az autó biztonságos éjszakai tárolást igényel, megszervezzük és megtérítjük a tárolást.
  4. Hazautazás vagy úticélhoz történő továbbutazás megszervezése: Ha a gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a haza vagy a továbbutazás költségét megtérítjük.
  5. Visszautazás megszervezése a megjavított járműért: A biztosító megtéríti a megjavított gépjármű átvétele érdekében szükséges utazás költségét a lakóhelytől vagy az úticéltól a szerelőműhelyig egy fő részére.
  6. Bérgépjármű bérlése: Ha a gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, megszervezzük és megtérítjük bérgépjármű igénybevételét.
  7. Éjszakai szállás megszervezése: Ha a gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni.

Szolgáltatási limit: 85 000 Ft/biztosítási időszak. A fenti szolgáltatásokat a biztosító a szerzôdésben meghatározott kártérítési limitig teljesíti.

 

KárExpressz - Direkt kárrendezési szolgáltatás

A KárExpressz szolgáltatásban részt vevő Ügyfeleink járműveinek vállaljuk a közúti baleset által keletkezett károk rendezését. A gépjárművek ütközéséből eredő kártérítési események esetén, amennyiben Ügyfelünk a vétlen fél (azaz a jogalap egyértelműen megállapítható), és a károkozó felelősségbiztosítója Magyarországon működő biztosítótársaság a gépjárművében keletkezett kárt a Groupama Garancia Biztosító megtéríti, és a jármű javítási szolgáltatását a KGFB törvényben meghatározott szinten elvégzi. A Direkt kárrendezés szolgáltatás területi hatálya Magyarország.

 Biztosítási esemény:

A biztosított gépjárműben, annak alkatrészeiben, tartozékaiban vétlenül elszenvedett töréskár, feltéve, hogy:

  • a kár gépjárművek üzemeltetése során, a járművek ütközésével keletkezett,
  • a károkozó jármű a kötelező felelősségbiztosításról szóló jogszabály alapján gépjárműnek minősül,
  • a károkozó gépjárműre Magyarország területén gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet folytató biztosítótársasággal kötött – a károkozás időpontjában érvényes – kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkeztek, továbbá
  • a kárért kizárólag az okozó gépjármű vezetője a felelős. A károkozó jármű vezetőjének kizárólagos felelősségét a biztosított kötelessége bizonyítania.

Szolgáltatásra jogosult: a jármű tulajdonosa. A szolgáltatás nem tartalmaz önrészesedést. A szolgáltatás éves díja 4990 Ft.

Garantált Asszisztencia

Ez a kötelező Önnek nyújt többet!

Azon ügyfeleinknek, akik a 2013 előtti kockázatviselési kezdettel kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket megtartják a Groupama Garancia Biztosítónál, Magyarország területén belül továbbra is ingyenes Garantált Asszisztencia szolgáltatást nyújtunk, amely biztosítási évenként egy alkalommal vehető igénybe:

 

Közúti segélyszolgálat: szerelő helyszínre küldése és ingyenes helyszíni javítás

Amennyiben gépjárműve Magyarország területén menetképtelenné válik, a Groupama Garancia Biztosító asszisztencia központja a lehető legrövidebb időn belül helyszíni szerelőt küld, és amennyiben a meghibásodás nem garanciális, a szerelő megkísérli a hiba helyszínen történő elhárítását, azaz menetképessé teszi járművét. A helyszíni javítás munkadíjának költségét – ide nem értve az esetlegesen felhasznált alkatrészek költségét- évente egyszer a Groupama Garancia Biztosító átvállalja Ön helyett, (A szervizben történő végleges javíttatás már ügyfelünk feladata. A gépjármű végleges helyreállításának költségeit a Garantált Asszisztencia szolgáltatás nem fedezi.)

Ingyenes autómentés, szervizbe szállítás

Ugyancsak Magyarország területén, azokban az esetekben, amikor a probléma jellege miatt gépjárműve a helyszínen nem javítható, a menetképtelen gépjárművet – a legközelebbi – javítóműhelybe szállíttatjuk Önnek. Ha az elszállított gépjármű javítására szolgáló célszerviz vagy autójavító az esemény idején zárva tart, gépjárműve megőrzéséről is gondoskodunk amíg az autószerviz átveszi, de legfeljebb az első munkanapig.

Garantáltan gyors segítség

Garantált Asszisztencia szolgáltatásunk keretében belföldön történt esemény esetén a segítségkérő hívástól számított 1 órán belül garantáltan helyszínre érkezünk.

Ha túllépjük az egy órát, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása 3 havi díját mi fi zetjük Ön helyett!

Milyen esetekben segít a Garantált Asszisztencia?

A Garantált Asszisztencia szolgáltatás Magyarország területén vehető igénybe, akkor, ha a gépjármű mozgásképtelen, vagyis nem működőképes a következő okokból:

    • Üzemzavar esetén: a jármű (jogszerű és előírásszerű használata mellett fellépő) hirtelen, előre nem látott hibája, beleértve a mechanikai vagy elektromos meghibásodást, amennyiben az a jármű azonnali menetképtelenségét eredményezi, vagy az olyan váratlan meghibásodás, amely a közlekedés biztonságát veszélyezteti, illetve lehetetlenné teszi a gépjármű bezárását (pl. ablakemelő, zár meghibásodása).

  • Baleseti káresemény esetén: minden olyan közlekedési baleset esetén, mint például – de nem kizárólag – ütközés, borulás, zuhanás, robbanás stb., illetve a gépjármű feltörése.

Az olyan műveletek azonban, mint karbantartás – akár időszakosan akár másként –, gépkocsivizsgálat, alkatrészek helyreállítása és beszerzése nem tekintendő üzemzavarnak, továbbá a karbantartáshoz szükséges szállítmány hiányossága sem kezelhető annak. Továbbá a fentieken túl minden más esemény vagy kiegészítő jelleggel igényelhető szolgáltatás igénybe vétele esetén az ügyfél – számla ellenében – a helyszínen fizeti meg a szolgáltatás költségét. A tájékoztatás nem teljes körű!

Ki, mikor és hol veheti igénybe a Garantált Asszisztenciát?

    • A Garantált Asszisztencia szolgáltatást a Groupama Garancia Biztosító hatályos lakossági kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleinek (szerződőinek) nyújtja személygépkocsikra, motorkerékpárokra és olyan tehergépkocsikra és autóbuszokra, melyeknek össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát.

    • A szolgáltatást a következő természetes személyek vehetik igénybe: - a gépjármű bejegyzett tulajdonosa, vagy hosszú távú lízing esetén a gépjármű üzemben tartója, - a gépjármű vezetője és utasai (csak a hivatalosan engedélyezett és a gyártó által előírt létszámig).

    • Területi hatály: A Groupama Garancia Biztosító gépjármű segítségnyújtási-szolgáltatásai Magyarországon érvényesek. 

  • A szolgáltatás igénybevételéhez érvényes magyar forgalmi engedéllyel és rendszámmal illetve magyarországi lakóhellyel kell rendelkezni.

Kiegészítő szolgáltatások megszervezése igény szerint

Az ingyenes szolgáltatásokon túl a Groupama Garancia Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosításához járó asszisztencia számos extrát is tartalmaz, amely igazán nagy segítséget nyújthat Önnek és családjának a bajban. Az ingyenes szolgáltatásokon felül díj ellenében további szolgáltatások is igénybe vehetőek. A kiegészítő szolgáltatások megszervezését asszisztenciapartnerünk intézi Ön helyett, az igényelt plusz szolgáltatás költségét ezekben az esetekben ügyfelünk állja, de a szervezés költségét a Groupama Garancia Biztosító átvállalja Ön helyett.

Kiegészítő szolgáltatások

+ Tárolás

Ha az elszállított gépjármű javítására szolgáló célszerviz vagy autójavító az esemény idején zárva tart, gépjárműve megőrzéséről gondoskodunk. (A tárolás megszervezési szolgáltatása – az évi egyszeri ingyenes lehetőségen felül –, későbbi biztosítási eseménynél is igénybevehető saját költségen).

 

+ Elutazás

A menetképtelen gépjármű utasait eljuttatjuk a legközelebbi közlekedési csomópontig (buszállomásig, vonatállomásig).

 

+ Bérgépjármű

Amennyiben a menetképtelenné vált gépjármű javítása a káresemény napján előre láthatólag nem fejeződik be, lehetőség van bérgépjármű használatának és kiszállításának megszervezésére.

 

+ Szállás

Amennyiben a gépjármű javítása az esemény napján előre láthatólag nem fejeződik be, megszervezzük a szállást egy közeli szállodában.

 

+ Továbbutaztatás szervezése busszal vagy vonattal

Amennyiben a gépjármű javítása a káresemény napján előre láthatólag nem fejeződik be, megszervezzük a jogosult személyek hazautazását vagy az út folytatását vasúton vagy busszal.

 

+ Visszautazás a megjavított gépjárműért - külföldön

Egyes esetekben, ha a menetképtelenné vált gépjármű javítása nem fejeződött be a káresemény napján, és a kedvezményezett továbbutazott a helyszínről, megszervezzük a szervizbe történő visszautazását.

 

+ Telefonon keresztüli segítségnyújtás és idegen nyelvű vésztolmácsolás

Amennyiben a gépjármű tulajdonosa külföldön bajba kerül, és azonnali tolmácsolásra van szüksége, asszisztenciapartnerünk biztosítja Önnek a tolmácsolást és segítségnyújtást telefonon keresztül.

 

Megjegyzés: A helyszíni javítási vagy vontatási szolgáltatás biztosítási évenként ingyenesen egyszer vehető igénybe. Minden további helyszíni javítást vagy vontatást is megszervezünk, de azok - a kiegészítő szolgáltatásokhoz hasonlóan- költségtérítés ellenében vehetők igénybe. A szervező asszisztencia önhibából eredő meghibásodás esetén is kérhető, pl: lemerült akkumulátor, üzemanyaghiány, kizárás a gépkocsiból, pótkerék, emelő vagy kerékkulcs hiánya.

Tájékoztatás a baleseti adóról

Tájékoztatás a baleseti adóról

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy 2012. január 1-jétől kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a biztosítási díjon felül baleseti adót kell fizetnie. Az adó mértéke az adóalap 30%-a, de az adó nem lehet több, mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű. Mivel a fedezetlenségi időszakban a biztosító nem visel kockázatot, a 83 Ft napi maximum nem érvényesíthető, ezért a fedezetlenségi díjat minden esetben 30%-os adó terheli.

Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt összegből a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha az esedékes biztosítási díj, az esetleges fedezetlenségi díj és a baleseti adó együttes összegét nem fizeti meg, akkor biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi! Az esetleges elmaradt díj összegét (türelmi időre járó díj, fedezetlenségi díj) az ajánlatkészítés során megadott adatok alapján, a biztosítás első díjával együtt kell megfizetni.

Kedvezmények
2011-re

 Kedvezmények - 2011      
     

20% Vagyonbiztosítási kedvezmény

Kedvezményt nyújtunk minden olyan szerződőnek, aki rendelkezik a Groupama Garancia Biztosítónál folyamatos díjú, élő casco, lakás- vagy vagyonbiztosítási szerződéssel. 

10% B10 Plusz kedvezmény

Kedvezményt nyújtunk minden olyan szerződőnknek, akinek az ugyanarra a gépjárműre vonatkozó gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése az évfordulója előtti időszakban és az évforduló után is B10 bonus fokozattal rendelkezik.

10% Gyermekkedvezmény

Kedvezményt nyújtunk minden a 14 év alatti (1997-ben vagy utána született) gyermekes ügyfeleinknek.

5% OTP folyószámla kedvezmény

Amennyiben Ön az OTP Banknál folyószámlával rendelkezik, további 5% kedvezményt nyújtunk.

10% Társasági kedvezmény

10% kedvezményt adunk minden olyan szerződőnek, aki az OTP Csoporthoz tartozó gazdasági társasággal vagy a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-vel a szerződéskötés idôpontjában munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.




 Kedvezmények kiszámolása      
     

Első lépés:

A 20%-os Vagyonbiztosítási és a 10%-os B10 Plusz kedvezmény összeadhatóak, együttes mértékük így 30% lehet. Határozza meg, hogy jogosult-e Vagyonbiztosítási vagy B10 Plusz kedvezményre, majd adja össze az Önre érvényes kedvezmények mértékét, és ezzel csökkentheti gépjárművére szóló alapdíját.

Második lépés:

Határozza meg, hogy jogosult-e Gyermek, OTP folyószámla vagy Társasági kedvezményre. Adja össze az Önre érvényes kedvezmények mértékeit. Ezen jogcímek alapján legfeljebb 15% kedvezmény vehető figyelembe. Ön ezzel csökkentheti az előzőleg kiszámolt díját.



A biztosító a kedvezmények, illetve pótdíjak alapjául szolgáló adatokat ellenőrizheti. Amennyiben az ellenőrzött adatok alapján kedvezményre nem jogosult, vagy pótdíjra lenne köteles, akkor a biztosító a szerződés díját az ellenőrzött adatoknak megfelelően, visszamenőlegesen a kockázatviselés kezdetétől módosítja.

Kedvezmények
2010-re

Új ügyfeleinknek a 2010-es évre az alábbi kedvezményeket kínáljuk:

 Kedvezmények - 2010      
     
15% gyermek kedvezmény 14 évnél fiatalabb (1996-ban, vagy utána született) gyermekek szülei részére

5% nyugdíjas kedvezmény minden olyan természetes személy szerződőnek, aki szerződéskötéskor igazolja, hogy nyugdíjas

10% partner kedvezmény minden olyan szerződő részére, aki rendelkezik folyamatos díjú, élő casco, lakás-, életbiztosítási vagy GKKV szerződéssel, vagy a gépjármű-felelősségbiztosítással együtt köt ilyen szerződést

5% OTP partner kedvezmény minden o

GRAWE Nyugdíj biztosító program

Fontos információk

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX törvény alapján 2013. október 1-től a PSZÁF megszűnik és a Magyar Nemzeti Bank látja el a pénz-, tőke- , biztosítási- és pénztári piac felügyeletét, továbbá a PSZÁF eddigi fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit.

Elérhetőség:
Magyar Nemzeti Bank
Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.
Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777
Központi telefon: (36-1) 4899-100
Központi fax: (36-1) 4899-102
Webcím: http://felugyelet.mnb.hu

A Pénzügyi Békéltető Testület elérhetőségei változatlanok.

Nyugdíj előtakarékossági akció ajándék kiegészítő biztosításokkal.

170x170

 

Gondolt-e már arra mennyi lesz a várható nyugdíja

és mennyiből szeretne megélni?

 

- A kettő közötti különbség valószínűleg hatalmas!

 
 
Miért fontos a nyugdíj?

A kiszámíthatatlan gazdasági környezet és a kedvezőtlen demográfiai változások (a társadalom elöregedése) következtében az öngondoskodás egyre fontosabbá válik mindannyiunk életében.

Mikor érdemes elkezdeni az előtakarékosságot?

Fiatal korban kevés összeggel is el lehet kezdeni az öngondoskodást,  ennek későbbi megkezdése egyre nagyobb terhet jelent.

Kinek ajánljuk?

Mindenkinek, aki aktív nyugdíjasként a megszokott életszínvonalon szeretne élni családja körében.

Fentiekre megoldás: GRAWE Nyugdíj program

 
Miért a GRAWE Nyugdíj program?

  • Stabil háttérrel rendelkező cég (a nemzetközi "GRAWE GROUP" tagja), amelyre nyugodt szívvel bízhatja hosszú távú megtakarításait - GRAWE Életbiztosító Zrt. A világgazdasági válság ellenére biztosítónk az ügyfelek részére a piacon elérhető befektetésekhez képest mindig kedvező hozamot nyújtott. (ld. Pénzügyi mutatóink)
  • A GRAWE Nyudíj program alapterméke egy halálesetre és elérésre szóló vegyes életbiztosítás, szabadon választható tartammal (min 5 év).
  • Tartam alatt életbiztosítási fedezetet biztosít.
  • Lejáratkor szabadon válaszható az egyösszegű kifizetés vagy a járadékra váltás.

További információk:

A nyugdíjprogram keretén belül lehetőség nyílik ajándék kiegészítő biztosításokra, valamint elérhető forintos és eurós változatban is.

Az eurós változat esetén a díjfizetés és szolgáltatás (biztosító kifizetése) is euróban történik.

Genertel kötelező biztosítás kalkulátor 2014-Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átkötés Genertel árak, tarifák 2014

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

  • Kötelező biztosítás, KGFBKötelező biztosítását telefonon, vagy online bárhol kényelmesen megkötheti.
  • A Genertel 24 órában rendelkezésére áll a www.genertel.hu-n, illetve hétfőtől péntekig, 8.00-20.00 között a 06 (1) 288 0000-ás telefonszámon nemcsak kötésre, hanem kárügyintézésre is.
  • Könnyen, pár perc alatt kiszámolhatja KGFB díját egyszerűsített online kötelező biztosítás kalkulátorunk segítségével!
  • A Genertel Biztosító Zrt. a Generali csoport tagja, így cégünk megbízható, stabil háttérrel rendelkezik.

 

Milyen esetekben lehet szüksége kötelező biztosításra?

  • Biztosító váltás évfordulóra - ha egy olcsóbb, vagy jobb kötelező biztosításra szeretné lecserélni a jelenlegit évforduló váltáskor. 
  • Gépjárművásárlás - új, vagy használt gépjármű vásárlása miatt kötelező biztosításra van szüksége azonnal.
  • Kötelező biztosítása érdekmúlás miatt megszűnt - pl.: üzemben tartó változás, a gépjármű forgalomból történő kivonása, szerződés szünetelés miatt.
  • Kötelező biztosítása díjnemfizetés miatt megszűnt - korábbi biztosítója díjnemfizetés miatt megszüntette előző KGFB szerződését
  • Kötelező biztosítása közös megegyezéssel megszűnt - az előző KGFB szerződése közös megegyezéssel szűnt meg. 

 

Mikortól válik érvényessé kötelező biztosítása?

Kötelező biztosítása életbelépésének idejét Ön határozhatja meg. Akár azonnal, az online, vagy telefonos szerződéskötést követően, vagy egy későbbi időpontban, amelyet Ön jelöl ki a szerződéskötési folyamat során.

Letölthető dokumentumok

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjtarifa

A Genertel Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
Hatályos: 2013.10.01-től

A Genertel Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
Hatályos: 2013.04.02-tól

A Genertel Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
Hatályos: 2013.01.01-től

A Genertel Biztosító Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai.
Hatályos: 2012.01.01-től

A Genertel Biztosító Zrt. 2011. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai.
Hatályos: 2011.01.01-től

A Genertel Biztosító Zrt. 2010. évi gépjármű felelősségbiztosítás díjai.
Hatályos: 2010.01.01-től


Szerződési feltétel és ügyféltájékoztató


A Genertel Biztosító Zrt. 2013 évi Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója

Nyomtatványszáma: 15469
Hatályos: 2013.01.01-től
Tartalma:

  • 2013. évi KGFB feltételeit és ügyféltájékoztatóját
  • Genertel miniCasco Extra kiegészítő biztosítások különös feltételei
  • Lopás Casco kiegészítő biztosítás különös feltételei
  • Bonus Védelem kiegészítő biztosítás különös feltételei
  • Genertel Assistance szolgáltatás különös feltételei
  • Járműben Ülők Balesetbiztosítása kiegészítő biztosítás különös feltételei


A Genertel Biztosító Zrt. 2012 évi Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója
Nyomtatványszáma: 14965B
Hatályos: 2012.07.04-től
Tartalma:

  • 2012. évi KGFB feltételeit és ügyféltájékoztatóját
  • Genertel miniCasco EXTRA kiegészítő biztosítás különös feltételeit
  • Genertel Assistance Silver Plus szolgáltatás feltételeit


A Genertel Biztosító Zrt. 2012 évi Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója
Nyomtatványszáma: 14965A
Hatályos: 2012.01.01-től
Tartalma:

  • 2012. évi KGFB feltételeit és ügyféltájékoztatóját
  • Genertel miniCasco EXTRA kiegészítő biztosítás különös feltételeit
  • Genertel Assistance Silver Plus szolgáltatás feltételeit


A Genertel Biztosító Zrt. 2012 évi Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója

Nyomtatványszáma: 14965
Hatályos: 2012.01.01-től
Tartalma:

  • 2012. évi KGFB feltételeit és ügyféltájékoztatóját
  • Genertel miniCasco EXTRA kiegészítő biztosítás különös feltételeit
  • Genertel Assistance Silver Plus szolgáltatás feltételeit

A Genertel Biztosító Zrt. 2011 évi Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója
Hatályos: 2011.06.15-től
Tartalma:

  • 2011. évi KGFB feltételeit és ügyféltájékoztatóját
  • Jogvédelmi Biztosítás feltételeit
  • Gépjármű-felelősség Assistance szolgáltatás feltételeit
  • Minicasco biztosítás különös feltételeit


A Genertel Biztosító Zrt. 2011 évi Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója
Hatályos: 2011.04.01-től
Tartalma:

  • 2011. évi KGFB feltételeit és ügyféltájékoztatóját
  • Jogvédelmi Biztosítás feltételeit
  • Gépjármű-felelősség Assistance szolgáltatás feltételeit
  • Minicasco biztosítás különös feltételeit


Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételek és Ügyféltájékoztató 2011.
KGFB 2011 Feltételek és Ügyféltájékoztató

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételek és Ügyféltájékoztató 2009-2010
Feltételek és Ügyféltájékoztató

Assistance szolgáltatás feltételei
Assistance tájékoztató


Kapcsolódó jogszabályok


Kormányrendelet a gépjármű üzemben tartójának kötelező-felelősségbiztosításáról.
190/2004. (VI.8.) Kormány rendelet

A Genertel Biztosító Zrt. KGFB kárrendezési szabályzata.
Kárrendezési szabályzat

Kormányrendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól
21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet

Kormányrendelet a kötelezo gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról
20/2009. (X.9.) PM rendelet

Törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
2009. évi LXII. törvény

Pótlap kötelező gépjármű – felelősségbiztosítási szerződéshez
Pótlap

A magyarországi telephelyű gépjárművek, továbbá más tagállami telephelyű és magyarországi rendeltetési hellyel rendelkező gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokról
34/2009. (XII.22.) PM rendelet


Egyéb dokumentumok:

Biztosítási titok minden olyan - államtitoknak nem minősülő-, a biztosító és az általa megbízott biztosításközvetítő (biztosítási ügynök) rendelkezésére álló adat, amely a biztosító és biztosításközvetítője egyes ügyfeleinek személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.

Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (biztosítási törvényben) 155. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti.

 

A biztosítási törvény alapján a biztosító és biztosításközvetítője az ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a biztosítási törvény által meghatározott egyéb cél lehet. Az ettől eltérő célból végzett adatkezelést a biztosító, és megbízott biztosításközvetítője csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny.

Az adatkezelés szempontjából ügyfélnek minősül a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biztosító szolgáltatására jogosult más személy, továbbá az is, aki a biztosító számára szerződési ajánlatot tesz.

Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha az ügyfél vagy törvényes képviselője a kiszolgáltatható titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásbeli felmentést ad, ha a biztosítási törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, továbbá, ha az adatátadás (adattovábbítást) a biztosítási törvény értelmében nem jelenti a biztosítási titok sérelmét.

 

A Genertel Biztosító Zrt. mint adatkezelő gondoskodik az általa kezelt adatok biztonságáról, így különösen védi azokat a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen. Társaságunk megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.

A Genertel Biztosító Zrt. az érintett ügyfelek kérelmére tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott személyes adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Társaságunk a tájékoztatást csak a törvényben meghatározott esetekben tagadhatja meg.

Az érintett ügyfelek tájékoztatása alapján Társaságunk helyesbíti a valóságnak nem megfelelő személyes adatokat.

 

A Genertel Biztosító Zrt. www.genertel.hu honlapján közzétett információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges. Társaságunk a honlap látogatóiról automatikusan az alábbi adatokat kapja: a látogató IP-címe, domain neve (URL), a látogatás időpontja, megtekintett oldalak.

Ezeket az adatokat Társaságunk kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a honlap biztonságos működésének ellenőrzésére használja fel, és az adatokat a feldolgozást követően megsemmisíti.

Bizonyos oldalak megtekintéséhez, illetőleg szolgáltatások igénybevételéhez az érintett felhasználó személyes adatai szükségesek. Társaságunk csak azokat a személyes adatokat kezeli, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, továbbá az adatkezelés a cél megvalósulásához szükséges ideig tart.

Európai Utazási Biztosító Zrt - Eub biztosítás kötés, árak, tarifák 2014/2015

Klasszikus (pl. buszos, autós városlátogatás)

Klasszikus utasbiztosításunkat elsősorban buszos, autós városlátogatásokhoz, továbbá nem munkavégzés céljából történő külföldi utazásra ajánljuk.

A megfelelő fedezeti szint (Top Extra, Top, Nívó) kiválasztásához kérjük, vegye figyelembe a célország árszínvonalát! Nem mindegy, hogy mekkora limittel rendelkezik a kiválasztott biztosítási csomag, ha külföldön például orvosi ellátást kell igénybe vennie. A Top Extra esetén az orvosi és mentési költségek térítésének felső limitje 100 millió forint, amely szolgáltatás-szintjét tekintve gyakorlatilag „limit nélküli”, és így a legnagyobb biztonságot jelenti.

Árak, szolgáltatás táblázat egyéni

Árak, szolgáltatás táblázat csoportos

Utasbiztosítási feltételek

Területi hatály

Autós utakhoz javasoljuk az Autó-Extra kiegészítő biztosítást, amely 24-órás gépjármű-segítségnyújtási szolgáltatásokat tartalmaz.

Ha Ön sportolási céllal utazik külföldre, javasoljuk a Sport-Extra kiegészítő biztosítást, amely fedezetet nyújt a biztosítási feltételekben meghatározott vízi- és veszélyes sportokra, illetve 70. életévüket még be nem töltött biztosítottakra versenyszerű sporttevékenységre is érvényes, azokra a sportágakra, amelyek nem tartoznak a biztosítási feltételben meghatározott extrém sportok közé.

Klasszikus utasbiztosítást szeretnék kötni

+36 1 452 3580 • Európai Utazási Biztosító Zrt.

Utasbiztosítási feltételek

 

Euler hermes magyar hitelbiztosító zrt - Euler Hermes - piacvezető hitelbiztosító, kockázatkezelés

Az Euler Hermes a világ és Magyarország vezető hitelbiztosítójaként a nemfizetésekből eredő pénzügyi veszteségek megelőzésében, illetve minimalizálásában segít ügyfeleinek.

​Több mint 100 éves múlttal és az Allianz által biztosított erős háttérrel a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója vagyunk. Szakmai tapasztalatunkkal és ügyfélközpontú gondolkodásunkkal segítjük ügyfeleinket hosszú távú üzleti céljaik elérésében.

Napi szinten, partnerként dogozunk együtt ügyfeleinkkel. Piacvezetőként a rendelkezésünkre álló hatalmas információs adatbázisunkkal segítjük Önöket a megfelelő vevő kiválasztásában, a hitelbiztosítás keretén belül pedig kártérítést nyújtunk a biztosított vevője, adósa fizetésképtelensége, illetve nemfizetése esetén.

A kintlévőségkezelés valamennyi vállalkozás számára a siker kritikus eleme.

A kisvállalkozások számára különösen fontos, hogy a kifizetetlen számlák ne kössék le erőforrásaikat, illetve tőkéjüket.
Hitelbiztosítási megoldásaink  könnyű és gyors módját jelentik a kockázatok kezelésének, hogy Ön vállalkozásának  növekedésére összpontosíthasson. Kifejezetten kisvállalkozások számára testreszabott hitelbiztosítási és nemzetközi követelésbehajtási szolgáltatásokat kínálunk Önnek.
 
Partnerként, tudásunkkal támogatjuk Önt a megfelelő vevők, piacok és hitelkeretek kiválasztásában és meghatározásában, továbbá a kereskedelmi követelések meg nem
fizetésének minimalizálásában, illetve elkerülésében. Ennek eredményeképpen Ön nyugodtan szállíthat nyitva meglévő vevőinek, és bevonhat újabb, nagyobb vevőket, amelyek egyébként esetleg túl kockázatosnak tűnnek.
 
Pontosan tudjuk, hogy az Ön ideje mennyire értékes. Ezért is nyújtunk könnyen kezelhető kereskedelmi hitelbiztosítási megoldásokat. Valamennyi ügyfelünk rendelkezik hozzáféréssel az online szerződéskezelési rendszerünkhöz, az EOLIS-hoz – amely az Ön számára számos időigényes tevékenységet automatizál –, hogy ez által is gyorsabban felelhessen vevői kérdéseire.
 

Követelésmenedzsment-szolgáltatásaink:

 

​​> Hitelbiztosítás

 
 

> Belföldi és nemzetközi követelésbehajtás

Erste Biztosítás Árak 2014-Kalkulátor, Erste életbiztosítás és balesetbiztosítások !

Megtakarítás

Életünk meghatározó állomásai – legfontosabb céljaink megvalósulása, gyermekeink életkezdése, nyugdíjba vonulásunk – egyszer mindegyikünk életében bekövetkeznek. Azonban ahhoz, hogy ott és akkor örömteli pillanatokat élhessünk meg szeretteinkkel együtt, időben fel kell készülnünk.
Ebben nyújtanak segítséget rendszeres díjas megtakarítási programjaink, melyek garantált kifizetés teljesítésével, vagy szabadon választott mögöttes befektetési háttérrel, és további bónusz kifizetésekkel gyarapítják hosszú távon gyarapodó vagyonát.
Élet-Egészség-Baleset

Élet-Egészség-Baleset

Életünk, munkaképességünk jelenti saját magunk, és családunk számára az anyagi biztonságot, terveink megvalósulását, a jövőt. Életünk elvesztése, egészségünk baleset vagy betegség miatti esetleges megromlása nemcsak jövedelem kieséshez vezethet, de számos többletkiadás is jelentkezhet, esetleg kettétörheti családunk jövőjét.

Kockázati biztosításaink, - önállóan, vagy kiegészítőként a megtakarítási programok mellett – széles körű és egyéni élethelyzetekhez szabadon alakítható szolgáltatásaikkal jelenthetnek védelmet az Ön és szerettei számára a legnehezebb helyzetekben.
Részletek

Befektetés

Befektetés

Megtakarított pénzünk befektetésekor jogosan merül fel az igény bennünk, hogy olyan lehetőséget keressünk tőkénk számára, ahol azt biztonságosan, tőkeerős pénzügyi háttérrel rendelkező pénzintézetnél, reálhozam elérésének lehetőségével, és likviden tudjuk elhelyezni.
Egyszeri díjas termékeinkkel akár Forint, akár Euro befektetései számára nyújtunk kedvező megoldásokat.
süti beállítások módosítása